Állandó félelem van bennem hogy egyszer nem lesz miről írnom. Hogy elfogy a téma. Beköszönt a világbéke. Aztán valakitől mindig kapok inspirációt a folytatásra mint most is. Az előző posztomhoz kapcsolódóan ugyanis kaptam egy emailt. Érdekes témát vet fel.
Szia Digger,
Olvasom a legújabb blogbejegyzésedet, és megakadt a szemem egy nem túl lényeges részleten. Ha van hozzá kedved, érdekelne, mit gondolsz róla.
Félre ne érts, semmiképp nem akarlak bántani, és direkt nem a bloghoz írok kommentet, mert ott csak felesleges vihart kavarnék.
Szóval, írod, hogy büszke vagy Bíró Józsefre, a golyóstoll feltalálójára, merthogy ö is magyar és te is.
Eddig értem :-)
Az nem zavar téged, hogy Bíró József, amíg Magyarországon élt, addig büdös zsidó volt, és amikor elmenekült, akkor tudott sikeres lenni? Csakúgy, mint Teller Ede, Szilárd Leo, Neumann János, Bartok Béla vagy Gábor Dénes. Gondolom, ismered őket is, nekik szerencséjük volt, el tudtak menekülni.
és akik ezeket az embereket elüldözték, meg még pár tízezret haláltáborba küldtek, vagy a Dunába lőtték, azok is magyar emberek voltak. Akik 200 ezer magyar katonát hajtottak a Don-kanyari vágóhídra, a túlélés esélye nélkül, azok is magyar emberek voltak.
Engem pl ez utóbbiak rettentően zavarnak, miattuk nem szoktam büszkélkedni a magyarságommal. (Szerintem nekem másra is van okom büszkének lenni, mondjuk a szaktudásomra, ez még egy érv).
Még egyszer: nem téged kritizállak, nem akarlak megbántani sem, csak a véleményed érdekel, te hogyan látod ezeket a dolgokat?
Engedélyt kértem és kaptam a levél közzétételére mert egy érdekes témának tartom és szerintem beszélni kell róla.
Mi a büszkeség? Nem tudom mi a hivatalos megfogalmazása de szerintem valamilyen teljesítmény iránti személyes elégedettség, valamilyen pozitív élmény. Mi kell hogy büszkék legyünk egy teljesítményre? Valamilyen közös szál valamilyen közösségvállalás azzal aki a pozitív élményt okozza. Ez lehet nagyon távoli is. Például büszkék lehetünk emberi mivoltunkra emberi létünkre. Legjobb példa erre hogy büszkék vagyunk az egyik legnagyobb emberi teljesítményre a holdraszállásra. Ahogy Neil Armstrong mondta az egy nagy lépés az emberiségnek. Ebben az esetben az EMBERRE vagyunk büszkék, az emberi tudásra, és hogy mi is abba a csoportba tartozunk amelyik ezt a tudást birtokolja.
Ugyanakkor vannak dolgok amire nem vagyunk büszkék. Hiszen az ember az is ki kivágja az amazóniai esőerdőket, tönkreteszi a bolygót ahol él.
Arra akarok rávilágítani hogy büszkeség és az elutasítás nem zárja ki egymást. Az egyikből nem következik a másik. Ha nem szeretem a spenótot attól nem utasítom el a kelkáposztát.
Ezért vagyok büszke a Nobel díjas magyar tudósokra, és nem vagyok büszke azokra akik miatt el kellett hagyniuk az országot.
Nem kell hogy a büszkeség mögött valami kiemelkedő teljesítmény legyen. A családjára is büszke lehet valaki. A szüleire, a testvéreire, a gyerekeire, a férjére feleségére.
A barátom levelében írt gondolatmenetet követni olyan lenne mintha azt mondanám hogy nem vagyok büszke a lányomra mert a fiam tett valami rossz dolgot.
Semmi baj nincs azzal hogy egyes emberek teljesítményére büszkék vagyunk, mások tetteiért pedig szégyent érzünk. Büszkék vagyunk az olimpiai sikereinkre? Persze. Büszkék vagyunk a londoni 6:3-ra? Persze. Büszkék vagyunk a magyar focira? Lófaszt vagyunk büszkék rá. Na de ettől még a 6:3 az 6:3 marad.
Legyünk büszkék sikereinkre és tanuljunk hibáinkból. Emberi, nemzeti, családi, és egyéni szinten tudnunk kell kezelni és helyére tenni a dolgokat.
Barátom azt írja hogy ő inkább a szaktudására büszke. Igen, arra is lehet büszkének lenni. Én személy szerint inkább azt emelném ki, arra lennék büszke hogy nálam jobban senki nem népszerűsíti ezt a szakmát. Bizonyíték erre ez a blog valamint a videóblogomra feltett több mint ezer videó ami a munkámról szól.
Itt ragadnám meg az alkalmat hogy egy jelenségről beszéljek.
Arcidegrángást kapok mikor azt mondják hogy azért vagyok jó abban amit csinálok mert alázattal állok hozzá a szakmámhoz. Mi vaaan? Szó nincs ilyenről. Az alázat szó egy kifordított félreértelmezett használatával állunk itt szemben. Az alázat alá és fölérendeltségi viszonyt jelent. Egy szakma nem lehet fölöttem. Egy szakmát meg kell tanulni és jól csinálni de szó nincs semmiféle alázatról. Művészekkel kapcsolatban számtalanszor mondják hogy alázattal áll hozzá a darabhoz amit játszik. Miről beszélünk? Ha velem kapcsolatban ezt emlegetik mindig felháborodottan utasítom vissza. Nincs semmiféle alázat.
A gépkezelő az egy csodálatos szakma tudásának a birtokában van. Nem alázatról van szó. Szolgálatról van szó. A gépkezelő KISZOLGÁL de nem szolgál. A mi munkánkba abban mérik a tudást hogy mennyire tudjuk kiszolgálni a lapáttal dolgozó melóst. A lapátos ember is földmunkát végez és mi is földmunkát végzünk. Igaz hogy a mi kezünkben egy mérnöki remekmű van amit arra KELL használnunk hogy az emberi erő kiváltsuk. Mint a jó pincér aki tudja mikor menjen oda a vendég asztalához hamutartót üríteni vagy a tányérokat leszedni, úgy nekünk gépkezelőknek mindig pontosan kell tudnunk mikor kell felajánlanunk a segítségünket. Látnom kell mikor tudok segíteni. Mint a pincérnek. Kiszolgálunk. De alázatról szó nincs. Ahogy Hobó mondta "le kell menni kutyába, inkább legyél a kutyák királya mint királyok kutyája". Én szívesen lemegyek kutyába ha ezalatt munkát értjük, és szívesen leszek a legjobb a kutyák között ha ezalatt a jó munkát értjük. Prolinak vallottam magam mindig és ma is prolinak vallom magam. Sajnos ezt a szót ledegradálták már olyan szintre hogy a kutya jelző sem sértő, vagy nagyon megkülönböztető jelző a prolitól.
Köszönöm hogy elolvastátok.
