Felnőttem abban az országban megtanultam a nyelvét megtanultam a társadalmi együttélés szabályait. Tanultam egy szakmát amiben ugyan egy percet sem dolgoztam de tehetségemből többre nem futotta. Nem lettem értelmiségi csak egy melós. Tizenhét évesen nehézgépkezelő lett belőlem. A mai napig nem bántam meg. Szeretem imádom a szakmámat. Szokták mondani nagy művészek hogy őnekik a szakmájuk a hobbijuk is. Tanúsíthatom hogy ez nemcsak azon a szinten van így hanem a plebs szintjén is. mindössze két munkahelyem volt a harminc év alatt. Az elsőben huszonhat évet dolgoztam. Megbecsült dolgozó voltam. A jó gépkezelő az olyan mint a jó pincér. Ki kell szolgálnia a kubikost és meglátni hogy éppen mire van szüksége. Ha egy munkagödörnél én azt mondtam hogy már nem tudok többet kivenni belőle például a közművezetékek miatt azt minden melós feltétel nélkül elhitte mert tudta hogy mindent megteszek azért hogy ő kevesebbet lapátoljon. A művezetők harcoltak azért hogy hozzájuk vezényeljenek dolgozni. A feleségem szerint munkaalkoholista vagyok de ez természetesen rágalom:)))). Mivel ez építőipari cég volt és bármennyire is szerettem ott dolgozni el kellett jönnöm mert a téli hónapokban alig volt munka és a számlák akkor voltak a legnagyobbak. 
Elmentem Budapest egyik legnagyobb közműszolgáltatójához. Nagyon rövid idő alatt a legjobbak közé kerültem ott is. Mindenki velem akart dolgozni. De nem tudtam ott megszokni. A főnökeim ott rúgtak belénk ahol tudtak. Az hogy a gépekbe GPS-t szereltek meg központból ellenőrizhető üzemanyagszint jelzőt ez ma már természetes. De hogy a gémbe mozgásérzékelő került hogy bármikor ellenőrizhessék mennyit dolgozunk sőt még az ülésbe is került jeladó az már egy kicsit sok volt. Ami betette a kaput az az volt amikor új kollégát vettek fel akinek papírja volt ugyan de életében két percet nem dolgozott gépen és 40ezerrel kapott többet mint én havonta. Jöttek a ilyen olyan elvonások innen is egy kicsit onnan is egy kicsit amivel párhuzamosan megkezdődött a lecsúszás. 
Közben még 2004-ben építkeztem. Nem építtettem hanem építettem. Én húztam fel a falakat én gyalultam a fafödémhez a gerendákat, a deszkákat, én csináltam a tetőt a villanyszerelést a vízszerelést egyedül a vakolást és a fűtést nem . Szó szerint a tíz körmömmel kapartam össze a házat. 
Én ennyit tudtam tenni az országért. Enyire tellett tőlem . Harminc év munkáját üveggyöngyökért. Aztán végül az üveggyöngyökből is csak a zsinór maradt. 
Mindezt azért írtam le hogy lássátok nem egy léhűtő senkiházi hőbörög itten megtagadva mindent amit meg lehet. Mindezek közben az ország élhetősége is kezdett redukálódni. 
Abban az országban ha valaki bűncselekmény áldozata akkor nem csak a bűnöző áldozata hanem egyben a Magyar igazságszolgáltatásé is. Áldozata a bírói az ügyészi és ügyvédi karnak is. Míg ugyanez az igazságszolgáltatás teljes mellszélességgel áll ki a bűnöző jogaiért. 
azt kellett látnom hogy munkakerülő trógerek mások kárára jobban élnek mint én. Olyanok akik életükben nem dolgoztak. Azt kellet látnom hogy a politika saját magának privatizálja az országot a maradékot pedig kiárusítja. Intézményesítették a korrupciót (nokiás doboz) és a tolvajlást (Nyugdíj megtakarítások ellopása) 
Mit tehet egy ilyen szarfaszú proli mint én. Például választhatunk. Szabad akaratunkból megválaszthatjuk hogy négyévente melyik faszt cseréljék ki a szánkban egy másikra. Meg aztán két bránercsere között élhetünk olyan szánalmas kisstílű dolgokkal hogy a szólásszabadság nevében kritizálhatjuk az éppen aktuális kormányt. Pedig isten lássa lelkemet nem vagyok telhetetlen. Itt ugyanazért a munkáért négyszeres bért kapok otthon MAGYARORSZÁGON megelégedtem volna a felével is. A rendszerváltástól idáig nem tudtunk eljutni arra a szintre hogy a négyszeres szorzó a felére csökkenjen. 
Aztán ha betelik a pohár akkor kivándorlunk. Egy becsületesen dolgozó szakmunkás úgy ítélte meg hogy az az ország nem tudja eltartani, az az ország számára élhetetlenné vált és az az ország cserbenhagyta. Ne gondolja senki hogy ez nem fáj. Nagyon fáj. Negyven hét év után egy életet kidobni. A semmiből újrakezdeni. Mindezek után azért maradjon bennem egy alapvető tisztelet Magyarország iránt? Mit tiszteljek? Azt az egyet mondja meg valaki hogy mit tiszteljek és miért? 
Egy tízmilliomodik senki vagyok Magyarországról aki időnként megírja nem túl hízelgő véleményét a Hazájáról. 

Ezt az írást akár vitaindítónak is tekintheti mindenki. Várom a véleményeket.