Ez a poszt nem a hazáról szól. Nem a családról és nem a barátokról. Egy megfoghatatlan érzésről szól, az otthon fogalmáról. Hol vagyunk otthon? Persze tudom a standard válaszokat hogy ahol élünk, ahol jól érezzük magunkat, ahol a barátaink vannak...
Ássunk egy kicsit mélyebbre, Ha hazát váltunk, az nyilvánvalóan azt jelenti hogy másik országba költözünk. Otthont viszont bármelyik országban válthatunk úgy hogy át sem lépjük a határt. Sőt ha a szomszéd lakásba költözünk már az is otthonváltás. Annak a külföldre költözöttnek akinek Magyarországon is van háza vagy lakása egy érdekes kettős helyzet áll fenn. Ha Londonból megérkezek magyarországi házamba akkor azt mondom itthon vagyok. Ha visszamegyek Londonba ahogy átlépem a küszöböt, azt mondom itthon vagyok. Mi határozza meg az otthonosság érzetét? A környezet, az utca, a lakás, netán az ország? Nyilvánvaló hogyha Magyarországon vagyok akkor az egész országra mondhatom hogy otthon vagyok. Ugyanakkor Angliára nem mondhatom ezt legfeljebb a kerületre ahol lakok. Ebből az következik hogy a környezet ISMERETE az ami otthonná tesz egy helyet.
Ugyanakkor az egyik leglényegesebb kérdés az hogy mikortól érzünk otthonnak egy helyet. Mikor jön el az otthonosság felismerése? Folyamatos történés vagy egy hirtelen megvilágosodás? Egy utcakép mikor befordulunk a sarkon vagy egy íz, egy illat, egy hangulat? Igen vannak olyan hangulati elemek amik előhozzák az otthon varázsát. Képzeljük el a következő élethelyzetet.
Egy szép napfényes tavaszi napon a '80-as években végigsétálunk fatornyos kis falunk egyik utcáján. Legyen ez mondjuk a Csokonai utca Bicskén. Vasárnap délelőtt van, a fákról madárdal hallatszik, pontosabban hallatszana mert elnyomja a kertekből kiszűrődő "Csipkés kombiné" népszerű sláger hangja ami decibelversenyben van a szomszéd teraszáról üvöltő "Van nekem egy csíkos gatyám" című örökbecsűvel. Az utcában olyan vastagon van jelen a sülő rántotthús szaga hogy rá lehet könyökölni. A férfiak zöme a kertet ássa az ágyás végén a kazettás magnó segedelmével de egyéb zajok is vegyülnek a kulturális élvezetbe. Valaki éppen teraszkorlátot hegeszt és flexel csiszolja a varratot hogy ki is nézzen valahogy, míg más a kutyaól szétrágott tetejére szögel másik deszkát, de igen gyakori tevékenység a Trabant, Zsiguli, Skoda mosása, takarítása, szerelése baszkurálása. Lényeg hogy a férfiemberek a szabadban, az asszonynép a konyhában. Vasárnapi ebéd kötelezően húsleves, rántott csirke petrezselymes krumplival uborkasalátával. Abban a korban Magyarországon bárhová vetett a sors valakit nagyjából ugyanezt a hangulatot találta. Aztán ha jósorsa a világ valamelyik szegletébe vetette és ezekből a hangulati elemekből felfedezett valamit az máris az otthonosság érzetét hozta el. Volt olyan hogy itt Golders Greenben beültünk egy olasz étterembe és pontosan olyan ízű tésztát raktak elém mint amilyet anyám kézzel gyúrt és szeletelt majd főzött ki otthon a hetvenes években.
(Milyen kicsi a világ. Most hogy ezeket a sorokat írom a lányom telefonon küldött egy képet egy tányér aranysárga marhahúslevesről. Egy perccel előbb írtam róla.)
Az otthon hangulatával, az otthonosság érzetével minden ember máshogy találkozik. Míg a haza az emlékeink, úgy az otthon a tulajdonunk. Minden amit magunkénak érzünk. A személyes tárgyaink, a fakacsa gyűjtemény a polcon, de az otthont jelenti a káromkodás is mikor mezítláb rálépek a gyerek legójára. Az otthon a miénk. A tulajdonunk. A tárgyaink. Mikor kijöttünk ide két bőröndöt hoztunk. Három hónap múlva már hat bőröndnyi cuccal költöztünk első bérelt lakásunkba. Másfél év múlva a Nissan Primera kombival, lehajtott ülésekkel tetőig pakolva ötször fordultunk mikor nagyobb lakásba költöztünk. Mostmár egy teherautó is megtelne a motyóval.
Minél több időt töltünk egy helyen annál jobban otthon érezzük magunkat. A környezetünk megismerésével egyenesen arányosan érezzük magunkat otthonosabban. Ez is egyfajta tulajdonszerzés. Vizuális tulajdonszerzés. Csakhogy ehhez az kell hogy napi szinten lássuk. Hogy minden nap benne éljünk. Minden kirándulás, minden nyaralás ugyanúgy egy vizuális tulajdonszerzés mégsem érezzük otthon magunkat például Firenzében.
Otthon lenni valahol nagyon jó érzés. Embere válogatja ki mennyi idő alatt képes életterének tekinteni a helyet ahol él. Az embernek legbelül, magában kell felépíteni az otthonát. Rengeteg befolyásoló körülmény akadályozhatja ezt. Anyagi gondok, családi problémák, munkahelyi stressz mind mind romboló tényezők. Egy új országot választva otthonnak, a közös küzdés a problémák legyűrése és egy biztos vágyott légkör kialakulása nagymértékben segít felépíteni egy nyugodt életet.
Egy dolgot tudni kell. Az otthon az ÉLETÜNK. Az ember nem élhet biztonság nélkül és ezt a biztonságot az otthon adja meg. Belekeverhetném a családot is de nem teszem mert ez a poszt az otthonról szól és minden sora érvényes olyanokra is akik egyedül élnek. Valamikor az ántivilágban az emberek felépítették a maguk Kádárkockáját és ha nem váltak el akkor leélték benne az életüket. Rántott csirke rizibizi koviubi...
Ma már az otthonteremtés szinte mindennapi rutinná vált. Kinyílt a világ költözik boldog boldogtalan. Ez jó. Nevezhetjük multikultúrának vagy globalizmusnak de tőlem akár mézes mackónak is, a lényeg hogy aki teheti éljen a lehetőséggel. Persze tudom, vannak ennek hátrányai is. A minap a feleségem csinált egy egyébként kiváló rakott tésztát. Mondom neki hogy finom volt de egy kicsit angolos. Azonnal visszakérdezett hogy sótlan volt? Az. Az angolok sótlanul főznek.
Az ember egyéniségétől függ mennyire képes beépülni egy kultúrába és milyen hamar talál ott otthonra. Aki az új helyen is az előző otthonát keresi minden fűszálban annak nehezebb. Vannak alapvetések persze amiből nem engedünk. "A krumplileves legyen krumplileves". Alapvető tévedés az hogy a beilleszkedés az új országba az az otthonteremtés feltétele. Mondok egy példát. Nekem a karácsony az december 24.-én este kezdődik. Az nekem a szenteste az nekem a fadíszítés ideje. Ha beilleszkedett bevándorló létemre már december elején ott virítana a feldíszitett fa a lakásomban attól kifejezetten idegennek és otthontalannak érezném a környezetem. Lehet átvenni szokásokat. Látjuk hogyan terjed a Valentin nap vagy a Halloween angol hagyománya világszerte. Viszont a karácsony meghittségét a szenteste varázsát nem hagyom elvenni. Az az enyém, attól IS vagyok magyar és annak magyar hagyományok szerinti megünneplése az OTTHONOM RÉSZE.
Azt szokták mondani hogy az otthont meg kell teremteni. Igaz. A személyes tárgyak az asztalomon, a bátyám képe a falon, mind mind az otthonteremtés része. Mégis azt mondom hogy az otthonosság érzete, az valahogy bekúszik az ember bőre alá. Valahogy kialakul. Ha tizedszerre látom a nagycsöcsű eladó csajt a török boltban az is az otthonosságot erősíti, meg ha este nem találok parkolóhelyet az is.
Hiányzik a magyarországi otthon? Persze. Ha ott élnék hiányozna Golders Green? Persze. Hiányzik a gyerekkorunk, a fiatalságunk? Igen. A hiányérzet az ember életéhez ugyanúgy hozzátartozik mint az elégedettség érzése. Hiányzik a magyar otthonom de elégedett vagyok az itteni életemmel. Ez így van jól. Ezzel semmi baj nincs.
Na jó, azt hiszem eleget rágtam a gittet, azt kívánom minden olvasómnak hogy bárhol van a világban érezze otthon magát mindenhol.
