Gyerekkorom a tévézés hőskorára esett. Arra az időszakra mikor a szomszédok még átjártak tévét nézni. Nekünk egy fekete-fehér Munkácsi televíziónk volt, amit apánk még a hatvanas évek végén vett. Emlékszem feküdtünk a nagy családi rekamién, körbe meg a szomszédok ültek és néztük a tévét. Akkor még egy csatorna volt és hétfőn adásszünet. A focimeccseket úgy néztük hogy a tévé lehalkítva és a tetejére tett Sokol rádión Szepesi kommentárját hallgattuk.. Abban az időben a magyar tévé amerikai nehézsúlyú bokszvilágbajnoki döntőket is közvetített. Máig emlékszem mekkora durranás volt az Ali-Fraizer meccs.
Legendás sorozatok mentek akkoriban. Szó szerint kiürültek az utcák mikor egy népszerű sorozatot adtak. Forsyte Saga, Daktari, Bell, kicsit később a Gazdag ember szegény ember, a Hosszú forró nyár, vagy a Jugoszláv partizánfilm az Amerre a vaddisznók járnak. Aztán a mindenki kedvence az Onedin család.
Falunkban mozi is volt. Tizenkilenc sor ülőhely, és az 1-9. sorig tartott a cigánypáholy ahova csak a romák ültek. Ez íratlan törvény volt. Én a feliratos filmeket szerettem mert akkor nem zavart a hangoskodásuk.
Iskolából néha áthajtottak minket megnézni a Timúr és csapatát, vagy egyéb szovjet háborús filmet aminek közös sablonja volt hogy Szása a megmaradt pisztolyával legyőzi a Hetedik német dandárt. Akkor még nem tudtuk hogy az amerikaiak ugyanezt megcsinálják, csak ott a főhőst Rambónak hívják és egyedül megnyeri a vietnámi háborút.
Egészen fiatal koromtól moziba járó voltam. Heti három filmet vetítettek úgy hogy egy film két napig volt műsoron és szerda volt a szünnap. A jegy olcsó volt én pedig mindegy mit vetítettek ott voltam.
Emlékszem talán tíz éves lehettem mikor elhozták a Pillangó című filmet. Hatalmas esemény volt szinte az egész falu ott volt. A jegyár úgy volt kiírva hogy dupla helyár duplán. Tizennyolc éven felüli film volt engem a bátyám vitt be.
A mi korosztályunk a mozin nőtt fel. Talán onnan ered sajátos filmnézési szokásom amire a feleségem azt szokta mondani hogy te azért nézel filmet hogy a hibákat meglásd benne. Pedig ez nem így van, sőt pont ellenkezőleg én teljesen beleélem magam egy filmbe viszont azonnal kizökkent egy életszerűtlen rendezői megoldás vagy csapnivaló színészi alakítás. Nekem számít az hogy elhiggyem hogy a színész az az akit játszik.
Nekem a filmművészet Európa, a filmgyártás Amerika. Pontosabban Hollywood.
Mindettől függetlenül leszögezném hogy nem szeretem a művészfilmeket meg az úgynevezett kultuszfilmeket. Nem nézek erőszakos vagy túlságosan naturalisztikusan ábrázolt filmeket. A horrorfilmtől irtózom bár szeretem Hitchcock-ot. Ő az egyetlen aki a feszültségkeltést dramaturgiai eszközökkel éri el és nem háromhordó művérrel.Kevesen tudják hogy volt magyar horrorfilm is, Márkus László főszereplésével.
Nem nézek holokauszt filmeket. Az emberi szenvedés nekem túl megrázó.
Nagy kedvencem Jirzi Menzel de az ő kultfilmjét, a Szigorúan ellenőrzött vonatokat sem tudtam megnézni.
Mi az ami nekem „A” film?
Az első helyen nálam a Sörgyári capriccio van. Számomra az a plafon. A humora, a jellemábrázolása a boldog békeidők bemutatása mind mind telitalálat. Hibátlan.
A második helyen Tornatore filmje a Cinema Paradiso áll. Philippe Noiret egy zseniális színész. Az egész film egy könnyed hangvitelű olasz történet egy kisváros életéről de a vége könnyeket fakasztó dráma. Az a film amelyik befészkeli magát az ember agyába és napok múlva is visszagondol rá.
A harmadik egy magyar alkotás a nagy klasszikus, a Sose halunk meg. A zene, a történet, a játék minden képzeletet felülmúlóan parádés. Tudjuk azt hogy Latinovits húsleves evős jelenete a Szindbádban a filmtörténet egyik csúcspontja. Nem lehet felülmúlni. Felérni hozzá viszont lehet. Szabados Misi krémes evős jelenete valami elementáris alakítás. Ez a fiatal fiú méltó társa Koltainak. Egy percig sem jut eszünkbe hogy a Nagy Öreg lejátszaná a színről. Minden szereplő zseniálisat alakít benne, kivéve egyet de azt nem árulom el hogy ki.
Ennél a három filmnél nekem nem létezik jobb. Számomra ez a mérce.
Néhány szót még Menzelről. Az általam legtöbbször megnézett film az egy Menzel film, az Én kis falum. Egy cseh falu élete a szocialista tervgazdálkodás korában. A főszereplőt a félkegyelmű Otik-ot a magyar Bán János alakítja. Nem tudom hogy valóban így van vagy sem de azt látom hogy a szellemi fogyatékos embert a z egyik legnehezebb színészi feladat megformálni. Csak a legnagyobbak tudják, lásd Dustin Hoffman(Esőember) Robert de Niro(Ébredések) Tom Hanks(Forest Gump). Bán János legalább olyan döbbenetesen hiteles alakítást nyújtott mint az előbb említett színészóriások. (Epres Attila is briliáns alakitásban hozta Diggerdrájver figuráját:)))))))))))))))))))))))))))).
Ha már a fogyatékosságnál tartunk, érdemes megemlíteni hogy a másik nagy kihívás a vak embert eljátszani. A vakoknak van egy jellegzetes fejtartásuk, mozgásbeli sajátosságuk amit nehéz ugyanúgy előadni. A Nő illata című filmben Vittorio Gassman abszolút hitelesen játssza a vakot. Elhiszem neki hogy vak. Így kell ezt csinálni. Később az amcsik leforgatták a Nő Illata-nak a hollywoodi változatát az Asszony illatát, Al Pacínóval a főszerepben. Pacino valami elképesztően csapnivaló teljesítményt nyújt. Olyan hiteltelen hogy azt sem hiszem el neki hogy színész nem hogy vak. Egy katasztrófa a film. Betetőzésként Oscar díjat kapott érte.
Ha már Oscar díj…
A franciák megcsinálták a Cyrano de Bergerac-ot Depardieu-val a főszerepben. Több Oscar jelölés között jelölték a külföldi filmek kategóriájában a legjobb férfi alakítás díjára. Nem kapta meg. Jogosan. Depardieu fantasztikus alakítást nyújt mégsem kapta meg, mert a rendező egy olyan kapitális hibát vét hogy az megbocsáthatatlan. A film csúcspontja a halálosan sebzett Cyranó nagymonológja… Depardieu sziporkázik. Nála parádésabb csak Bubik István magyar szinkronja ami önmagában Oscart érdemel. Mégis mi a baj? Az hogy az egész nagymonológ alatt a főhős arca árnyékban van és semmi nem látszik belőle. Hogy követhet el egy rendező ekkora szarvashibát? Elvette a lényeget. Elvette a színész arcát, elvette a játékát.
Ha már a franciák…
Színészóriásokat adtak a világnak. Felsorolni is nehéz a kiválóságokat. Kettőt emelnék ki közülük pontosabban egyet. A két francia szépfiút Alain Delont és Belmondót. Nem tartottam őket túlságosan nagyra, Alain Delont a többi nagysághoz képest most is csak középszerűnek ismerem el. Így voltam Belmondóval is. Van nálam egy színész kategória akit csak úgy hívok hogy a „színész aki csak néz”. Számtalan ilyen van pláne az amerikaiak között. Charles Bronson, Clint Eastwood, Kevin Costner, stb… Ugye érthető mire gondolok? Ez nem jelenti azt hogy nem jó színészek csak rájuksütöttek egy pózt ami végigkíséri őket filmről filmre. Belmondó tökéletesen hozza ezt a figurát a Profi-ban. Aztán láttam a Nyomorultak huszadik századba ültetett feldolgozását vele. A legnagyobbak közé emelkedett fel. Megrendítő játékkal hozta Jean Valjeant akinek figurája teljesen egyedi megvilágításba kerül a múlt század díszletei között. Belmondó megmutatta hogy helye van a nagyok között.
Közben míg ezt írom eszembe jutott egy másik Nyomorultak filmfeldolgozás. Abban, nem Jean Valjean-ra van kihegyezve a történet hanem Javier felügyelőre. Nagy kedvencem Anthony Perkins alakítja aki a könyörtelen kopó emberi oldalát hangsúlyozza ki. A meghasonlott emberét aki nem képes befejezni élete célját és ezért a halált választja. Vagy harminc éve láttam a filmet de még ma is emlékszem rá.
Az olasz film…
Az olasz film maradéktalanul hozza az olasz életérzést. Erre Vittorio de Sica filmjei a legjobb példák. Vagy a Csúfak és gonoszak cigánytábora Nino Manfredivel. Előrebocsátom hogy Fellini filmjeit nem szeretem mégis van egy ami kedvencem. Az Amarcord egy fantasztikusan jó film. Aztán Dino Risi filmje a Fehér telefonok. Mindegyikben jelen van a mediterrán életigenlés az élj a mának életstílus. Ugyanakkor mégsem tekinthetők vígjátéknak ezek a filmek. Mindegyiknek van egy mélyebb mondanivalója, egy vezérfonalként végig jelen lévő, nehezen megfogalmazható üzenete ami a könnyedség mögül is kisugárzik.
A német film…
Jelentem a németek is tudnak filmet csinálni. Nem olyat, nem úgy mint a magyarok, a franciák, a csehek vagy az olaszok de azért akad jó német film. A Bukás-Hitler utolsó napjai, vagy a Sztálingrád kiváló filmek első osztályú színészi játékkal.
Holywood…
A nagy. A nagyon nagy. A szuperlatívusz. Csak nem nekem. A fél kezemen meg tudnám számolni hány Hollywoodi filmet tartok jó filmnek. Amilyen kiváló színészeik vannak olyan szar filmjeik. Például az általam csak „meg tudod csinálni” filmeknek nevezett propaganda borzadványok. Amikor a főhős élete legnagyobb feladata előtt áll és elhangzik a bűvös mondat, „meg tudod csinálni”. És megcsinálja. Nabazdmeg. Hurrá. Behányok tőlük. Másik kategória a nyomoz a…Nyomoz a nyomozó, az ügyvéd, az újságíró, a gazdag szépfiú, a háziasszony, a kórboncnok, a nyugdíjas néni, A tisztaságmániás agglegény a … a… a…tököm tudja még ki mindenki .
Van jónéhány kiváló színészük, ugyanakkor százszor annyi senkiházi vízhordó is akikből szupersztárt csinálnak. A jó színészeik viszont nagyon jók. Az öreg bölények mint Jack Nicholson, Dustin Hoffman, Robert de Niro soha nem okoznak csalódást. a fiatal generációból említésre érdemes Leonardó di Caprio aki ki tudott lépni a Titanic árnyékából és kiváló színészi játékot prezentál bármilyen filmben.
Nagy csalódás viszont Hugh Grant. Láttam egy korai filmjét(Viszontlátásra). Akkor megjósoltam hogy nagy színész lesz belőle. Sajnos beskatulyázták egy szerencsétlen nyökögő angol szerepébe és azóta sem tud kilépni belőle. Kár érte.
Viszont nagy kedvenc Robert Downey jr aki mikor eljátszotta Chaplint megmutatta kimagasló tehetségét. Az életrajzi filmek egyébként is veszélyes területek. többnyire ismerjük az eredetit és óhatatlanul összehasonlítunk. Robert Downey jr Chaplinje, Ben Kingsley Gandhija, Gary Olbman Beethovenje(Halhatatlan kedves) mind rendkívül jól megformált hiteles jellemábrázolás.
Szerencsére a Hollywoodi szépfiúk közül sokan nyújtanak kiváló színészi játékot. Brad Pitt zseniális a Szenvedélyek viharában, (ebből a filmből kiemelném Anthony Hopkins, szélütött öregember alakítását ami a színészi profizmus egyik csúcsa). Vagy egy korai filmjében a Folyó szeli ketté-ben. Ez utóbbi film nagy kedvencem az egyik olyan amerikai film amit jónak tartok.
Aztán vannak azok a hollywoodi filmek ahol a színészek párba állítása rosszul sikerült. Tom Cruise-t lesöpri a színről Dustin hoffman az Esőemberben. Az egyik legszembetűnőbb különbség a Gladiátor című filmben van. Russel Crowe jó színész. Bizonyította ezt az Egy csodálatos elmében és még több alkotásban. Viszont a Gladiátorban Joaquin Phoenix egyszerűen lemosta a színről. Megalázóan lejátszotta. Miatta néztem meg a Nyughatatlant ami Johnny Cash önéletrajzi filmje. Phoenix nem okoz csalódást, briliáns színész. A legszembetűnőbb különbség viszont talán a Menni vagy meghalni-ban van Gene Hackman és Terence Hill között. Hackman a földbe tiporta Hillt. Iszonyatos volt látni amint Hill erőlködik hogy felérjen oda ahová esélye sem volt feljutni.
Említést tennék még Peter Falkról. Ugyan mi jobbára Colombóként ismerjük mégis rengeteg filmben játszott de a Viharos vakációban egészen fantasztikus alakítást nyújtott.
Néhány szó essen a nőkről is.
Shirley MacLaine a Becéző szavakban, Júlia Roberts az Erin Brockovichban, Meriyl Streep a Távol Afrikátólban, Hilary Swank a Millió dolláros bébiben, és még sokan mások egyenrangú partnerei a férfiaknak.
Lehetne még sok jót és rosszat mondani a holywoodi filmekről, de egy ilyen posztban lehetetlen széleskörűen tárgyalni az amerikai filmgyártást.
A magyar film dicsérete…
A magyar filmről, a magyar színészi garnitúráról csak felsőfokokban lehet beszélni. Soha nem volt ilyen rendkívül sok kiváló színészből álló művészgárdája Magyarországnak mint jelenleg. MINDEN, hangsúlyoznám MINDEN korosztályban.
Kiváló magyar filmek vannak az Eldorádótól a Swing-ig , Az Üvegtigristől a Valami Amerika-ig, és még nem említettem olyan klasszikusokat mint az Indul a bakterház vagy a Csapd le csacsi.
Az Eldorádóban Eperjes fergetegeset alakít, vagy másik nagy kedvencem Gáspár Sándor a Csocsó avagy éljen Május elsejében valami elképesztően elementáris alakítást nyújt.
Kern és Eszenyi a Sztracsatellában egészen kiváló. A Swing négy női főszereplője lubickol a szerepben. Pogány Judit az Eldorádóban, a Sose halunk megben, a Csinibabában briliáns alakítást nyújt. Valami elemi erő árad belőle olyan szelídséggel párosulva ami teljesen egyedivé teszi az alakításait.
Az utóbbi évek magyar filmjeinél feltűnt egy dramaturgiai, rendezői, operatőri(nem kívánt rész törlendő) fogás amit csak ilyen kiváló színészekkel engedhetnek meg maguknak az alkotók. A filmekben rengeteg az arcra fókuszáló nagytotál. Amikor egy mozivásznat egy ember arca tölt be ott a legapróbb rezdüléseknek is helyén kell lenni. Ezt csak elsőrangú színészekkel lehet megengedni.
Léteznek rossz magyar filmek is. az egyik a Júlianus Barát. Egy utazó vagy utazók életéről nem lehet úgy filmet csinálni hogy a játékidő legnagyobb része az utazásra való felkészülés és maga az utazás időben és térben jelentéktelen epizóddá silányul.
Hasonló melléfogás a Honfoglalás is. Mindkettő alkotásról ordít a pénzhiány. Hogy ez azért volt hogy a húzónevekként bevett amúgy kiváló olasz színészeket jól meg kellett fizetni vagy egyéb okokból az nem lényeges.
Itt kérek elnézést a többi kiváló színésztől és színésznőtől akik szintén megérdemelték volna hogy megemlítsem a nevüket de már így is elég hosszúra nyúlt ez a poszt és lássuk be hogy végeláthatatlanul lehetne sorolni a kiváló filmek, kiváló alakítások sorát.
Nem vagyok filmkritikus és nem értek a filmművészethez. Igazi kontár vagyok a témában. Mindent amit leírtam az én szubjektív véleményemként kell kezelni. Én így látom, természetesen másoknak más a véleménye.
Köszönöm hogy elolvastátok.
