Otthonlétem egyik kulturális élménye az volt hogy az Örkény színházban megnéztem az "Azt meséld el Pista" című monodrámát.
Akkor itt mindjárt ragadjunk le két gondolat erejéig. Az első a poszt címe. A darab egy emberről szól aki 1912-1979-ig élt. Ez az időköz a történelemnek egy olyan szakasza amiben ha bármelyik országból megvizsgáljuk egy ember életét akkor ugyanez a cím, az adott ország nevét behelyettesítve ugyanúgy igaz. A Kelet Európai országokra még fokozottabban igaz. A XX. század talán a történelem legnagyobb húsdarálója volt. Az a század keresztülgázolt és megtaposott mindenkit akinek volt szerencséje végigélni, mert szerencse kellett hozzá nem kevés. Szóval ezért ez a címe.
A másik, hogy a darab, műfaját tekintve monodráma. Már régóta mondom hogy egy előadás műfaji meghatározására ennél taszítóbb szót nehéz kitalálni. Aki a színházi világban jártas az nyilván tudja miről van szó. A mono az egyszemélyest jelent, a dráma pedig a darab üzenetét esetleg végkifejletét próbálja meghatározni. Mi prolik viszont mást értünk a szón. Dögunalmat. Valahogy nekem ez a szó dögunalmat sugároz. Nem tudnám megmondani miért. Ez valahogy úgy benne van. Pedig távol áll tőle. Erről beszélgettünk Epres Attilával és Pogány Judittal a színház társalgójában és ők is egyetértettek velem. A Diggerdrájver is egy monodráma. Aki ismer az tudja hogy nem vagyok egy drámai alkat. Kiterjedésben még csak-csak, de habitusban biztos nem. Persze a darab üzenete tényleg drámai annak ellenére is hogy sok benne a humor. Judit azt mondta hogy talán a blogvallomás jobb szó lenne. Attila szerint a blogjáték is igaz rá. Ok, ez egy blogdarabra igaz de egy megírt monodrámára nem alkalmazható. Na mindegy, ez csak egy eszmefuttatás volt.
Szóval a darab.
Örkény István, Mácsai Pál előadásában meséli el az életét. Több mint ötszáz előadást megért full teltházzal játszott darab. Azért ez már sokat elmond. Soha nem olvastam Örkényt, fogalmam sincs milyen ember volt.
A vezérfonal az önirónia és az ebből adódó humoros helyzetek. Örkény egy jó családba született úrifiú akit megcsócsált a történelem. Az élete egyszer fenn, egyszer lenn. A monodráma is viszi nézőt fel és le. Az első nászéjszaka habpartijától a második világháború munkaszázadáig. A rendezés jó, a dramaturgia jó, Pali brilliáns és a néző teszi a dolgát. Sír vagy nevet. Ezért jött. Művészi élményért és ezt maradéktalanul megkapja.
Az egész egy sodró lendületű darab ami egy pillanatra sem ül le. A Dzsentrivilágtól az Aczéli kultúrpolitikáig végig érdekfeszítően meséli el az adott kor rákfenéit.
Milyen volt Örkény? Nem ismerem az életét, nem ismerem a műveit. Csak annyit tudok róla ami a darabban látszik. Egy joviális ürge akinek három felesége volt és szerintem ilyen dumával ami volt neki megugrott mindenkit aki megállt előtte. Korrajza tűpontos. Ahogy Sztalinváros építését elmondja az pontosan megegyezik azzal amit apám mesélt róla.
Az egész előadás tulajdonképpen jó hangulatú humoros sztorizás néhány szomorú elgondolkodtató betéttel. Mi kell ehhez? Egy szék. A szék fontos kellék. Ha nincs szék az már stand up, az már más műfaj. Egy ember aki jól tud sztorikat mesélni. Jó sztorik. Ilyen egyszerű.
Lófaszt.
Tudjátok milyen ez? Mint mikor meglátsz egy absztrakt festményt és azt mondod te is meg tudnád csinálni. Néhány ecsetvonás és kész a mű. Pedig nem, nem tudnád. A monodráma pont ilyen. Néhány ecsetvonásnak tűnik de minden szó, minden csend minden hangsúly a helyén van. Mert a helyén KELL lennie. A monodráma nagyobb kihívás mint egy sokszereplős monumentális előadás. Gondolj bele egyedül vagy a színpadon és csak te vagy meg a közönség. Ülsz a széken és el kell varázsolni az embereket. El kell érned hogy figyeljenek rád. VÉGIG. Óriási feladat.
Ennél csak egy embertpróbálóbb van. Tudjátok. DIGGERDRIVERNEK lenni.:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))