Ass blaster

Az angolok kétféle fő földmunkagép típust különböztetnek meg. Az egyik a teljes 360 fokban körbeforduló,
a másik a traktor alapú 180 fokos munkagép.

Bár én életem 25 évét 180 fokos gépek kezelésével töltöttem, most mégis a forgókotrókról beszélnék.

Miért?

Mert ebben a gépcsoportban zajlik jelenleg a legnagyobb konstrukciós forradalom. Ahhoz hogy megértsétek, el kell magyaráznom néhány alapvetést. Ígérem könnyen emészthető lesz. Nem tárgyalom külön a lánctalpas és gumikerekes 360 fokos gépeket mert amit írok mindegyikre vonatkozik. 

Ezeknél a gépeknél legfontosabb tervezői csapásirány a kiegyensúlyozás. Mindenki látott már toronydarut aminek a fülkéje mögött hatalmas betonsúlyok voltak rögzítve. ezek a betonsúlyok biztosítják a daru egyensúlyát teheremelés közben.

A munkagépeken hatalmas öntöttvas súlyokat használnak amit a laikusok nem is látnak mert teljesen bele van építve a gép felsővázába és lefestve a gép színére. Hogy mégis mekkora ez a súly? Típustól és felépítéstől függ de egy 13 tonnás gépnél kb 3 tonna, tömör öntöttvas. 

Miért kell ez?

Képzeljünk el egy munkagépet nagyon egyszerűen ábrázolva egy nagy T betűnek. A függőleges szár a gép tengelye, a vízszintes szár bal oldala a markológém, a másik oldala a fülke mögötti rész ami magában foglalja a motort és hidraulikus szerelvényeket és az ELLENSÚLYT. Ennek a T betűnek egyensúlyban kell lenni. Ha a vízszintes szár mindkét oldala például 4 méter és megterhelem őket 6-6 tonnával akkor teljesen kiegyensúlyoztam. Ha az egyik ágat felére veszem 2 méterre akkor annak az ágnak a terhelését növelnem kell a duplájára vagyis 12 tonnára hogy egyensúlyban maradjon. Tehát a T betű egyik ága 4 méter 6 tonna súllyal, a másik ága 2 méter 12 tonna súllyal. Egyszerű fizika, mindenki tanulta az iskolában.

Menjünk tovább. Ha bármelyik oldal terhelését megváltoztatom akkor a T betű elborul.  Márpedig a munkagépnek egyszer üres a kanala máskor van benne egy tonna föld vagy emelek 3 tonna vasköteget vele.

Hogyan lehet a kiegyensúlyozás határait kitolni? 

Nagyon egyszerűen. Tegyünk a T betű függőleges szára alá egy vízszintes ágat. Vagyis tettünk a munkagép alá egy lánctalpat. Hogy néz ki a T betűnk? Képzeljünk el egy oldalára fektetett H betűt aminek az alsó talajon fekvő szára 4 méter a felső bal oldali szára 6 méter a jobb oldali szára, 2 méter. Ez egy munkagép egyszerű rajza, talán látszanak az arányok. A súly a lánctalp talajon lévő felfekvésének köszönhetően máris tág határok között változtatható. Ez azt jelenti hogy mostmár nem billen semmilyen irányba a gép ha súlyt emelek? Nem, nem azt jelenti.A gép tervezői meghatároznak egy maximális súlyt amit a gép fel tud emelni. Ennél nagyobb tehernél egy határoló szelep nyit és a gép leszabályoz, vagyis nem tud emelni. 

Ezt a határt viszont úgy szabják meg hogy a gép a maximális súlyt közvetlenül maga mellett behúzott gémszerkezettel tudja megemelni. Hogy mekkora különbség van behúzott és kinyújtott gém között azt úgy szemléltetem hogy próbáljátok elképzelni mikor egy 30 kilós bőröndöt magatok mellett kell felemelni vagy kinyújtott karral. Nagyon nem mindegy. 

A gép viszont kinyújtott karral is fel tudná emelni a maximumhoz közeli súlyt csak ott már nem a teher emelkedne el a talajtól hanem a gép bukna előre. 

Ezek szerint a gép stabilitásának a határát a lánctalp hossza határozza meg?

Nem. A lánctalp SZÉLESSÉGE. Számoljunk. A lánctalp hossza 4 méter. A gép tengelyétől az előrenyúlása 2 méter. Ez a 2 méter és a gép középtengelyétől hátrafelé eső ÖSSZES súly határozza meg hogy mikor tud még emelni vagy mikor billen előre.

Ha viszont kifordulok oldalra akkor mások a paraméterek. A lánctalp szélessége 2,7 méter. vagyis máris nincs 2 méterem mint a fent leírtakban hanem csak 1,35. a borulási határ jelentősen megváltozott.

Mindezeket elolvasva talán világossá vált hogyan kell kiegyensúlyozni egy gépet. A gépkezelő felelőssége tudni
és betartani a határokat MINDEN körülmények között. Volt már olyan hogy nagy súlyt emelve oldalra fordulva billent a gép és azonnal le kellett dobnom a terhet mert ha nem akkor felborulok.

Hol van itt a konstrukciós forradalom?

Most rátérünk arra is. A képen egy hagyományos, régi iskola szerint megtervezett gépet látunk, egy Hitachi-t.

Ezen a képen egy új tervezői koncepció alapján konstruált gépet látunk, egy Hyundai-t.

A Hyundai kisebbnek néz ki mégis közel két tonnával nehezebb mint a Hitachi. Miért? A régi gépeket úgy tervezték meg hogy a felsőváz fülke mögötti részét addig nyújtották amilyen HOSSZÚ volt a lánctalp. A fenti méreteket alapul véve a gép közepétől 2 métert nyúlt hátra a felsőváz. Ez felvet egy problémát.  Mint ahogy írtuk a lánctalp SZÉLESSÉGE a közepétől mérve 1,35 méter az oldalra kifordult Hitachi fara 65 centit túllóg a lánctalptól. 

Nem is gondoljátok milyen sokat jelent ez a 65 centi egy zsúfolt építkezésen. MINDIG úgy kell beállnom egy épület, egy kerítés, egy teherautó, egy konténer mellé hogy minimum 65 centire legyek tőle mert forduláskor letarolom. 

Az új irányzat a kompakt gépek tervezése felé halad, vagyis a lánctalp SZÉLESSÉGÉT veszi alapul fordulásnál. Ez viszont felvet több tervezési problémát. A régi gépeknél volt hely kényelmesen elhelyezni a motort minden szerelvényével együtt. Most viszont az ellensúlyt sokkal közelebb kell hozni a gép tengelyéhez, ezáltal jelentősen növelni is kell a súlyát hiszen a képzeletbeli T betű egyik karja lerövidült. másrészt a fülke és ellensúly között kevesebb lett a hely, ezért felfelé kell építkezni. A két gépet összehasonlítva látszik hogy mennyire megváltoztak az arányok. Viszont sokkal könnyebb egy kompakt géppel dolgozni.

Azért az új tervezési irányzattal is lehet elkövetni hibákat. A képen egy 8 tonnás Doosan látható. Ezen a gépen a motort nem a fülke mögött helyezték el hanem a fülke mellett. Ezáltal annak egyensúlyozó szerepe megszűnt viszont nem növelték hozzá az ellensúlyt annyival hogy ezt kompenzálja. Ezzel a géppel esett meg hogy forduláskor majdnem felborultam. Azóta tudom hogy Doosannal csak óvatosan.

Szóval az új konstrukciós irányzat az hogy kiegyensúlyozott stabil, de kompakt gépeket gyártsanak amik megkönnyítik a gépkezelők munkáját.

Az előző szakmai posztban már írtam hogy a mi munkánk mennyiben tolódott el az anyagmozgatás irányába. Most végre vettem egy profi kamerát és tudtam csinálni felvételeket. Egyik barátom megtanított vágóprogram kezelésére és én ezeket a felvételeket néhány másodpercesre vágva kicsit felgyorsítva egy felvétellé állítottam össze. A jelenetek sűrűn követik egymást hogy ne legyen unalmas. Itt le lehet mérni mekkora szakmai gyakorlat vagy érzék kell a gépkezeléshez. 

 Óriási gépkezelő hiány van a brit építőiparban. Pontosan azért mert mint a fenti videókon látszik hihetetlenül sokféle feladatot kell megoldani. A mi munkaterületünkre az utóbbi három hétben három gépkezelő jött dolgozni. Paul Belfastból, Charli Londonból és Adrian Kolozsvárról. Ma már csak Adrian dolgozik nálunk. Őt régóta ismerem nagyon jó barátom bár keveset tud magyarul. Ezelőtt néhány évvel ő volt az én banksman-em. A banksman az az ember aki a gép mellé van beosztva és figyel mindenre lapátol a gép után, felkötözi a terhet és mindenben segíti a gépkezelőt. Adrian aztán levizsgázott gépkezelésből és az ügynöksége hozzánk közvetítette ki. Jól megállja a helyét. Az a becsípődése hogy mikor meglát vagy elmegy mellettem akkor égnek löki az öklét és elkiáltja magát HAJRÁ DEBRECEN!!!.

Paulról a belfastiról csináltam egy videót. A blokktéglákat egy úgynevezett graberrel visszük ami többször szerepel a videóimban.Van amikor nincs mellettünk a banksman és egyedül kell rávezetni a grabert a köteg téglára. Paulnak ez szemlátomást nem megy.

Pedig nem olyan nehéz feladat ez, meg lehet csinálni.

Megemlítenék még néhány érdekes dolgot

Minden munkaterületen vannak forkliftesek. Ez egy teleszkópos targonca összekerék hajtással és összkerék kormányzással. a legnagyobbak 12 méterere tudnak kinyúlni. Hihetetlenül profik. Mesterei a szűk helyen forgolódásnak és mindent megoldanak. A videón éppen magasról vesz le raklapot. Szinte semmit nem lát a tetőablakán keresztül de megoldja.

Az alábbi videót az egyik forkliftes barátom készítette.

Vannak olyan helyzetek mikor a közműsérülés nagy veszélye miatt nem engednek ásni. Például a Heathrow reptéren mikor dolgoztunk volt egy terület ahol nem tudták hol mennek a kábelek. Ilyen helyen egy kábelszakítás kúrva drága tud lenni ha megáll a reptér. kézzel kiásatni lassú és munkaigényes. Ott ilyen gépeket vetnek be.

Na ennyit egyelőre a gépekről. Végezetül egy videó a speciálisan teherautókra tervezett targonca felcsatolásáról.

Arról van szó hogy az utóbbi hetek élményeinek hatására megfogalmazódott bennem néhány gondolat amit most közzéteszek.

 Nem akarom már tovább spilázni ezt a "melósból színházi szerző" témát, meg a "hogy élem meg" lerágott csontot. csak egy kicsit elidőznék a mű megszületésén amibe akkor láttam bele mikor a londoni színházban előkészítették az esti előadást. Igazából ott tudatosult hogy ez mekkora csapatmunka.

Például egy minimalista díszlet mennyit tesz hozzá az előadás egészéhez. Bagossy Levente nagyon jó érzékkel felismerte hogy nem egy fullra berendezett szobát kell csinálnia. Pontosan ez az az eset amikor a kevesebb a több.

Hogy a dramaturgia milyen sokoldalú művészet. A Diggerdrájver esetében a dramaturg feladata a posztból vett epizódok sorrendbe rakása hogy az érzelmi csúcspontok  a megfelelő ütemben kövessék egymást, hogy a néző figyelme végig fenntartható legyen, de az ő feladata a történetmesélés hatékonyságát kialakítani valamint figyel a helyesírásra, utána jár a háttérinformációknak, beszélgetőtárs, vitapartner.kontroll-személy, fordító stb...

Persze nem magamtól vagyok ilyen okos dramaturg témában, Bagossy Laci homályosított fel.

Szóval az a lényeg hogy mire egy ilyen darab összeáll tehetségek sora működik közre. Én mint író az egészhez az alapot adtam(fél életem alapásással telt) de a színházi stáb húzta fel rá a felépítményt.

 A Diggerdrájvernak van egy nagy problémája. Az átlagnéző nem tudja milyen jó. Ugye a műfaja szerint monodráma. Vagyis egy ember ül az asztalnál és beszél. Ez a mű fő csapásiránya még akkor is ha három szereplő van és a végén a gyereknek fontos feladat jut. Tény hogyha én ennyit tudnék egy darabról, nem mennék be a színházba. Persze vannak színházbajáró emberek akik már láttak Bagossy rendezte művet tudják milyen kiváló színész Epres Attila ezért megnézik.

 Meggyőződésem hogy a darab sikere abból fakad hogy akik látták azok mindig többet kaptak mint amit vártak. Azért sikeres mert egy sztorizós történetmesélős darab ahol a néző többet nevet felszabadultan mint ahányszor komolyan egyetértően bólogat vagy néhány könnycseppet elmorzsol a szeme sarkában. Ráadásul ezekből minden a helyén van és a néző mindig úgy áll fel a székről hogy nagy élményben volt része. Ezt persze elmondja másnak is meg közzéteszi a Facebook-on, és ez aztán teltházakat generál. Edit a http://stageinlondon.com/ szervezője mesélte hogy a férje kint az előtérben várta a későn jövőket mikor elkezdődött az előadás. Néhány perc múlva küldött neki egy sms-t hogy gyere be, nagyon jó.

 A londoni előadás hatalmas siker volt, de nem volt teltház. Százhúsz ember nézte és aki látta az UTÁNA mind azt mondta hogy várakozáson felüli volt az élmény és ha ezt tudja akkor elhozta volna az aranyhörcsögöt is.

 Szerintem ez a titka a darab sikerének persze lehet hogy tévedek mert más szemszögből nézem mint akik rendszeresen színházba járnak.

 Aztán a Index mindkét cikke feltette a koronát a műre. Megmutatta a melóst és megmutatta a bloggert akiből színházi előadást csináltak. A riportok megjelenése napján 25ezren keresték fel a blogomat. Minden szó, minden idézet tőlünk valósághűen jelent meg. Semmit nem tettek hozzá semmit nem vettek el belőle, mindössze profi módon összeállítottták, keretbe foglalták, és a legjobb fényképekkel illusztrálták. A képekkel még a feleségem is meg volt elégedve pedig olyan nincs...

 Régebben írtam már hogy büszke vagyok hogy végig az én változtatás nélküli szövegem került előadásra a darabban. Csülkös Viktor barátom Grazból küldött egy sms-t hogy úgy látja hogy én sokat és tudatosan dolgozom azon hogy növeljem az irigyeim számát. Ez tény. Csak annak vannak irigyei aki csinál valamit. Ha ez az ára az irigységnek akkor jól van ez így.

A témák jól lettek összeválogatva de mégis van egy ami közelebb áll hozzám. Az amit a hitről mond Attila benne. Nem, nem lettem hívő. Továbbra is meggyőződéses ateistának vallom magam. Viszont nem vagyok hitetlen. A rendszerváltás után sok ember fordult az egyház felé. Én nem tudom megtenni. Az én neveltetésem, az én magánúton felszedett tudásom hogy úgy mondjam nem egyházbarát. Tisztelem becsülöm a vallásos embereket, de az én hitemhez nem kell egyház, nem kell liturgia és egyáltalán nem kell más magamon kívül.

Sajnos egyre többen vannak odaát akiket segítségül hívhatok nehéz helyzetekben. Hogy van-e "odaát" vagy nincs, nem tudom. Ahogy az idő telik egyre jobb hinni benne hogy van. Aztán ha majd végleg leoltják a villanyt akkor kiderül. Lehet hogy majd én is hallok egyszer egy hangot hogy "fater most segíts"...

 A darab vezérfonala a kivándorlás. Őszintén beszélek benne az okokról az útról a következményekről. Itt már nem lehet elmenni a politika említése nélkül.

 Nem tagadom hogy indulatból jöttem el. A rendszerváltás hozhatott bármekkora szabadságot bármekkora technikai fejlődést, hozhatott demokráciát és nyitott határokat, mégis van egy nagyon nehezen magyarátható negatív hozadéka. A munka becsülete, és vele a munkás becsülete megszűnt létezni. Kész, vége, nincs olyan. A pozitív inspiráció fogalma ismeretlen. A kondérból nagykanállal merítő vadkapitalisták a közgázról frissen szabadult, és ugynevezett "fiatalítás" jelszavával vezető pozícióba helyezett ifjoncok tettek róla hogy a melós ha tehette hátra se nézve meneküljön.

A kivándorlás általában egy folyamat eredménye. Folyamatos negatív történések eredménye. A vicc az hogy kúrva kevés kell a folyamat megfordításához. Sokszor az emberségesebb bánásmód elég. Egy jelentéktelen fizetésemelés megfordítja a szándékot.

 Elég egy JEL hogy valami jó irányba változik. Nincs ilyen. Az egész gazdaságra egy langyos punnyadás jellemző. A melóst megfizetni nem tudják vagy nem akarják. Ez nyilvánvaló. Viszont így a jó munka elvárásának sincs meg a háttere. Követelni kell és megfizetni. Amíg ez nem következik be addig Magyarország mindig sereghajtó lesz.

 A legutolsó parlamenti szavazás amin résztvettem az 2010-ben volt. Akkor már nagyon tele volt a hócipő erősen készültünk ki. Kerestem egy munkáskesztyűt meg egy nagy orvosi fémcsipeszt, kézenfogtam az ötéves fiamat és mentünk az iskolába szavazni.

Az aulában egy asztal mögött ültek a pártok képviselői. Rajtunk kívül nem volt senki. Megálltam az asztal előtt és leguggolva a fiamhoz a következőket mondtam neki.

-Benedek, itt előttünk a pártok képviselői ülnek. Ezek a pártok felelnek egy ország jövőjéért az emberek jólétéért. Ezek miatt az emberek miatt te már nem ebben az országban fogsz felnőni. Ők nem teljesítették a feladatukat mi pedig elmegyünk. Nem akarom hogy a te életedet is tönkretegyék. Az ott előttük a szavazólap. A világ legmocskosabb papírlapja. Olyan mocskos hogy mi nem vagyunk hajlandók puszta kézzel megfogni.

 Ezután a munkáskesztyűben átvettük a szavazólapot és bementünk a fülkébe. Ott beixeltem a legszélsőségesebb párt nevét. Úgy voltam vele hogy a szavazatommal akárhányad milliomod részben bedobom a lovak közé a gyeplőt. Iszonyú keserűség volt bennem. Negyvenhét év nyomtalanul nem törlődik ki. Aztán a csipesszel beleejtettük az urnába a borítékot.

 Egyetlen reagálás volt az asztal mögül, valaki azt kérdezte hogy a hazaszeretet az semmi? Nem akartam vitába bonyolódni így egy közhellyel válaszoltam hogy azt egyik boltban sem fogadják el fizetőeszköznek.

Végezetül nagyon köszönöm mindenkinek az elismerő szavakat, a gratulációkat az előadás után és az Index cikkei után. Remélem még sokáig olvasóim maradtok.

Gabi családtag volt. A nővérem veje, az unokahúgom férje. Ha röviden jellemezném azt mondanám hogy egy jámbor óriás. Kétajtós szekrény termet, péklapátnyi tenyér. Olyan igazi nagy lapaj ember. Szerencsére agresszivitás annyi szorult bele mint egy molylepkébe. Klasszikus életút az övé. Házasság, lakás, gyerekek. Világéletében dolgozott, mégpedig kemény fizikai munkát. Először sírkövesnél csiszolta a köveket majd odavittem ahol én dolgoztam. Soha senki mással nem tettem ilyet de benne megbíztam. Megállta a helyét, soha kifogás nem érte a munkáját. 

Voltak elhajlásai de kinek nincsenek? Néhány évig anyáméknál laktak és egyszer mutter ment reggel a boltba és Gabit ott találta a virágágyásban aludva a tulipánok között. Éjszaka már nem szomjasan hazatérve nem akarta zavarni a családot és megágyazott magának a virágok között. Anyám kiváló éleslátással mindjárt elnevezte Tulipános Fanfannak. 

Aztán egy kis faluban lakást vettek és jött három gyerek. Nagy szeretettel nevelték őket szerény körülmények között de mindent megadva nekik. 

A munkahelyen kívül általában disznóvágáskor futottunk össze. Brutális ereje sokszor kisegített. A családom többi tagja nem lelkesedett a disznó gyilkolászásért de Gabi, apánk halála után néhány évvel került a családba éppen jókor.  Ha ő megfogta a disznót az meg volt fogva. Emlékszem egyszer egy közel hárommázsás cocát vágtunk a nővéremnek. Nem mertük kiengedni az udvarra, a karámban viszont csak a disznó meg két ember fért el.  Mondtam a Gabinak hogy márpedig kettőnkre vár az ott bent. Bólintott, bementünk. Lebirkóztuk aztán megszúrtam. A disznó utolsó erejével a lábával a karám egyik oldalát döntötte ki a fejével a másikat. Mondtam is Gabinak hogy veled ketten akármekkorát bevállalok.

Aztán kikerültem Londonba, a disznóvágások is elmaradtak már, csak annyit tudtam róla hogy dolgozik becsülettel. Két gyönyörű unokája született, és ha a sors közbe nem szól látta volna felnőni őket. Nővéremmel minden héten telefonon beszéltem és ő mondta hogy baj van a Gabival. Megtámadta valami kór és testileg szellemileg napról napra épült le. Megjárta a magyar egészségügy legsötétebb bugyrait, de nem tudtak segíteni rajta. Karácsonykor meglátogattam és bár akkor tiszta elmével beszélgetett velem, már az ágyból nem tudott felkelni. Az a hatalmas ember elfogyott. Szörnyű volt nézni hogy az egykor életerős, hegyomlás méretű  férfi magatehetetlenné válva fekszik az ágyon. Felesége a munkahelyét otthagyva főállású gondozóként minden percében vele volt.

Aztán egyik reggel hívott a nővérem. Gabi meghalt. Eddig bírta. Nem volt ötven éves. Feleséget, három gyereket két unokát hagyott hátra.

A sors nem kímélte. Apját gyerekkorában elvesztette autóbalesetben. Nővére, bátyja évekkel ezelőtt meghalt rákban. Most ő is követte őket.

Melós volt. A legjobbak közül. Férj volt, apa volt, nagyapa volt. A legjobbak közül. 

Gabi, egyszer majd ott fönn számítok rád mikor meg kell fogni a disznót.

Nyugodjál békében, legyen neked könnyű a föld.

Londonban bemutatták a Diggerdrájvert.

Mielőtt a részletekbe belemennék minden nézőnek szeretném megköszönni hogy megtisztelt jelenlétével. Ahogy megköszönöm a szervezőknek a szereplőknek valamint a háttérembereknek az áldozatos munkáját. Talán nem kell hangsúlyoznom hogy mindez mit jelent nekem. 

Majdnem két év telt el a Diggerdrájver magyarországi bemutatója után mire Londonba is sikerült elhozni az előadást.

A magyar premier után a feleségem megkereste a http://stageinlondon.com/ -ból Editet hogy lenne-e kedvük lebonyolítani a szervezést. Edit, aki egyébként egy rendkívül kedves elbűvölő hölgy első szóra beleegyezett és azután sem változott a véleménye hogy végigolvasta a blogomat. Tisztelet érte. Innen kezdve mi semmit nem tudtunk a szervezés állásáról csak mikor karácsonykor beszéltem Mácsai Palival ő mondta hogy sínen van az ügy. Kitűzték az időpontot március 24-re.  

Aztán hogy a szervezésből nekem is jusson valami kaptam egy emailt az Index hírportál újságírójától hogy csinálnának velem egy riportot és szeretnék ha egy profi fotós tőlük a munkahelyemtől kezdve fotózna a nap végéig. Ebből a munkahelyi fotózás volt a kemény dió. Egy angol építkezésre nem lehet csak úgy bemenni és fotózni. Ezt elintézni engedélyeztetni óriási dolog. Fogy Frei Tamás szállóigévé vált mondásával éljek ez olyan csak nekem csak most kategória volt. 

Na lényeg a lényeg, néhány emailváltás után pontosítottuk hogy pénteken reggel hatkor ott leszek érte South Ealingben a szállásuk előtt. Hatra jött is Timi akinek nagyon nem volt egyszerű napja. A nap forgatókönyve úgy alakult hogy fél tizenkettőig dolgozom azt végigfényképezi majd hazamegyünk ahol csatlakozik hozzánk Bálint az újságíró és átöltözés után irány Aldgate East a Frei kávézó ahol közönségtalálkozó lesz, utána irány a színház bevilágítás, próba és előadás. Majd utána a nap levezetése a legközelebbi PUB-ban. Timi elképesztő munkabírással reggel hattól éjfélig végigfotózta a napomat a tízkilós fotóstáskát cipelve. Nem mondtam neki hogy az előnyös oldalamat fotózza, nem akartam lehetetlen feladat elé állítani. Nem láttam a képeket, ő a profi megbízom benne. Egyébként is le a kalappal előtte, A munkahelyen jó érzékkel kiválasztott egy helyet ahol senkit sem zavar és nincs útban senkinek oda beállt és onnan fotózott végig. Érdekes egyébként hogy az egész idő alatt soha nem éreztem tolakodónak vagy zavarónak ahogy végzi a munkáját. Kösz Timi.

Szóval délre hazaértünk ahol gyors pelenkacsere és öltözködés után metróval mentünk a kávézóba. 

Itt ragadjunk le egy kicsit. Egy anekdota és egy epizód erejéig. az angol hozzáállás szemléltetése okán. Valamikor régen a hetvenes években történt hogy egy magyar újságíró Londonban telefonálni akart egy nyilvános telefonnal. Bedobta a pénzt de a gép elnyelte és nem adott vonalat. Próbálkozott még néhányszor  de a gép mindannyiszor elnyelte a pénzt. Az újságíró meglátott a közelben egy bobby-t. Odament hozzá és mondta hogy rossz a készülék elnyelte a pénzét hol talál legközelebb telefont.  A rendőr kérdezte hogy mennyit dobott be? Mondta az összeget és a bobby zsebébe nyúlva kifizette neki. Kérdezte hogy miért fizeti ki? Azt mondja majd jön a telefontársaság embere aki visszaadja neki a pénzt. Ok, de honnan tudja hogy én bedobtam? Onnan hogy ön MONDTA.

Szóval mentünk a metróállomásra ahol feltöltöttem a bérletemet 10 fonttal. Összesen 16 font lett rajta. A kapun viszont nem akart átengedni.  Odajött a metrós mókus és némi húzogatás után kinyílt a kapu. Tény hogy öt éves az oyster kártyám már olyan kopott hogy festék sincs rajta és egy éve nem használtam. Na mindegy, beengedett de Aldgate East-nál már nem engedett ki. Odaintem az ajtónálló embert mutatom hogy nem működik. A saját kártyájával kiengedett majd odamentünk egy ellenőrző géphez és próbálta megnézni hogy mi a baj. beütötte a kártya számát a gép kiírta hogy rossza kártya és 0 font van rajta. Az ember megkérdezte hogy mennyinek kellene lenni rajta. Mondom hogy Golders Green-ben volt 16 font most talán 13. Beüti a gépbe hogy 13 font, megnyom egy gombot és kiesik egy vadonatúj oyster kártya 13 fonttal feltöltve. Mert azt MONDTAM hogy 13 font van rajta. Szóval így működnek a dolgok errefelé.

A Frei kávézó egy kellemes hely, erős késztetést érzek hogy többször felkeressem. Nem azért mert a találkozó alatt fantasztikusan finom kávét ittunk és minderre a kávézó vendégei voltunk, hanem mert tényleg olyan hely ahova vissza kell menni. 

Mikorra odaértünk már ott volt Epres Attila és Bagossy Laci. Valamint itt találkoztam először Edittel a szervezővel.

Mivel szűk időkorlátok közé voltunk szorítva péntek délután kettőre tömegeket nem vártunk, mégis jött rajongó Attilához. Itt kaptam az első csodálatos ajándékot. A Diggerdrájver dedikált szövegkönyvét. Egy óra nagyon kellemes beszélgetés fotózás és kávézás után A stábot autóval átvitték a színházba próbálni mi pedig Bálinttal beültünk egy török étterembe ebédelni és ott csinált riportot velem. Némi Efes török sör elfogyasztása és valami darált bárányhúsos történet magunkévá tétele után mi is elindultunk a színházba.

Ott már folyt a bevilágítás, próba stb...

Mivel a feleségemet és a fiamat két szereposztásban játsszák de én mindkét alkalommal a másik párost láttam itt ismerkedtem meg Ágival és Leóval, akik a családomat alakítják. Ági végtelenül közvetlen barátságos hölgy a fia pedig igazi tőről vágott vagány gyerek. (Na Ági ezt a tőről vágottat fordítsd le angolra, a férjednek:))))))))

Megint életem egyik kiemelkedő élményét éltem át. Láttam Bagossyt rendezni. Elképesztő a figura. Nem mondom hogy akkora tehetség mint ide Lacháza mert keveslem a távolságot. Laci egy csendes könyvelő kinézetű ember akiről azt hinnéd kettőt nem tud szólni. Aztán mikor látod munka közben akkor elképedsz. Mindent észrevesz mindent szóvá tesz és csak a tökéletes szorozva tízzel  elég jó neki. Valamint volt ott még valaki. Egy szakállas joviális figura, Tóth Péter. Ő csinálta a bevilágítást és a díszleteket. Kell róla néhány szót ejtenem. Sokszor beszéltem már szakértelemről meg tehetségről. Elvileg ezek kellenek a jó munkához. Ez igaz. Van viszont valami ami még kell hozzá. Ami szavakkal nehezen kifejezhető. Ami összefogja a szakértelmet és a tehetséget egy egésszé amiből megszületik egy kifogástalan MUNKA. Vagy produkció. Vagy nevezzük ahogy akarjuk. Néztem Petit és magamat láttam kívülről munka közben. LÉLEK van benne. SZERETI amit csinál bazmeg... SZERENCSÉS ember. Aki tehetséges jó szakember de kényszerből csinálja amit csinál az látszik a munkán. Vagy produkción. Vagy nevezd ahogy akarod. Peti rokon lélek. Ő is mint én a munkánkkal KISZOLGÁLUNK embereket akiknek ettől KÖNNYEBB. A munkánkból születik valami. Az övéből egy ház, az enyémből egy művészi produkció. Vagy fordítva? Jól van Peti csak vicceltem:)))))))))) Figyu Peti, elmondok egy sztorit. Volt egy nagyon okos egyetemet végzett barátom aki rácsodálkozva a City toronyházaira azt találta mondani hogy EZ az igazi építészet nem az árokásás. Igaza van. Én valóban, te pedig átvitt értelemben de árkot ásunk. Erre viszont, ÉPÜL valami. Mindegy hogy egy épület vagy művészi produkció, de a mi háttérmunkánk nélkül senki nem csodálkozna rá a végeredményre. 

"Mert felül a gálya..."

...de ha nincs alatta víz akkor az a gálya egy métert sem megy előre.

Szóval kúrva jó hangulatban telt a délután. A világítás, a díszlet összeállt (a darab egyik főszereplője az asztal, Editék saját étkezőasztala volt a lakásukból). Lacitól megtudtam mi az mikor a színész hátba, vagy mellbe kapja a tapsot, Attilával elnyomtunk néhány vidám sztorit, úgyhogy hamar telt az idő. 

Hét órakor elkezdték beengedni a nézőket. Most láttam harmadszor a darabot de ez a pillanat bennem mindig egy furcsa érzést kelt. Nézem a bejövő embereket akik nekem teljesen idegenek és azért jöttek hogy lássák az életemet. Már otthon amikor álltam a színház előterében és jöttek a nézők, arra gondoltam hogy uramisten ők most az én életemet jöttek megnézni. Furcsa érzés. Persze nagyon sok barát és ismerős is eljött. Köszönöm mindenkinek.

Az előadás.

Nem lehet szavakba önteni. Ha még Bagossy Laci is azt mondja hogy ez volt a legjobb akkor tényleg ez volt a legjobb. Attila lubickolt. Sziporkázott. A gesztikuláció, a mimika, a csendek mind mind a helyén voltak. Néha bevonta a közönséget és a nézők készségesen játszottak alá. Elképesztően jó közönség volt. Mint kivándorolt emberek közel érezték magukhoz a történetet. Leo szépen artikulálva gyönyörűen mondta el a mesét a végén, szinte észrevétlenül csúszott át a szöveg magyarból angolba.

A végén óriási siker óriási vastaps. Négyszer tapsolták vissza a színészeket. Rengetegen gratuláltak nekem is. Aztán valami csodálatos következett. Ajándékot kaptam. Az Örkény színház homlokzatára volt kitéve a Diggerdrájver egy méterszer négyméteres plakátja vászonból. Ezt hozták el nekem. Valamint egy dobozt amiben Bagossy Levente díszlettervező munkája volt, a Diggerdrájver berendezett színpadának makettje, hihetetlen precíz aprólékos munkával kivitelezve. Örök emlék. Mindig eszembe fogja juttatni hogy csináltam valamit ami örömet okoz az embereknek.

Köszönöm az ajándékokat, és köszönöm ezt a csodálatos estét mindenkinek. 

Viszont még nem volt vége a napnak. Az igazi közönségtalálkozó most következett. A stábbal és vagy tíz magyarral beültünk a legközelebbi PUB-ba, Csatlakozott a társasághoz jónéhány pohár Mr Ale és Mrs Cider, úgyhogy a hangulat meg lett alapozva. Olyan igazi jóféle hangzavaros sztorizós kocsmai hangulat.

Valamikor éjfél felé hazakeveredtem és bedőltem az ágyba mert reggel menni kellett dolgozni. 

Szóval így telt ez a nap.

Március 24.-én pénteken a Londoni Frei Caféban 14 órakor közönségtalálkozó lesz. Ott lesz a Diggerdrájver rendezője Bagossi László, a Diggert játszó Epres Attila, sőt még én is odatolom a pofámat...

Mindenkit szeretettel várunk. Jegyek a kávézóban a találkozó ideje alatt és a színházban is megvásárolhatók.

Aki véletlenül olyan egybites netanalfabéta mint én, annak mondom hogy a Stage in London oldalán a PayPal vásárlást választva a PayPal fizetés alatti Check Out gombra kattintva PayPal regisztráció nélkül közvetlenül bankkártyával is lehet fizetni. Aki holnaptól péntekig vásárol jegyet az a bankkártyás fizetéskor kapott azonosító kóddal igazolhatja a jegyvásárlást.

Köszönöm.