HTML

Ass blaster

Friss topikok

  • Forestarius Csaba: @diggerdriver: Pedig ugyan az a terv vele brüsszelesben, mint Tuskkal volt. Szerintem még pozíci... (2024.06.22. 14:06) TE TETTED EZT KIRÁLY
  • Hejira: Fityesz himnusz: Most múlik pontosan (2024.03.28. 15:49) Gyerekiahóra...
  • diggerdriver: @Ferenczi Krisztián: Gratulálok a háthoz. A faváz sokszáz évig kitart és egybentart. A legöregebb ... (2023.12.17. 20:44) Házépítés itt és ott...
  • Móka Miki: Ez valami eszméletlen ahogy a sérült agy tirpák zotyi nyalja a munchhausen valagát. Ewwwww (2023.05.19. 21:44) Ki a rosszfiú?

Címkék

Itthon vagy otthon?

2017.02.17. 21:10 diggerdriver

 

 

Ez a poszt nem a hazáról szól. Nem a családról és nem a barátokról. Egy megfoghatatlan érzésről szól, az otthon fogalmáról.  Hol vagyunk otthon? Persze tudom a standard válaszokat hogy ahol élünk, ahol jól érezzük magunkat, ahol a barátaink vannak...

Ássunk egy kicsit mélyebbre, Ha hazát váltunk, az nyilvánvalóan azt jelenti hogy másik országba költözünk. Otthont viszont bármelyik országban válthatunk úgy hogy át sem lépjük a határt. Sőt ha a szomszéd lakásba költözünk már az is otthonváltás. Annak a külföldre költözöttnek akinek Magyarországon is van háza vagy lakása egy érdekes kettős helyzet áll fenn. Ha Londonból megérkezek magyarországi házamba akkor azt mondom itthon vagyok. Ha visszamegyek Londonba ahogy átlépem a küszöböt, azt mondom itthon vagyok. Mi határozza meg az otthonosság érzetét? A környezet, az utca, a lakás, netán az ország? Nyilvánvaló hogyha Magyarországon vagyok akkor az egész országra mondhatom hogy otthon vagyok. Ugyanakkor Angliára nem mondhatom ezt legfeljebb a kerületre   ahol lakok. Ebből az következik hogy a környezet ISMERETE az ami otthonná tesz egy helyet. 

 Ugyanakkor az egyik leglényegesebb kérdés az hogy mikortól érzünk otthonnak egy helyet. Mikor jön el az otthonosság felismerése? Folyamatos történés vagy egy hirtelen megvilágosodás? Egy utcakép mikor befordulunk a sarkon vagy egy íz, egy illat, egy hangulat?  Igen vannak olyan hangulati elemek amik előhozzák az otthon varázsát. Képzeljük el a következő élethelyzetet. 

 Egy szép napfényes tavaszi napon a '80-as években végigsétálunk fatornyos kis falunk egyik utcáján. Legyen ez mondjuk a Csokonai utca Bicskén. Vasárnap délelőtt van, a fákról madárdal hallatszik, pontosabban hallatszana mert elnyomja a kertekből kiszűrődő "Csipkés kombiné" népszerű sláger hangja ami decibelversenyben van a szomszéd teraszáról üvöltő "Van nekem egy csíkos gatyám" című örökbecsűvel. Az utcában olyan vastagon van jelen a sülő rántotthús szaga hogy rá lehet könyökölni. A férfiak zöme a kertet ássa az ágyás végén a kazettás magnó segedelmével de egyéb zajok is vegyülnek a kulturális élvezetbe. Valaki éppen teraszkorlátot hegeszt és flexel csiszolja a varratot hogy ki is nézzen valahogy, míg más a kutyaól szétrágott tetejére szögel másik deszkát, de igen gyakori tevékenység a Trabant, Zsiguli, Skoda mosása, takarítása, szerelése baszkurálása. Lényeg hogy a férfiemberek a szabadban, az asszonynép a konyhában. Vasárnapi ebéd kötelezően húsleves, rántott csirke petrezselymes krumplival uborkasalátával. Abban a korban Magyarországon bárhová vetett a sors valakit nagyjából ugyanezt a hangulatot találta. Aztán ha jósorsa a világ valamelyik szegletébe vetette és ezekből a hangulati elemekből felfedezett valamit az máris az otthonosság érzetét hozta el. Volt olyan hogy itt Golders Greenben beültünk egy olasz étterembe és pontosan olyan ízű tésztát raktak elém mint amilyet anyám kézzel gyúrt és szeletelt majd főzött ki otthon a hetvenes években. 

 (Milyen kicsi a világ. Most hogy ezeket a sorokat írom a lányom telefonon küldött egy képet egy tányér aranysárga marhahúslevesről. Egy perccel előbb írtam róla.)

 Az otthon hangulatával, az otthonosság érzetével minden ember máshogy találkozik. Míg a haza az emlékeink, úgy az otthon a tulajdonunk. Minden amit magunkénak érzünk. A személyes tárgyaink, a fakacsa gyűjtemény a polcon, de az otthont jelenti a káromkodás is mikor mezítláb rálépek a gyerek legójára. Az otthon a miénk. A tulajdonunk. A tárgyaink. Mikor kijöttünk ide két bőröndöt hoztunk. Három hónap múlva már hat bőröndnyi cuccal költöztünk első bérelt lakásunkba. Másfél év múlva a Nissan Primera kombival, lehajtott ülésekkel tetőig pakolva ötször fordultunk mikor nagyobb lakásba költöztünk. Mostmár egy teherautó is megtelne a motyóval. 

 Minél több időt töltünk egy helyen annál jobban otthon érezzük magunkat. A környezetünk megismerésével egyenesen arányosan érezzük magunkat otthonosabban. Ez is egyfajta tulajdonszerzés. Vizuális tulajdonszerzés. Csakhogy ehhez az kell hogy napi szinten lássuk. Hogy minden nap benne éljünk. Minden kirándulás, minden nyaralás ugyanúgy egy vizuális tulajdonszerzés mégsem érezzük otthon magunkat például Firenzében.

Otthon lenni valahol nagyon jó érzés. Embere válogatja ki mennyi idő alatt képes életterének tekinteni a helyet ahol él. Az embernek legbelül, magában kell felépíteni az otthonát. Rengeteg befolyásoló körülmény akadályozhatja ezt. Anyagi gondok, családi problémák, munkahelyi stressz mind mind romboló tényezők. Egy új országot választva otthonnak, a közös küzdés a problémák legyűrése és egy biztos vágyott légkör kialakulása nagymértékben segít felépíteni egy nyugodt életet. 

Egy dolgot tudni kell. Az otthon az ÉLETÜNK. Az ember nem élhet biztonság nélkül és ezt a biztonságot az otthon adja meg. Belekeverhetném a családot is de nem teszem mert ez a poszt az otthonról szól és minden sora érvényes olyanokra is akik egyedül élnek.  Valamikor az ántivilágban az emberek felépítették a maguk Kádárkockáját és ha nem váltak el akkor leélték benne az életüket. Rántott csirke rizibizi koviubi...

Ma már az otthonteremtés szinte mindennapi rutinná vált. Kinyílt a világ költözik boldog boldogtalan.  Ez jó. Nevezhetjük multikultúrának vagy globalizmusnak de tőlem akár mézes mackónak is, a lényeg hogy aki teheti éljen a lehetőséggel. Persze tudom, vannak ennek hátrányai is. A minap a feleségem csinált egy egyébként kiváló rakott tésztát. Mondom neki hogy finom volt de egy kicsit angolos. Azonnal visszakérdezett hogy sótlan volt? Az. Az angolok sótlanul főznek. 

Az ember egyéniségétől függ mennyire képes beépülni egy kultúrába és milyen hamar talál ott otthonra. Aki az új helyen is az előző otthonát keresi minden fűszálban annak nehezebb. Vannak alapvetések persze amiből nem engedünk. "A krumplileves legyen krumplileves". Alapvető tévedés az hogy a beilleszkedés az új országba az az otthonteremtés feltétele. Mondok egy példát. Nekem a karácsony az december 24.-én este kezdődik. Az nekem a szenteste az nekem a fadíszítés ideje. Ha beilleszkedett bevándorló létemre már december elején ott virítana a feldíszitett fa a lakásomban attól kifejezetten idegennek és otthontalannak érezném a környezetem. Lehet átvenni szokásokat. Látjuk hogyan terjed a Valentin nap vagy a Halloween angol hagyománya világszerte. Viszont a karácsony meghittségét a szenteste varázsát nem hagyom elvenni. Az az enyém, attól IS vagyok magyar és annak magyar hagyományok szerinti megünneplése az OTTHONOM RÉSZE. 

Azt szokták mondani hogy az otthont meg kell teremteni. Igaz. A személyes tárgyak az asztalomon, a bátyám képe a falon, mind mind az otthonteremtés része. Mégis azt mondom hogy az otthonosság érzete, az valahogy bekúszik az ember bőre alá. Valahogy kialakul. Ha tizedszerre látom a nagycsöcsű eladó csajt a török boltban az is az otthonosságot erősíti, meg ha este nem találok parkolóhelyet az is. 

Hiányzik a magyarországi otthon? Persze. Ha ott élnék hiányozna Golders Green? Persze. Hiányzik a gyerekkorunk, a fiatalságunk? Igen. A hiányérzet az ember életéhez ugyanúgy hozzátartozik mint az elégedettség érzése. Hiányzik a magyar otthonom de elégedett vagyok az itteni életemmel. Ez így van jól. Ezzel semmi baj nincs. 

Na jó, azt hiszem eleget rágtam a gittet, azt kívánom minden olvasómnak hogy bárhol van a világban érezze otthon magát mindenhol.

13 komment

Ez itt a reklám helye.

2017.02.09. 06:23 diggerdriver

2017-02-08_183447.png

7 komment

Nyílt levél.

2017.01.25. 23:39 diggerdriver

 A minap kaptam egy emailt. Mint írtam már a Diggerdrájver decemberi előadásán mikor leültem a második sorba az előttem ülő fiatalember hátrafordult és megkérdezte hogyhogy a szerző nem az első sorban ül átadja-e a helyét. Megköszöntem és mondtam hogy látok innen is jól, na de honnan ismer? Mondja hogy rendszeres olvasója ennek a blognak és ebből kiindulva kellemesen elbeszélgettünk az előadás kezdetéig.

Majd kaptam egy emailt:

"Kedves Diggerdrájver, Dear My,

Megtiszteltetés, hogy felismerhettelek és kivételes szerencse, hogy láthattam a darabot, ami nagy hatással volt rám és életemben először elementáris erővel törtek fel belőlem az érzelmek a színházból hazafele: zokogtam, mint egy taknyos gyerek. Hálás vagyok érte!

Az előadáson már ejtettünk pár szót, :-) remélem szerencsésen és amennyire lehet kipihenten érkeztél haza.
Köszönet az estéért!!! Olyan volt, mintha ezer éve ismernélek (már bocsánat) és öröm volt érezni és kihallani a sorokból, amit szintén magaménak érzek: "Élni, és élni hagyni!"
A nézőkkel, velünk együtt élt, lüktetett minden gondolatod, kivételes iróniád, minden perce a darabnak, Attila minden gesztusa, elharapott szava hazavitt nagyszüleimhez a vidéki nyaralásokra - boldog gyermekkoromba. 
Különleges élmény volt, hogy élőben is találkoztunk Veled, a szerzővel. Ugyanezt mondjuk Molnár Ferenccel sajnos már nem tudom megtenni :-D"
                                                 
Erre válaszolnék most.
Szia Zoli
Részemről a megtiszteltetés hogy felismertél és hogy olvasod a blogot. Nekem is nagyot ütött a darab pedig minden sorát ismerem. Elárulok neked néhány műhelytitkot. Bizony vannak posztok amik könnyek között születtek. Lehet hogy ahogy öregszem egyre szentimentálisabb leszek vagy csak egyszerűen emberből vagyok én is.
Ilyen poszt például az "Elek úr"-ról írt bejegyzés aki különösen jó barátom volt és egy fantasztikusan jóindulatú ember.
Ide tartozik "A Haza az emlékeink" írás ami tulajdonképpen egy rekviem az otthon hagyott életemért.
Aztán a bátyámról írt poszt. Tudtuk hogy súlyos beteg, hogy nincs remény. Aztán kaptam egy reggeli telefonhívást hogy elment. Akkor leültem a gép elé és patakzó könnyekkel írtam meg "A Feri" emlékposztot. 
Nem szégyellem leírni hogy ha újraolvasom ezeket az írásokat bizony sűrűn kell törölgetni a szemem. 
Apánk korán meghalt. Huszonöt éves voltam. Meggyőződéses ateista és istentagadó vagyok. Viszont nem tartom magam hitetlennek. Az egy másik dolog hogy nekem ehhez nem kell liturgia és nem kellenek papok. Elintézem én ezt önmagammal ott legbelül. Bizony életem nehéz pillanataiban elhangzott magamban az hogy "most segíts Fater".. A darab legütősebb része, számomra a csúcspont Attila utolsó mondata amikor azt mondja hogy " Nem tudom segített-e Apám, de HISZEM hogy igen".
Karácsony után nővéremmel kimentünk a temetőbe gyertyát gyújtani a sírokon. Mikor jöttünk kifelé akkor a temető kapujában mondtam neki hogy egyre többen vannak ODAÁT és egyre kevesebben vagyunk IDEÁT.
Ez egyébként szigorúan személyesen véve igaz. A család egészét véve már nem. Hiszen folyamatosan jönnek új jövevények a családba. A nővéremnek van öt unokája és két dédunokája. Az én 1964-es születésem óta maximum hat év telt el gyerek születése nélkül de általában kevesebb. Így kell ennek lenni.
  
Evezzünk vidámabb vizekre. 
Én sem vagyok hibátlan és tévedhetetlen. A darabban van egy rész ami szinte már szlogenné vált. A Helló Máj. Mikor azt írtam hogy a My Friend-ből, azaz az "én barátom"-ból származik azt én magamtól következtettem ki és tévedtem. A "Máj" az a MATE, vagyis haver szó angol kiejtése. Elvileg úgy ejtik hogy "májt", De az angol semmilyen kemény mássalhangzót nem ejt ki pláne a szó végén, így marad a "máj" mint haver. 
  
Van még egy momentum ami csak engem zavar és elfelejtettem mondani Attilának. Na de most majd olvassa és tudni fogja. A disznó leszúrásáról van szó. A szúrókést mikor megfogjuk akkor a penge FELFELÉ áll. Ez azért zavaró nekem mert mai napig előttem van hogy apám egyszer próbálta rávenni a sógoromat hogy szúrja le a disznót. Sógorom a kést pengével lefelé tartotta és fater mondta neki hogy úgy a gyilkosok tartják a kést. Na nem is szúrt le egy disznót sem a sógorom:)))))
  
Örülök hogy ilyen sikeres a blogom és sokan úgy tartják hogy jól írok. Viszont nekem is vannak érzelmeim és én sem tudom magam ezektől függetleníteni. Jó példa erre a migránsokról írt három posztom. Az első kettőben elfogadó és befogadáspárti voltam. Aztán ahogy telt az idő és tudjuk mi történt Európában migránsügyileg, felül kellett vizsgálni álláspontomat és akkor írtam a "Bocsánat, tévedtem" posztomat. Én gyűlölöm az erőszakot és nekem egyetlen erőszakos cselekmény elég ahhoz hogy az egész bagázst kitoljam Európából. Ez az én hibám, ide lőjetek de részemről ebben a kérdésben nincs bocsánat és nincs tolerancia. Az nem érv hogy de a migránsok nélkül is erőszakoltak meg nőket. Ez elfogadhatatlan. Mindegy, ez is én vagyok. Nem felelhetek meg mindenkinek.
  
A blogírás egyébként egy hálás dolog. Rengeteg a pozitív visszajelzés és hogy színpadra vitték az ennek a műfajnak a csúcspontja. Szívesen csinálom, jó kiírni magamból az itt szerzett élményeket, tapasztalatokat és jó leírni a régmúlt dolgait. A legnagyobb dicséretet Attilától kaptam valamelyik interjújában mondja hogy úgy írok mint az élő beszéd. Azt hiszem ennél nagyobb elismerést kevesen kapnak. 
 Ugyanakkor ennek is megvannak az árnyoldalai. Minél sikeresebb a blog annál inkább. Volt olyan barátom aki annyira ellenem fordult hogy saját blogot indított a lejáratásomra. Éjt nappallá téve túrta az internetet és minden szavamba belekötve próbált elhitelteleníteni. Például valamelyik posztomban írtam hogy Újpesten a Meder utcában dolgoztunk. Barátom bloglán a következő fejezet "Diggerdrájver hazudik" címmel jelent meg és arról szól hogy mekkora hazugság részemről hogy Meder utcát véletlenül Újpestre pozicionáltam. Persze az ilyen blog erősen kontraproduktív és a végén annyira megutáltatta magát mindenkivel hogy senki nem állt vele szóba. A másik eset személyesebb jellegű.
Van egy rokonom akivel a családból már mindenki megszakította a kapcsolatot, nem részletezem miért. Én voltam az egyetlen aki mikor hazamentem meglátogattam. Soha semmilyen konfliktusunk nem volt erre az egyik rólam szóló írás után olyan gyalázkodó hozzászólást írt hogy csak néztem ki a fejemből hogy miért.
Mindezt azért írtam le mert ez is én vagyok. Egyetlen hibám hogy nincsenek hibáim, na jó ez vicc volt.
  
Végezetül annyit hogy ha hazamegyek legközelebb akkor egy sört megihatunk valahol.

8 komment

Jegyvásárás

2017.01.16. 23:30 diggerdriver

http://stageinlondon.com/jegyvasarlas

Szólj hozzá!

Diggerdrájver...

2017.01.13. 18:20 diggerdriver

Na szóval...
Tisztelettel bejelenteném hogy a Diggerdrájver című színdarabot március 24.-én 19,30 órakor bemutatják a londoni LOST színházban.
A szervező Stage in London cég Facebook oldalán( https://www.facebook.com/events/1211381775604816/?ti=cl )már kinn van a hirdetés de jegyeket csak vasárnaptól lehet rendelni a cég honlapján. stageinlondon.com/ .
Mindenkit szeretettel várunk.

17 komment

süti beállítások módosítása