A minap hozzászóltam egy Határátkelő blogos poszthoz amiben a megbecsülésről volt szó.
"Otthon bármikor beszélek az itteni életről van egy dolog amit sem elmondani sem hitelesen átadni nem lehet mert egy otthon élő embernek lehetetlen megérteni. Olyan ez mint mikor valaki a National Geograficon nézi a mammutfenyőket de igazán átélni csak a helyszínen tudja.
A megbecsülésről beszélek. Igazából nem jó szó. Otthon ez mást jelent. Én inkább a pozitív inspirációt használnám.
Ez több mint a fizetés. Ez az a mentalitás ami a közös cél érdekében egy csónakba helyezi a főnököt és a melóst. A PARTNERI viszonyt jelenti. Azt jelenti hogy profi vagy, hogy elismerik a munkádat és ezt ÉREZTETIK veled. Mindig minden pillanatban tudod hogy része vagy a csapatnak és ha a lapátos embertől az építésvezetőig elmegy melletted valaki az feltartott hüvelykujjal teszi. Hogy MINDIG megkapod a munkádról a pozitív visszajelzést. Ezt a mentalitást nem lehet szavakkal átadni. Ezt tapasztalni kell. Tudom nagyon jól hogy rengeteg ágazatban ez nincs így. Én most az építőiparról beszélek természetesen.
Eddig még erről bárkinek beszéltem otthon azon láttam hogy nem érti. Igen egy otthoninak nehéz elhinni hogy munkát megköszönik.
A hétvégén négyen bementünk a Harvester PUB-ba. Egy tanuló pincér szolgált ki bennünket. Rendkívül figyelmesen minden részletre ügyelve igazi profi módon. Mellettünk a szomszéd asztalnál ült KEKEC úr a két gyerekével. Semmi nem volt jó neki hivatta a managert panaszt tett már vagy a harmadik pincér szolgálta ki és semmi sem volt jó neki. A mi pincérünk is a kifogásoltak között volt.
Mikor a fizetésre került a sor mondom a tanuló gyereknek hogy kártyával fizetnék. Hozta a gépet 66font volt a számla, kifizettem és mikor adtam vissza a gépet hozzáfogtam 10fontot és jól hallhatóan hogy a gyökér is hallja mondtam hogy very good job thank you. Igazából nem szoktam ilyet tenni. A jó munkát természetesen elvárja az ember egy vendéglátó helyen. Azért tettem hogy ami rombolást a parasztivadék elkövetett a tanuló pincér önbizalmában azt visszaadjam.
Az ilyen dolgok itt nagyon sokat számítanak."
A fenti hozzászólásra egy barátom blogján a következő reagálás történt:
"Most olvastam a Drigger kommentjet, amiben irja, hogy
( A megbecsülésről beszélek. Igazából nem jó szó. Otthon ez mást jelent. Én inkább a pozitív inspirációt használnám.
Ez többet jelent mint a fizetés. Ez az a mentalitás ami a közös cél érdekében egy csónakba helyezi a főnököt és a melóst. A PARTNERI viszonyt jelenti. Azt jelenti hogy profi vagy, hogy elismerik a munkádat és ezt ÉREZTETIK veled. Mindig minden pillanatban tudod hogy része vagy a csapatnak és ha a lapátos embertől az építésvezetőig elmegy melletted valaki az feltartott hüvelykujjal teszi. Hogy MINDIG megkapod a munkádról a pozitív visszajelzést. Ezt a mentalitást nem lehet szavakkal átadni. Ezt tapasztalni kell. )
Ez azt jelenti, hogy jo rabszolga. Ha partnernek neznek, akkor felvennek alkalmazottnak, benefitekkel, munkanelkuli biztositassal, stb. Igaz, akkor tobbet is kellene utana fizetni. A rabszolgakozvetito ceg dupla penzt kap utana. Inkabb annak adjak, mint a melosnak. Ha majd kevesebb lesz a munka, meg sem ismerik azok, akik most feltartott huvelykujjal "inspiralnak". Tudom, atmentem mar ilyenen parszor. O sem azert adta a borravalot az ugyetlen pincergyereknek, mert az jol dolgozott, hanem azert, hogy bosszantsa a "kekec" urat a szomszed asztalnal:)"
Hozzászóló barátom Kanadában él nem ismeri a brit építőipar szerkezeti felépítését. A kivitelező cégek szinte minden embere szabadúszó vállalkozó. A segédmunkás, a kőműves, a gépkezelő, a művezető, az építésvezető. őt év alatt több mint hatvan különböző munkaterületen dolgoztam. Még ekkora városban is óhatatlanul előfordul hogy valamelyik építkezésen összefutok olyanokkal akikkel már együtt dolgoztam valamikor. De igen, megismernek örülünk hogy találkoztunk és jól elbeszélgetünk. Persze értem én a hozzászólás mit akar mondani. Azt hogy az érdekek motiválják az emberek viselkedésformáit. Hogy rabszolga vagyok és csak addig vagyok jó míg nekik dolgozok, utána szevasz.
Kérdésem a következő. Mi történne ha nem lenne pozitív inspiráció? Ha nem intenének, ha nem mondanák hogy jó munkát végzek, ha nem szólnának hozzám, ha nem köszönnék meg a munkát.
Én ugyanúgy dolgoznék és ők ugyanúgy fizetnének. Semmi változás nem történne. Akkor miért lenne jó ha szó nélkül elmennénk egymás mellett? Nem őszinte a gesztus? Miért? Én jól végzem a munkámat ő pedig ezt megerősíti. Ha pedig vége a munkának akkor mit kéne neki csinálni? Ha van munkája úgyis ad ha nincs akkor mit csináljon? A nevére vegyen? Nem értem a fanyalgást.
Rabszolga vagyok? Rabszolgatartók akik munkát adnak nekem? Így is fel lehet fogni. Általában akik utálják azt amit csinálnak, így fogják fel. Én szeretem a szakmámat. Megfizetik, és megkapom a pozitív visszajelzést. Ha ez a rabszolga elégedettsége akkor legyen úgy.
A társadalmi együttélésnek vannak szabályai. Azért mert ballábbal keltem fel még nem fogom az első szembejövőt felrúgni. Pedig az egy őszinte gesztus lenne. Az angolok viselkedésformájának legnagyobb kritikája mindig az hogy nem viselkednek őszintén. Hogy mosolyognak, kedvesek barátságosak de közben ki tudja mit gondolnak igazából. Miért kéne nekem azon gondolkodnom hogy mit gondol valójában? Ez a minden mögött hátsó szándékot kereső viselkedés nem ismerős? Vannak olyan országok ahol az embereket nem erre szocializálták. Rámosolyog valakire, az visszamosolyog és senkit nem érdekel hogy mit gondol. Ettől a világ szebbé válik. A morcos ökölbeszorított arcok, a menjapicsába testtartás a világfájdalom kisugárzása kinek jó? Ja hogy az őszinte. Ésakkor mi van? Mi van akkor ha azt látom hogy a boltban a pénztárosnak romokban van az élete? Nem én fogom rendbetenni az biztos.
Na most az első alapvetés az hogyha a világ őszinteségre épülne akkor a az utca tele lenne halott emberekkel és terhes nőkkel.
A második alapvetés az a mondás hogy színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. Ez valóban így van. Eljátsszuk a férj szerepét, az apa szerepét, a melós szerepét, a barát szerepét, és még számtalan szerepet. Ez nem hazugságot jelent. Minden szerepben mindenki azzá válik amilyen szerepet játszik. Ebből alakul ki a társadalmi együttélés komplett egésze. Hogy melyik országban a szokásjog mennyire hangsúlyoz ki egy viselkedésformát az országonként eltérő. Az olaszok temperamentumosak, a franciák lazák, az angolok udvariasak, a magyarok sírva vígadók.
Barátom kommentjének a mondanivalója az hogy bármennyire jól dolgozok, bármennyire elismerik a munkámat és visszajelzést adnak attól még semmibe vesznek.
Kérem szépen, a munka üzlet. Én adom a szaktudásom, ők meg megfizetik azt. Minek kéne hogy nézzenek? Együtt dolgozunk néhány napig, hétig, hónapig és utána lehet soha nem látjuk egymást. Miért kéne ehhez „rabszolga tedd a dolgod” viselkedésformának társulni?
Hogy egy ország lakossága képet mutat magáról vagy képmutató nagyon nem mindegy. A mosolygás, az udvariasság, pozitív hozzáállás egy ország kultúráját gazdagabbá teszi. A magyar ember azt kérdezi miért mosolyogjak? Az angol meg azt hogy miért ne mosolyogjak?
Ezeken kéne elgondolkodni.
