Feriről szeretnék most írni, A Feriről.
Ő egy intézmény volt fatornyos kisfalunkban.. Mindenkit ismert és mindenki ismerte. Mindenki szerette, soha haragosa, ellensége nem volt. Ha valaki látta akkor vagy úton volt valahova, biciklivel, mopeddel, kistraktorral, vagy beszélgetett valakivel. Gyakran lehetett még látni valakinél segíteni. Betont keverni, fát vágni, fát metszeni vagy bármi egyebet csinálni.
A világ legsegítőkészebb embere volt. Pénzt soha nem kért, ha segített önzetlenül tette. Mindenkivel jóban volt mindenkihez volt néhány jó szava.
Legelső emlékem róla még négy éves koromból származik. Akkor jött haza az első eltávozásra a honvédségtől. Akkor még szovjet mintájú egyenruhát hordtak a katonák és Feri, bár magas ember volt, kapott egy olyan hosszú posztóköpenyt hogy a földig ért.
Na apám hamar orvosolta a dolgot és a köpenyt feltéve az asztalra a legélesebb késsel azonnal levágott az aljából vagy negyven centit. Halványan emlékszem még hogy a család vasárnaponként biciklivel, testületileg meglátogatta a legalább 10 kilométerre lévő laktanyában és én is ott ültem valamelyik csomagtartón.
