Ass blaster

Immár harmadik éve kötelező program ellátogatni a Newbury Retró Fesztiválra. Ez nekünk az év eseménye A felülmúlhatatlan időutazás a múltba. Egyrészt egy nosztalgiahullámot meglovagoló időszakot élünk, másrészt abban a korban vagyunk már, amiben szállóige a "régen minden jobb volt" mondat. Nem beszélve arról hogy az ötvenes-hatvanas évek a világháború utáni újjáépítés sikerének életigenlést sugárzó korszaka. Elsőnek Amerikában tört ki ez a hedonista életszemlélet. Miért? Biztos sok tanulmány született róla és lehet hogy az én magyarázatom nem helytálló de attól még elmondom.

Adva van egy nemzedék amelyik megjárta a háború poklát. Amelyik puskaport szagolt, és megcsömörlött a látott borzalmaktól.

Hazatérve Amerikába élni akartak. Minden pillanatát ki akarták élvezni a saját túlélésüknek. Őket már nem kötötték a szülői konvenciók. Élvezni akarták az életet pedig még nem is tudták hogy nincs vége. Jön a koreai majd a vietnami háború. 1945-től egészen a 70-es évek közepéig az a fiatal aki visszatért élve valamelyik frontról az élni akart. NAGYON élni.

Nem értek a zenéhez de ez a korszak a Rock and Roll a Sving, a Dixiland fénykora. Egyik sem a melankolikusságáról híres. Természetesen a férfiak felszabadultsága húzta maga után a nőket is. Mély dekoltázs szűk szoknya, később a mini, harsány színek...

Ekkor még a nők mertek nők lenni a férfiak mertek férfinak látszani. A mai világban nem csak nekem kihívás megállapítani valakiről nemi hovatartozását de sokan magukat sem tudják besorolni. "Régen minden jobb volt".

Bizony abban a korban búzacsírát nem a tányérjukon láttak az emberek hanem a búzavetésben. Tény hogy a nőkön volt mit fogni, amit ki kellett rakni a kirakatba azt kirakták, a bögyös-faros jelző pedig elismerés volt.

Minden minden a férfiak figyelmének felkeltését szolgálta. Nem véletlenül a szexuális forradalom időszaka ez. A korabeli Chevroletek, Oldsmobile-ok, Buick-ok hátsó ülése komplett Kovi filmeket tudna elmesélni. 

Mindettől függetlenül mégis ez egy konszolidált életforma volt. Hétfőn reggel elmentek az emberek dolgozni aztán péntek estétől buli és Rock and Roll. Szép ruha belőtt séró a nőknek, zselézett haj a férfiaknak, az egésznek megvolt a koreográfiája. Na ettől csömörlött meg sok fiatal és indult útjára a hippikorszak, na de az egy másik történet.

A Newbury fesztivál ennek a jólfésült korszaknak állít emléket. Az benne a jó hogy mind a férfiak mind a nők érdeklődési köre le van fedve. Ezt próbálom bemutatni ma.

Ebben a posztban iszonyú sok munkám fekszik. Ugyanis az egész látogatást végigvideóztam és hetekig vágtam a videóanyagot. Próbáltam tömöríteni és érdekesebbé tenni de úgy hogy a hangulat azért átjöjjön. Persze ezek nem professzionális felvételek, egy kis akciókamerával készültek, sok helyen zavaró a szélzúgás meg az én narrációm is hagy kívánnivalókat maga után.A videókat véletlenszerűen beszúrva a szöveg sorai közé mutatom be hátha így jobban átjön az egész hangulata.

A fényképeket a feleségem készítette, innen is nagy köszönet neki igazán sok és kiváló felvételt csinált. Napokig válogattam a sokszáz fotó közül de 110-nél alább nem tudtam megállni. 

A lányom második alkalommal volt velünk. neki a hobbija ez a kor gyakran hívják modellkedni amerikai autó kiállításokra vagy egyéb hasonló rendezvényekre. Mostanában beleszerelmesedett a Kaliforniai Álom című filmbe amire engem is elvitt mikor otthon voltam. A filmkritikát itt olvashatjátok:

http://diggerdriver.blog.hu/2017/01/02/proli_filmkritika

A lányomat, a filmet feldicsérő írásom sem tántorította el és egy vagyonért megvarratta magának a filmbeli főszereplő ruháját. Megmondom őszintén nagy sikert nem aratott vele mert a kutya sem ismerte fel hogy az az a ruha másrészt voltak sokkal szebbek és a lányomnak is vannak sokkal szebbek.

Na de nézzük ezt a csodálatos napot.

A hely.

Maga a helyszín a már megszokott Newbury karavánpark ami egyébként békeidőben lakókocsiknak, lakóautóknak, lakóbuszoknak, kempingezőknek ad helyet. Egy hatalmas mező a parkoló és maga a fesztivál helyszíne is hatalmas területen fekszik úgyhogy a három napos időszakra elég rendesen szétoszlik a nép igazán tömeg és zsúfoltság sehol nincs. Rengeteg étkezőhely van ahol jól lehet lakni és még sokba sem kerül. Az angol közösségi összejövetelek sajátossága hogy pusztán azért mert rendezvény van ezért nem emelik 5-10szeresére az áraikat.

 Az emberek

Valami elképesztő az a ruha és színkavalkád amit az emberek viseltek a rendezvényen. Ha röviden akarnám leírni az egész üzenetét akkor azt írnám hogy VÁLLALD MAGAD. Mert itt mindenki vállalta magát. Kortól, alkattól, kinézettől függetlenül. Százhúsz kiló vagy? Nem számít nyomd a Rock and Rollt. Nyolcvan és a halál között vagy? Nem számít vedd fel a legszebb ruhád amiben Kevinnek megtetszettél 53-ban. Mindegy hogy nézel ki ott vagy együtt vagy a kor rajongóival, senki nem néz le nem néz ki stb...

Egy dixi zenekar előtt elmenve az idős nagymama is bemutat néhány tánclépést és bizony nagyon profi módon. Az angolok nagyon érzik a kor stílusát, nagyon tudnak ünnepelni nagyon tudják jól érezni magukat ilyen helyeken. Mindezt úgy hogy egyetlen részeg embert nem láttunk. 

A ruhák.

Bár a fenti képsorozaton meg lehetett csodálni a kor legszebb ruhakölteményeit, de a kínálat is szebbnél szebb ruhákkal volt tele.

Az a tapasztalatunk hogy évről évre többen öltöznek be, és nyilván az idén megvásárolt ruhában jönnek jövőre. Az egyébként érdekes hogy férfiruhából alig lehetett látni eladó darabot. Valószínűnek tartom hogy a férfiruha ha valóban elegáns és a kornak megfelelő akkor az szabóságban készül személyre szabva. Mint például ez:

A fenti párról nekem azonnal Bonnie és Clyde jutott eszembe.

Szóval a ruhakínálat minden elképzelést felülmúlt.

A kiegészítők.

Minden amit el lehet képzelni. Hajbavaló virág biszbaszoktól a táskákon át a cipőkig minden.

Nekem is huszonöt fontomba fájt egy tüncibünci lila táska. Na nem magamnak. Csak én fizettem.

A bizgerentyűk.

Csecsebecsék minden mennyiségben.  

Szerszámok, konyhafelszerelés és lakásdekoráció korhű stílusban vagy egyenesen abból a korból.

Az autók.

Hátigen. A férfias játékok.

A V8 hörgése a végeláthatatlanul hosszú karosszériák, az első egybeülések, a mázsányi krómdíszek, a rakétahajtóművet idéző szárnyak orrkúpok. Mindez az amerikai autók jellemzői. Jó autók voltak? Nem. Határozottan nem. Lusta, lomha kanyarban letérdelő benzinzabáló kolosszusok.

Na de legalább tartósak. Jól van, de kinek kellett néhány évnél tovább tartó autó a gazdasági fellendülés korában? Kinek? Kubának. Mai napig használják az amcsik otthagyott autóit, némelyiket már Volga motorral Lada váltóval, elképesztő műszaki leleménnyel és a gányolás kandidátusi fokozatával lábon, pontosabban keréken tartva őket.

Viszont stílusuk van.

Egy életstílust képviselnek. Kit érdekelt hogy műszaki fejlettségük egy korabeli európai autóhoz képest a kőkorszak szintjén volt?

Az olasz autóipar abban a korban ásta meg saját sírját és napjainkban húzza magára a földet. Az angol autóipar sírhalmán pedig már a keresztet is háromszor cserélték mert az is elrohadt. A japán gőzhenger kivégezte az teljes angol autó és motorkerékpár ipart. Az olaszokat franciákat megtizedelte, a németek okos egyesülésekkel viszonylag jól jöttek ki belőle. Az angoloknak nem maradt semmi csak egy kis manufaktúra amelyik csodaszép retró autókat gyárt a legmodernebb technikával a lemez alatt. A Morgan a utolsó megmaradt angol autógyár.

Az amerikai autók mellett a legnagyobb felhozatal mégis a klasszikus angol autókból volt. Csodaszép MG-k, Vauxhallok, Woseley-k, Roverek, Jaguarok, Daimlerek képviselték a kor angol autóiparát.

Milyen autók voltak? Legjobban a fostalicska szó illik rájuk. Mai napig öntik bele a pénzt a fenntartásukba, naponta látom őket az utcán vagy fesztiválokon, az angol veteránautó mozgalom a legnagyobb talán a világon. Nagyon helyesen óriási tisztelet övez mindent ami régi. Na de ettől még nem lesz jó is. Dicsérjük őket hogy csodálatos a vonalvezetésük, hogy fantasztikus az elegáns stílusuk, csak a megbízhatóságukra ne kérdezzünk rá. Jó, természetesen van a Rolls Royce meg a Bentley, ők viszont más ligában játszanak.

A motorkerékpárjaik még rosszabbul jártak. A briteknek volt a legtöbb márkát felsorakoztató motorkerékpár ipara. Ki emlékszik már olyan típusokra hogy Sunbeam, Norton, Douglas, Matchless, Ariel, AJS, BSA, Vincent, HRD, Brough Superior. A Triumph hosszú szünet után feltámadt és a nosztalgiahullámból profitálva ma is gyárt motorokat.

A Brought Superior volt a kor motorkerékpár Rolls Royce-a. Arábiai Lawrence kedvenc motorja amivel végül meghalt. 

Az egész fesztivál érdekes színfoltja volt a gőzgépek rajongóinak bemutatója

Időnként végigpöfögött egy gőzgép az utcákon, mindenki megcsodálta, és úgy általánosságban mondható hogy jól beleillettek a fesztivál hangulatába.  

Volt néhány csőrös kamion is. Sajnos a hosszkorlátozás a csőrös kamionokat az európai utakról száműzte. Európában a motort behozták a fülke alá és az így nyert néhány métert a rakodótér bővítésére fordították.Amerikában mások a szabályok ott egy csőrös kamionfülke mögött egy komplett családi háznyi lakótér elfér még. Fantasztikus festményekkel díszítve mázsányi krómdíszekkel csodálatos látvány mindegyik.

Említést kell még tennem a tánc sátrakról. Kettő volt belőle, mindegyikben élőzenére ropták a táncosok, profik és amatőrök egyaránt. Jó zene, bulihangulat tánc és ováció, mi kell még a tökéletes naphoz

A tavaly már bemutatott 124 éves gőzzel hajtott ringlispíl is itt volt természetesen. Hajlott kora ellenére tette a dolgát becsülettel. A videó alatt hallható zenét a ringlispíl beépített zenegépe szolgáltatta.

Aztán elérkeztünk a nap végéhez. Idén sem csalódtunk, azt kaptuk amit vártunk. Az idő csodálatos volt, talán a szél fújt egy kicsit, ezért elnézést kérek a videókban hallható szélzajért. Tudom jól hogy ez a poszt tele van zsúfolva képekkel és videókkal. Talán túl sok is a jóból, mégis egyszerűen nem tudtam szűkebbre fogni. Annyi látnivaló volt, annyi mindent meg akartam mutatni...

Köszönöm hogy elolvastátok, megnéztétek.

Kicsit távolabbról kell kezdenem. A Newbury retrofesztivál az nekünk az év eseménye ahol ott kell lenni. Tavaly jött a lányom, és az idén is. Most viszont a szombati fesztiválprogram előtt pénteken beiktattunk egy tengerparti kirándulást. Az esemény előtt egy héttel tönkrement az autóm és azonnal kellett venni egy másikat. Ez meg is történt és gondoltuk jó kis próbaút lesz ha meglátogatjuk a tengert. A szomszédtól kaptuk a tippet hogy érdemes megnézni Southend-on Sea városát a Southend Pier-rel. Nagyon jó tipp volt egy csodálatos napot töltöttünk ott. Ezt fogom most megírni és képekkel videókkal bemutatni.

A Pier magyarul móló. Kisebb változata a stég. Egy valamilyen tóba, tengerbe, folyóba belenyúló oszlopokon álló út aminek a végén általában egy kiszélesedett nagyobb tér van. Az út lehet gyalogút, autóút, vasút vagy ezek kombinációja. A hossz néhány métertől kilométerekig változhat ahol mi voltunk az a világ leghosszabb mólója 2 kilométer, és 158 méter hosszú. 1830-ban építették meg az első 600 méteres szakaszt és néhány év múlva elérte a 2100 méteres hosszt. Eddigi története során átépítették favázasról vasvázasra és túlélt néhány tűzvészt.Mikor megérkeztünk éppen apály volt, ami itt jónéhány méteres vízszintkülönbséget jelent. Ilyenkor néhány hajó ideiglenesen szárazra kerül. Ezeket a képeket kb két kilométerről fényképeztem. Azért az ötvenszeres optikai zoom csodákra képes.

A partról deszkapalánkok nyúlnak be a tengerbe valószínűleg hullámtőrés céljából de ezt csak feltételezem. Jól látszik a dagálykori vízszint magassága is.

A palánkon és a parton látható tengeri növények így néznek ki közelről.

Mindjárt ahogy leparkoltunk és kiszálltunk az autóból egy ismerős dologgal találkoztunk. A város magasan fekvő szintjére egy, a Budavári Siklóhoz hasonló felvonóval is fel lehet menni.

Innen fotóztam még ezt a képet a mólóról aztán átadtam a gépet a feleségemnek én meg a videófelvételeket készítettem, megmondom őszintén kevés sikerrel. Sajnos olyan erős a szélzúgás hogy a felvételek java része használhatatlan.

A hely egyik látványossága a part fölé tornyosuló hotel és alatta végeláthatatlan sorban a különböző vendéglátóhelyek.

Közben elmentünk egy főleg gyerekek által használt szabadstrand mellett is. A mármár termálvízi magasságokba hágó 15 fokos vízben pancsoltak jónéhányan.

Aztán megérkeztünk a móló állomásához.

Itt lehetett jegyet venni a vasútra, ami kivisz a móló végére. Egy retúrjegy 5fontba kerül. Gyalog is ki lehet menni, és én akár futva háromszor is megtenném oda-vissza a távot de a kísérő hölgyekre tekintettel természetesen vonattal mentünk. A fülke nem egy pullman kocsi de arra két kilométerre tökéletes.

A vonatablakon kinézve csodálatos volt a tenger. Egy halászhajó horgonyzott félúton aztán máris megérkeztünk a móló végéhez.

Az egész mólóvégi kiszélesedő tér a pihenést szolgálja. Padok mindenütt. Leülsz beszívod a tenger illatát, és nézel a távolba. Nem gondolsz semmire csak pihensz. Csak úgy vagy. Elvagy. Senki nem siettet, hallgatod a sirályok rikoltozását, a szél zúgását. Élvezed a pillanatot és érzed hogy ez jár neked. Ezért megdolgoztál. Jutalmul megkaptad ezt a pillanatot és most elégedett vagy. Ott akkor, a padon meg vagy békélve a világ dolgaival. Megint része vagy valaminek amit soha addig nem éltél át és ki tudja át fogod-e megint élni valaha. Az egész nem nagy dolog szinte szóra sem érdemes. Beülsz az autódba és levezetsz 80kilométert majd kivonatozol egy mólóvégére és leülsz egy padra. Elnézel a távolba ahol felsejlenek a belga és holland partok. Arra gondolsz hogy mekkora utat tettél meg míg leülhettél arra a padra. A magyarországi kisember lázadásától eddig a pillanatig min mentél keresztül. Mekkora különbség van a 80 kilométer és az utolsó hat évben bejárt út  között.

Lássuk mi minden található a móló végén. A központi épület egy kávézó, ami mellett egy minigolfpálya van a gyerekeknek.

Van jónéhány kis fabódé ahol mindenfélét árulnak de jellegzetes vidám festése van mindegyiknek.

Aztán nekem nagyon tetszenek a tenger és az idő által megrágott tárgyak legyenek azok bármiből.

Csodálatos a kilátás minden irányba.

Aztán megvártuk a kisvasutat hogy visszavigyen minket a partra.

Kifelé a vonatból sikerült lefényképezni egy tengeri fúrótorony platformjának a vontatását.

Kiérve a partra egy lifttel felmentünk a város jóval magasabban fekvő szintjére. Gyönyörű képeket lehetett innen csinálni a mólóról az állomásról és a teljesen mediterrán jellegű növényzetről.

A város bevásárlóutcájában kerestünk valamilyen éttermet

Végül beültünk egy PUB-ba és megebédeltünk.

Végül csináltam egy felvételt egy gyönyörű sziklakertről.

Egy jól sikerült nap volt jó időben, egy érdekes látnivalóval . Ajánlani tudom mindenkinek.

Körülbelül két évvel ezelőtt írtam egy posztot. A poszt nem érdekes, nem vagyok rá büszke később bocsánatot is kértem érte. Nem ez a lényeg, hanem hogy a hozzászólások között teret adtam egyik barátomnak akinek, hát hogyis mondjam, elég sajátos világképe van. Több más blogról kitiltották már, de igazából ez sem érdekes. az egésznek az a lényege hogy azon a kommentmezőn összeverődött egy jó kis társaság a világ minden tájáról és bizony sokszor alakultak ki nagyon érdekes és tartalmas beszélgetések. Annyira hogy néhány napja elértük a 100ezredik kommentet. Mindezt úgy hogy az utolsó kétszáz napra esik 50ezer komment ami minden napra átlagban 250-et valószínűsít. Fent említett barátomnak igen nagy szerepe van ebben. Ő ott a bokszzsák, az aktuális hülyegyerek és a megnevelendő rosszfiú, nem mellékesen a bulvár szerepét tölti be. Mitől pörög egy blog? Nyilván a posztoktól. Én havonta 2-3 posztot tettem ki mostmár valahol a 250. környékén járunk és hát tudjuk hogy hol van a Digger blog.

Ugyanakkor váratlan sikert hozott az említett poszt kommenszáma is. Mitől pörög a kommentlista? Egyértelműen attól ha odakattintok és látok ott MINDIG friss hozzászólást.  Ez a lényeg és nem más. Ha felkeresem az oldalt és nem látok friss írást akkor legközelebb később keresem fel és mivel mindenki így tesz szép lassan elhal az egész.

Ezért kell a bulvár, a bokszzsák, a semmiről sem szóló töltelékkommentek hogy alkalomadtán aztán értelmes témáról folyjon a szó. Ezt a köztes időt biztosította fent említett barátom.

Úgy döntöttem hogy onnan a Sötétség birodalmának legmélyéről felhozom a nyilvánosság elé kommentfolyam folytatását. Legalábbis megpróbálom.

Úgy terveztem hogy bezárom azt és kinyitom ezt. Rögtönzött közvéleménykutatásomnak az lett az eredménye hogy nem sokan támogatták. Ezért köztes megoldást választottam. Megnyitom ezt és nyitva hagyom azt.

Aztán vagy feljövünk ide vagy nem.

Rengeteg blog van az internet világában. A többség valamire szakosodott fórum. Főzésre, határátkelőkre, politikára, ufókokra és felsorolni sem lehet mi mindenre. Beszélgetős blog is van biztos ezen kívül. nem tudom mennyire sikeres.

Nem akarok egy blognak sem a konkurrenciája lenni. Nem akarok ÉRTELMES BESZÉD BLOGOT. Az értelmes beszéd blogok mind dögunalmasak. Bulvárblogot akarok ahol nyomokban előfordul értelmes beszéd.

Nem moderálok, nem cenzúrázok, tegye meg ezt mindenki magának. Nem védek meg senkit, védjen meg téged a Nőtanács. Ha idejössz szívesen látunk, ha nem akkor meg kiutálunk. Előre borítékolom hogy lesz néhány sértett ember aki duzzogva elmegy innen. Nyilván van aki nem bír egy társaságot vagy személyt, személyeket és elmegy. Ez természetes. Én is jöttem már el két blogról úgy hogy mindegyik helyen 5 évet kommenteltem. Aztán tele lesz a hócipő és lelépünk.

Azt viszont megtanultam hogy ahhoz hogy valaki megsértődjön nem kell hogy megsértsék. Ez a két dolog nem függ össze. Gyere ide, aztán ha nem érzed jól magad akkor ideológia gyártás nélkül lépj le.

Ha idejössz számolj vele hogy kapni fogsz a pofádra. Akik engem ismernek azok tudják hogy nincs még egy akkora marha aki a barátaitól olyan sokat elvisel mint én. Tény hogy én is adom az ívet rendesen, ritkulnak is mintha ciánoznák őket.

A mi társaságunk elég sokszínű. A jogásztól a munkakerülőig, a bankártól az árokásóig széles a paletta. 

Itt most mindenki tiszta lappal indul, egyetlen embert kivéve aki már alapból ki van tiltva. Igen nehezen tolerálom a frissen regisztrált nicknévvel idehányó trollokat. Általában kibaszom őket mint macskát szarni.

A Gyerekihóra poszt egy nyílt tér mostantól. Rajtatok múlik hogy a hamvába hullik vagy a következő 100ezer kommentet itt éljük meg. A blog természetesen az általam írt posztokkal megy tovább ahogy eddig.

Hogy az egyik általam nagyon tisztelt kommentelőtársam szavait idézzem útjára bocsátva ezt a posztot:

HAJRÁ MARI NÉNI...

Az éttermi tapasztalatainkról szeretnék most írni. Nyilván a vendéglátás az egy olyan nagy és szerteágazó terület hogy az én rálátásom mértékét észlelni sem lehet, ezért most szeretném kihangsúlyozni hogy a saját tapasztalatainkról írok. Amikor otthon éltünk jó esetben évente egy-két alkalommal jutottunk el étterembe. Általában a bicskei Báder Fogadóba. Itt álljunk meg egy percre. Maga a hely és előélete emblematikus helytörténeti érdekesség.

Gyerekkoromban is vendéglő volt ott, a nádtetős Kolomp Csárda. Minden évben mellette rendezték meg a Búcsút. A családdal leballagtunk, felültem néhány ringlispílre meg a kőrhintára aztán betértünk ebédelni a Kolompba. sok emlékem nincs róla de arra e,lékszem hogy középen volt egy nagy akvárium tele pontyokkal és onnan lehetett kiválasztani az ebédnek valót.

Aztán hosszú évek után Báder Antal épített a helyén egy éttermet néhány kiadó szobával. Szóval oda szoktunk lemenni a feleségemmel de volt ott néhány évzáró vállalati buli is. Kiváló hely csodálatos környezet, külön lehet kérni kisebb termeket társaságoknak, mint például a Székelyterem vagy Vadászterem. Az étel nagyon finom, hatalmas adagok elfogadható áron. Kiemelném az erdélyi fatányérost amivel még én is jóllakok pedig azt kevés étterem tudja biztosítani. A Báder egy tök jó hely.

Mostmár hogyha hazalátogatunk megengedhetjük magunknak hogy többször látogassunk étterembe. A vendéglátás színvonala sokat javult az utóbbi években. Mégis vannak ellentmondások. A vendégért vagyunk, és a vendég kívánságát teljesítjük jelmondat nem mindig igaz a valóságban. A halásztelki Hermina vendéglőben történt az alábbi eset.

Általában az éttermek tányérján van valami étteremre jellemző logószerűség valami salátakupac. Biztos van ennek szakszerű neve de mindegy is. Az alábbi párbeszéd zajlott le apósom és a pincér között.

-Elnézést, én nem kérem a salátát -de az jár -én akkor sem kérem -de az akkor is jár -de én meg akkor sem kérem -de nem hozhatom ki anélkül -miért nem? -mert hozzá jár -vegye le róla -nem vehetem.

Ez a párbeszéd folytatódott tíz percig mire megegyeztek hogy mégse hozza a salátát.

Másik eset, Trófea étterem

Rokonaink meghívására tizennyolcan mentünk oda vacsorázni. Ez olyan hely ahol egy bizonyos összeg befizetése után korlátlan fogyasztás jár. Lefoglalták az asztal tizennyolc fő részére. A szabályzatban benne van hogy aki nem tud elmenni annak a részét is ki kell fizetni. Sajnos egészségügyi okokból nem tudott két fő eljönni. Kifizettették az el nem fogyasztott étel árát. Jogosan, hiszen ezt előre közölték, a szabályzat ezt tartalmazza. Mi mégsem megyünk többet a Trófeába. Mert a mi szabályzatunkban meg az van hogy amelyik vendéglő nem tud gesztust tenni oda mi nem megyünk. 

Mindettől függetlenül a magyar vendéglátással meg vagyunk elégedve. A korábbi szinthez képest. 

Londonban

Teljesen más világ. Minden nemzet ezerféle konyhája vendéglátása.

Évekig jártunk Edmontonba, a heti bevásárlást ott ejtettük meg. Minden alkalommal beültünk egy ciprusi török család által üzemeltetett vendéglőbe. Ott már szinte családtagok lettünk. Ha tele volt a terem képesek voltak két másik vendéget összeültetni egy asztalhoz hogy bennünket le tudjanak ültetni. Az étlap az szinte csak irányadó volt mert bárki bármit kérhetett amihez alapanyag volt. Itt minden vendéglőben a lehető legrugalmasabban alkalmazkodnak a vendég kívánságához. A feleségem mondta hogy ő az angol reggelit kolbász nélkül dupla bacon-nal, a tojást a lehető legjobban átsütve kéri. Én mondtam hogy az angol reggelihez gombát kérek és a tojást gyengén átsütve. Természetesen így kaptuk. 

Egyik kedvenc helyünk a közelben lévő Amarettó olasz vendéglő. Az olasz vendéglőkről tudni kell hogy kétszer bemész és már családtag vagy. A kiszolgálás figyelmessége a baráti hangulat az olaszoknál a legjobb. Egyik kedvencünk a milánói makaróni amit hatalmas rántotthús szelettel. Utolsó alkalomnál a feleségem csak a rántotthúst kérte sült krumplival. Úgy kapta. A rizottójuk tenger gyümölcseivel is istenkirályság.

A másik kedvencünk a török éttermek. Itt közel van hozzánk egy meg egy másik Algate-ben ahova járni szoktunk. A törökök mikor leültél azzal kezdik hogy hoznak egy tál salátát egy tál fokhagymás és egy tál paprikás mártást valamint lepényszerű kenyeret.

Ezzel elvagy amíg hozzák a rendelést. Nyugodtan mondhatom hogy az olasz és a török konyha valamint vendéglátás a legjobb, a tapasztalataink szerint.

A kínai vendéglők nagyon népszerűek a világban de mi nem nagyon preferáljuk. Camden-ban van egy jó, hol szintén egy összeg befizetése után korlátlanul fogyaszthatsz és az jó ételeket kínál. Még kettőben voltam ami után három nappal is az a kínai étel böfögött fel úgyhogy inkább mellőzzük őket.

Az angol  éttermek közül a Harvester az amibe járni szoktunk. Udvarias kiszolgálás korlátlan és ingyenes előétel, finom főételek, középkategóriás árak. A karácsonyi partikat is ott tartjuk.

Ezen kívül még vannak a PUB-ok. Ha nem is nagy választékban de nagyon finom ételeket kínálnak kellemes környezetben. Az az extra hideg Guinness csapoltan az mindennek a teteje.

Meg kell még említenem az angol reggelit mint jellegzetességet. Sokféle változatban adják de a tojásrántotta vagy tükörtojás, a sült bacon, a kolbász és a paradicsomos bab alaptartozék. Igazi jó kiadós reggeli.
Indiai vendéglőben egyszer voltunk. Igaz, az a legexkluzívabb helyvolt ahol valaha voltunk. Fúrós Tibi barátom vitt el minket oda és hát nagyon tuti hely volt.

Néha kipróbálunk más nemzeti konyhákat is. Van a Nando's ami egy Portugál Dél Afrikai mix de olyan csípős csirkemájat ettem ott hogy igazán érdemes volt érte betérni.

Most ejtenék néhány keresetlen szót egy bizonyos ételről ami inkább divatba jött mintsem a benne lévő íz vagy tartalom miatt lenne népszerű. 

Előrebocsátom semmi kifogásom a zöldségek ellen. Nagy zöldségfogyasztó vagyok, feltéve ha van alatta fél kiló hús.

Ciklikusan lesz valami felkapott divatos zöldség. Most éppen a rukkola. Bár a lila karfiol most letaszítja a trónról. Manapság a madártejbe is rukkolát raknak már. Éttermi ételeknél kötelező tartozék.

Milyen íze van? Semmilyen. Olyan szép zőőőd. Mint a gyep. Az íze pontosan olyan.

Ugyan nem vendéglátás de külön posztot nem ér meg viszont ide beteszem az angol farmerpiacokról készült képeimet. Tudni kell hogy általában mindenhol minőségi zöldséget gyümölcsöt kapni amit már azt hittem fokozni nem lehet. Pedig de. A farmerpiacok árukínálata minden képzeletet felülmúl. Az áruk is.

Befejezésül lássuk a desszerteket. A török édességek felejtősek. Egy tízdekás süteményükben fél kiló cukor van.

Az olaszok viszont tudják hogyan kell a műfajt előadni. A tiramisu méltán az egyik legnépszerűbb édesség. Ez pedig a Harvester desszertje a hangzatos nevű Rocky Horror Show.

Ebben a szerszámüzletben pedig minden ehető, ugyanis csokiból van.

A poszt zárásaként egy londoni magyar vonatkozású helyről tennék említést. A minap a Frei kávézóban voltunk. Nagyon kellemes hely, remek kávékkal és nagyon stílusos berendezéssel. Én egy nagyon finom jegeskávét ittam.

Tudom hogy vendéglőkről írni kényes téma. Mindenkinek más a tapasztalata más dolgokat lát lényegesnek, más dolgokat vesz észre. Én a fentieket saját élmények alapján írtam minden ami más tapasztalatától eltér az a képzelet műve.

Van egy barátom aki mostanában elkezdett emlegetni egy régi közhelyet amin elgondolkodtam és érdemesnek tartom szélesebb körű megbeszélésre.

Illető barátom aszerint sorolja be az embereket hogy ELÉRTEK VALAMIT vagy nem. Ez egy nagyon érdekes szófordulat. Ősidők óta létezik, mint amikor azt mondják a gyereknek hogy tanulj mert nem lesz belőled semmi.

A fő kérdés itt az hogy mi az ember értékmérője? Aztán meg mihez képest? Hagyományos értelmezés szerint nyilván anyagi javakban mérik az embert. Anyagi javainak nagysága alapján mondják rá hogy elért valamit. Akinek meg nincsen semmije az meg nyilván ANNYIT IS ÉR. mintha ismerős lenne ez a kifejezés.

 A nővérem a férjével felépített egy házat, szült három szép gyereket, csodálatos unokái, dédunokái vannak de anyagi javakat soha nem gyűjtött és boldogan leélte úgy az életét hogy 66éves korára még nem látta a tengert.

Van egy nagyon kedves hölgyismerősöm aki a tenger szerelmese, csak a tengerparton tudják elképzelni a nyaralást és amikor csak tehetik innen Londonból is mennek le a tengerpartra. Anyagi javakat nem gyűjtött ő erre költi a pénzét.

Melyikük az aki elért valamit? A három gyerek az elérés vagy az emlékek? Vagy a bankbetét? Aki kijön külföldre annak mi a kötelező elérés? Munka, lakás, egzisztencia? Kocsi, nyaralás, habostorta?

Barátom szerint a hölgyismerősöm nem ért el semmit. Szerintem meg semmit nem KELL neki elérni. boldog azzal ami van neki és amit el TUD érni.

Szinte mást sem hall az ember mint hogy egy elembertelenedő anyagias világban élünk és még mindig vannak emberek akik ott tartanak hogy ELÉRT VALAMIT.

Diogenész a híres görög filozófus és bölcs egy hordóban élt és mikor Nagy Sándor azt mondta neki hogy kérj bármit megadom akkor azt válaszolta hogy állj arrébb mert eltakarod a napot. Vajon Diogenész az "ELÉRT VALAMIT" emberek közé tartozott? 

Csak és kizárólag anyagi javakkal lehet mérni az embert? Az igazi kérdés nem ez. Az igazi kérdés az, hogy akinek ez számít, aki ezen keresztül mér Ő milyen ember? Ő azt kérdezi MIT ÉRTÉL EL? Én azt mondom a kérdés a kérdezőt minősíti. Maga a kérdés a kérdezőről többet elárul mint egy teljes körű pszichológiai vizsgálat. Miért?

A kérdésben benne vagy egy komplett értékrend. Egy komplett személyiség.

Ez egy végtelenül szomorú történet.

A XXI. században az európai átlagember számára a legtöbb technikai vívmány elérhető és ezen kívül sok egyéb is. Megvehető a lapos TV az okostelefon, a korszerű autó, olyan dolgok amik még 30évvel ezelőtt is álomnak számítottak. A politikai helyzetnek hála oda utazik valaki ahová akar, sőt oda is költözhet. Mindezeknek a fényében végtelenül szomorú hogy még mindig az élére rakott bankók számítanak nem az élet minősége. 

Barátom filozófiájának egy, jól kivehető üzenete van. Tiporj küzdj gyűjts ÉRJ EL VALAMIT. 

Az EMBER nem számít. A bankóid számítanak. Hogy boldogan élsz? Hogy azt csinálod amit szeretnél? Kit érdekel?

Magam részéről a Newbury Retrófesztivál meglátogatása többet ér kétheti tengerparti nyaralásnál. Na de ez ÉN vagyok. Ezek az ÉN preferenciáim. Másnak másmilyen dolgok a fontosak. 

Emberek vagyunk különböző életutakkal, mért kell hogy egy életnek eredménye legyen. Az élet nem egy számtanfeladat hogy összead-kivon-oszt-szoroz és kijön egy pozitív vagy negatív végeredmény. 

Na de a probléma nem ez. Vajon különb az az ember aki gazdag, mondjuk egy hajléktalannál? Diogenésznél?

Lássuk mit ér a vagyon a rang a pozíció. Az alábbi idézet a Népszava 1916 December 1. napján megjelent számból való és Ferenc József temetéséről tudósít.

"Soha nagyobb pompa nagyobb urat nem ki sért. De hiába arany, hiába drágakő, hiába minden egyházi és világi méltóságok tündöklése, végül mégis elérkezik az utolsó stáció — elérkezik a kripta. A spanyol etikett még itt is parancsol. Leemelik a gyászhintóról a hatalmas érckoporsót. Megáll a menet. A főszertartásmester kopog a kapun. Aranybottal kopog, de a kapu nem nyílik meg, csak belülről kérdezi a kapucinus barát:

— Ki az?

— Ferenc József őfelsége, — feleli a ceremóniák nagymestere.

— Ignosco, nem ismerem, — felel a szerzetes és nem nyitja meg a kripta kapuját.

Másodszor is kopognak és most még telibb gőggel jelentkezik a ceremónia:

— Őfelsége Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország apostoli királya.

— Ignosco. Nem ismerem.

A kriptakapu nem nyílik meg és a ceremónia évszázados szavai most fejhajtó alázatosságot parancsolnak. A főszertartásmester újra kopog, a kapucinus barát újra kérdi:

— Ki kér bebocsáttatást?

— Egy szegény, bűnös ember, Ferenc József testvérünk kér bebocsáttatást.

Egy szegény, bűnös ember... íme itt az utolsó pillanatban a spanyol etikett is megengedi, de meg is parancsolja, hogy a királyról, a császárról is észrevegyük, hogy ember, nem több ő sem, csak szegény, bűnös ember. A halál nagy közösségében íme a spanyol ceremónia szerint is szegény, apró emberek vagyunk valamennyien, császárok és parasztok, princek és proletárok egyformán.

Népszava 1916. december 1"

Mások azt mondják hogy én elértem valamit.   Megálltam a helyem egy ismeretlen környezetben, megélhetést biztosítottam a családomnak, sikeres blogot vezetek, szerepelek magyar médiákban, színházban játsszák az életem. Számtalan barátom van akikkel tartom a kapcsolatot. Nyilván álszent lennék ha ezeket elbagatellizálnám.  Természetesen büszke vagyok rá hogy ezek történtek.

Mégis

Mégis azt mondom hogy ami igazán számít az nem ez. Amire LEGbüszkébb vagyok az nem ez. Az mindennél sokkal nagyobb dolog.

Az viszont nem tartozik a nyilvánosságra.

Köszönöm hogy elolvastátok.