Ass blaster

A történet igazán szóra sem érdemes. Amiért leírtam az a szereplők reagálása és egy rendszer működése.

Egyik nap felhívták a feleségem a fiam iskolájából.

Mondták hogy sajnos egy kis baleset történt, megsérült a fiam arca. Azonnal kérdezte a feleségem hogy menjen e a gyerekért. Mondták hogy nem kell csak azért hívták fel mert hogyha délután megy a fiúért ne essen pánikba.

Az történt hogy az egyik gyerek belekapott az arcába.

Tudni kell hogy itt olyan iskolarendszer van hogy minden osztályba igyekeznek betenni egy fogyatékos gyereket. Vagy testi vagy szellemi fogyatékost, olyat akinek nem nagyon súlyos az állapota és neki is jobb ha ép gyerekek között van az osztálytársak pedig idővel természetesnek veszik az ilyen-olyan fogyatékosságokat. Ez is egy módja a toleranciára nevelésnek.

Valaki ajánlotta nekem hogy itt a közelben van egy jó hely amit meg kéne néznem, az Alexandra Palace.

Na egyik vasárnap családdal felkerekedtünk és irány a Jó Hely.

Tényleg nincs messze a lakásunktól 7kilométer.

Kocsival mentünk, az út egyre felfelé vezetett aztán megláttuk a palotát.

Lenyűgöző látvány, csodálatos épület.

A Határátkelő blogon megjelent egy poszt ami rendkívül egyoldalúan mutatja be Londont.

Gyakorlatilag egy kitalált álbeszélgetés ami csak a negatívumokról szól.

Beteszem ide azt a posztot és utána az én hasonlóan megírt kontraposztomat Budapestről.

Tanulságos elolvasni mindkettőt.

Ez az írásom a Határátkekelőn jelent meg e be kell tennem ide is hogy teljes legyen a kép.

Együnk.

Enni jó. Mindig. Mindenhol. Az étkezés az egyik központi kérdés az ember életében.

Bárhová vessen az élet ezt az egyet nem vihetjük magunkkal maradéktalanul. Valami mindig hiányozni fog, valami soha nem lesz olyan mint otthon. Van aki ezt személyes tragédiaként éli meg van aki átlép rajta és simán integrálódik új hazája ételei közé.

Normális ember elfogadja azt hogy az új életében az ételek is újak.

Magyarországon rengeteget sütöttem főztem itt eddig egyszer csináltam egy töltött paprikát meg talán kétszer szalonnás paprikás tojásrántottát.

Nagyon jól elvagyunk az itt kapható ételekkel sőt a hazai ízeket is megtaláltuk.

Mikor kijöttünk spórolni kellett sok pénzt nem költhettünk mert nem tudtuk mikor találok munkát.

Egy heti bevásárlás megvolt 40fontból.

Legelsőként egy dolog tűnt fel. Az angolok nem ismerik a sót.

Minden sótlan. Jóízű fűszeres de sótlan.

Mi úgy kezdtük hogy a legolcsóbb készételeket a legolcsóbb konzerveket és egyébként is mindenből a lehető legolcsóbbat vettük.

Három év telt el a kiköltözésünk óta.

Nagy utat jártunk be sok nehézséggel de szerencsésnek mondhatjuk magunkat.

Ha nehezen is de mégiscsak a szakmámban tudtam elhelyezkedni és most már ott tartok hogy olyan önéletrajzot tudnék írni hogy nem kérdés az azonnali munkaajánlat rengeteg ügynökségtől.

Dolgoztam húsz márka 45 különböző súlyú típusával a másfél tonnástól a harmincöt tonnásig. Teljesen képben vagyok az angol építőipar minden magyartól eltérő biztonsági és technológiai különbözőségeivel.

Olyan cégeknél dolgoztam akiknek neve van a szakmában és tőlük van referenciám is.

A Breheny, Brennan, Braun, Galldris, Skanska, P.C. Harrington mind jól csengő név az építőiparban.

A mi szakmánkban csak művezető telefonszámát fogadják el referenciának és nekem minden cégtől megvan a művezető engedélye hogy referenciának adhassam a számukat.