Mikor néhány hete otthon jártam fatornyos kisfalumban Bicskén, volt szerencsém egyik barátom jóvoltából megnézni a Fiatalok Házát. Bizony, ilyen is van a faluban és büszkék lehetünk rá. A Fiatalok Háza nem egyéb mint egy bálterem, klubhelység, előadói színpad nézőtérrel és kiszolgáló helységekkel. Valamikor régen a legkisebb faluban is volt bálterem vagy valami közösségi összejöveteleket biztosító épület. A Fiatalok Házát a Müvelődési Központ működteti, kisebb rendezvényekhez előadásokhoz ideális de nem erről akarok írni. Ezt a létesítményt a régi Mozi épületéből alakították ki. A Moziról írnék most mint gyerekkorom, ifjúkorom emblematikus intézményéről.
Mert kérem szépen a mozi az egy faluban intézmény. Az életre nevelés és az életre nevelődés hangsúlyos helyszíne. A film az nevel. Ezt mindenki tudja. Nem kicsit, nagyon. Pontosan ezért minden politikai rendszer elsővonalbeli propagandaeszköze. Propagandafilmekből Dunát lehetne rekeszteni. Hogy most a szovjet változat szerinti "Szása a megmaradt pisztolyával legyőzi a hetedik német dandárt" vagy ugyanennek amerikai tükörképe, a "Rambó megmaradt tőrével megnyeri a vietnami háborút" változatot nézzük tök mindegy. A mozivászon mindent elbír.
A hetvenes években voltam gyerek és mi már beleestünk az iskolamozi korszakába. Időnként áthajtottak minket az iskolából a moziba megnézni a Timur és csapatát vagy a Jégmezők lovagját esetleg más szigorúan szovjet eredetű filmet. Azt hiszem egy bélás volt az ára. Gyengébbek kedvéért két forint.
Erre az időszakra esik mozilátogató korszakomnak java része. 1975-78-ig szinte minden mozifilmet láttam. Hetente három filmet vetítettek. Két napig egy filmet és szerda volt a szünnap. Ez azt jelentette hogy heti három napmoziba mentem. Iszonyú szar filmeket láttam és valódi gyöngyszemeket is. Az olyan alapműveket mint a Volt egyszer egy vadnyugat, ahányszor hozták annyiszor néztem. Egy filmet meg kell említenem ami akkor hatalmas durranás volt. A Pillangó. Steve McQueen Dustin Hoffmann. Tolongtak az emberek a jegypénztárnál. Máig emlékezetes ahogy ki volt írva "Dupla helyár duplán". Ha jól emlékszem a legdrágább jegy 34 forint, ami akkor hatalmas pénz volt mozira. Korhatáros film, a bátyám vitt be. Hetekig beszéltünk róla.
Mielőtt elfelejtem néhány szó az épületről, és az üzemeltetésről. A jegypénztáros Pali bácsi volt, közismertebben Mozis Pali egy halkszavú agglegény aki a mi utcánkban lakott a szülői házunktól a néggyel lejjebb. Nyugodt csendes végtelenül jóindulatú ember volt. Az igazgatót Éva néninek hívták és egy meglehetősen szigorú hölgy volt, aki mindig kellő határozottsággal tett rendet a balhézó kisebbség között. Kellett is a szigor, egy ilyen helyen nem lehet gyengének látszani. A jegyszedő egy alacsony néni, nem emlékszem már a nevére de azt tudom hogy nagyon kedves és jóindulatú volt. A mozigépészek közül én már csak Makofkára emlékszem de szerintem a hetvenes években más volt. Majd a kommentekben kiigazít valaki ha rosszul írok valamit. Az biztos hogy fent említett személyek szinte összenőttek a mozival és évtizedekig dolgoztak ott becsülettel. Örök hála és megbecsülés nekik, aki meghalt nyugodjék békében, aki él az sokáig élvezze még nyugdíját.
Tizenkilenc sor szék volt a moziteremben és a tizedik sor a legnépszerűbb. Az első kilenc sor a cigánypáholy, oda a helyi péró lakosain kívül nemigen vett más jegyet. Én megmondom őszintén jobban szerettem a feliratos filmeket pont a kisebbség miatt. Feliratos filmre vagy nem jöttek, vagy ha mégis akkor nem zavart a hangoskodásuk.
Nem véletlenül írtam hogy a mozi az életre nevelődés kiemelt helyszíne is. Az első randevú, az első csók, az első pofon emlékezetes helye. A szerelmesek hideg téli estéken hova ülhettek be néhány órára olcsón meleg helyre ahol még sötét is volt? Persze hogy a moziba.
A kollégium elvégzése után a baráti társasággal ismét nagy mozilátogató lettem. Ez már a nyolcvanas évekre esett, ha minden filmre nem is de akkor már bátrabban kezdtek nyugati filmeket is hozni így aztán hetente egyen azért ott voltunk. Egy emlékezeteset ebből a korszakból is megemlítenék. Elhozták az AC/DC koncertfilmet. Ugye ez egy ausztrál kemény rock együttes a legnépszerűbbek közül. Persze hogy ott a helyünk mentünk megnézni. A probléma ott volt hogy a mozi vezetősége úgy gondolta nem szabad elszabadítani az indulatokat és a hangerőt beállították olyan 65 decibelre. Hogy mennyi az? Mint mondjuk egy Opel Astra motorzaja az utastérben 80km/órás sebességnél. Amikor valaki elkiabálta magát hogy HANGOT RÁ akkor LEJJEBB vették néhány decibellel. Élvezhetetlen volt az egész.
Aztán eljött a mozi hanyatlásának korszaka. Első csapást a VHS videó mérte rá. Miért menjen valaki moziba mikor előbb-utóbb a videótékából kölcsönözve vagy feketén másolva megnézheti otthon fotelből. A videó kivégezte a falusi mozikat. Aztán jött a DVD majd a számítógépes online filmnézés, a torrent letöltés és ez a városi mozikat is megtizedelte. Kár érte. Nincs az a kétméteres átlójú hiperszuper lapostv ami a moziterem hangulatát a hatalmas vetített felület élményét visszaadná. A megmaradt mozilátogató közönség is hogy úgymondjam korszerűsödött. Beülnek fél köbméter pattogatott kukoricával, egy vödör colával(mert az ökröket vödörből itatják) és csörögnek zörögnek telefonálnak, majd egy disznóólat hagynak maguk után.
Igen, ilyenkor jön a duma hogy régen minden jobb volt. Mert anyag volt benne...
...és tényleg.
