A minap kaptam egy emailt. Mint írtam már a Diggerdrájver decemberi előadásán mikor leültem a második sorba az előttem ülő fiatalember hátrafordult és megkérdezte hogyhogy a szerző nem az első sorban ül átadja-e a helyét. Megköszöntem és mondtam hogy látok innen is jól, na de honnan ismer? Mondja hogy rendszeres olvasója ennek a blognak és ebből kiindulva kellemesen elbeszélgettünk az előadás kezdetéig.
Majd kaptam egy emailt:
"Kedves Diggerdrájver, Dear My,
Megtiszteltetés, hogy felismerhettelek és kivételes szerencse, hogy láthattam a darabot, ami nagy hatással volt rám és életemben először elementáris erővel törtek fel belőlem az érzelmek a színházból hazafele: zokogtam, mint egy taknyos gyerek. Hálás vagyok érte!
Az előadáson már ejtettünk pár szót, :-) remélem szerencsésen és amennyire lehet kipihenten érkeztél haza.
Köszönet az estéért!!! Olyan volt, mintha ezer éve ismernélek (már bocsánat) és öröm volt érezni és kihallani a sorokból, amit szintén magaménak érzek: "Élni, és élni hagyni!"
A nézőkkel, velünk együtt élt, lüktetett minden gondolatod, kivételes iróniád, minden perce a darabnak, Attila minden gesztusa, elharapott szava hazavitt nagyszüleimhez a vidéki nyaralásokra - boldog gyermekkoromba.
Különleges élmény volt, hogy élőben is találkoztunk Veled, a szerzővel. Ugyanezt mondjuk Molnár Ferenccel sajnos már nem tudom megtenni :-D"
Erre válaszolnék most.
Szia Zoli
Részemről a megtiszteltetés hogy felismertél és hogy olvasod a blogot. Nekem is nagyot ütött a darab pedig minden sorát ismerem. Elárulok neked néhány műhelytitkot. Bizony vannak posztok amik könnyek között születtek. Lehet hogy ahogy öregszem egyre szentimentálisabb leszek vagy csak egyszerűen emberből vagyok én is.
Ilyen poszt például az "Elek úr"-ról írt bejegyzés aki különösen jó barátom volt és egy fantasztikusan jóindulatú ember.
Ide tartozik "A Haza az emlékeink" írás ami tulajdonképpen egy rekviem az otthon hagyott életemért.
Aztán a bátyámról írt poszt. Tudtuk hogy súlyos beteg, hogy nincs remény. Aztán kaptam egy reggeli telefonhívást hogy elment. Akkor leültem a gép elé és patakzó könnyekkel írtam meg "A Feri" emlékposztot.
Nem szégyellem leírni hogy ha újraolvasom ezeket az írásokat bizony sűrűn kell törölgetni a szemem.
Apánk korán meghalt. Huszonöt éves voltam. Meggyőződéses ateista és istentagadó vagyok. Viszont nem tartom magam hitetlennek. Az egy másik dolog hogy nekem ehhez nem kell liturgia és nem kellenek papok. Elintézem én ezt önmagammal ott legbelül. Bizony életem nehéz pillanataiban elhangzott magamban az hogy "most segíts Fater".. A darab legütősebb része, számomra a csúcspont Attila utolsó mondata amikor azt mondja hogy " Nem tudom segített-e Apám, de HISZEM hogy igen".
Karácsony után nővéremmel kimentünk a temetőbe gyertyát gyújtani a sírokon. Mikor jöttünk kifelé akkor a temető kapujában mondtam neki hogy egyre többen vannak ODAÁT és egyre kevesebben vagyunk IDEÁT.
Ez egyébként szigorúan személyesen véve igaz. A család egészét véve már nem. Hiszen folyamatosan jönnek új jövevények a családba. A nővéremnek van öt unokája és két dédunokája. Az én 1964-es születésem óta maximum hat év telt el gyerek születése nélkül de általában kevesebb. Így kell ennek lenni.
Evezzünk vidámabb vizekre.
Én sem vagyok hibátlan és tévedhetetlen. A darabban van egy rész ami szinte már szlogenné vált. A Helló Máj. Mikor azt írtam hogy a My Friend-ből, azaz az "én barátom"-ból származik azt én magamtól következtettem ki és tévedtem. A "Máj" az a MATE, vagyis haver szó angol kiejtése. Elvileg úgy ejtik hogy "májt", De az angol semmilyen kemény mássalhangzót nem ejt ki pláne a szó végén, így marad a "máj" mint haver.
Van még egy momentum ami csak engem zavar és elfelejtettem mondani Attilának. Na de most majd olvassa és tudni fogja. A disznó leszúrásáról van szó. A szúrókést mikor megfogjuk akkor a penge FELFELÉ áll. Ez azért zavaró nekem mert mai napig előttem van hogy apám egyszer próbálta rávenni a sógoromat hogy szúrja le a disznót. Sógorom a kést pengével lefelé tartotta és fater mondta neki hogy úgy a gyilkosok tartják a kést. Na nem is szúrt le egy disznót sem a sógorom:)))))
Örülök hogy ilyen sikeres a blogom és sokan úgy tartják hogy jól írok. Viszont nekem is vannak érzelmeim és én sem tudom magam ezektől függetleníteni. Jó példa erre a migránsokról írt három posztom. Az első kettőben elfogadó és befogadáspárti voltam. Aztán ahogy telt az idő és tudjuk mi történt Európában migránsügyileg, felül kellett vizsgálni álláspontomat és akkor írtam a "Bocsánat, tévedtem" posztomat. Én gyűlölöm az erőszakot és nekem egyetlen erőszakos cselekmény elég ahhoz hogy az egész bagázst kitoljam Európából. Ez az én hibám, ide lőjetek de részemről ebben a kérdésben nincs bocsánat és nincs tolerancia. Az nem érv hogy de a migránsok nélkül is erőszakoltak meg nőket. Ez elfogadhatatlan. Mindegy, ez is én vagyok. Nem felelhetek meg mindenkinek.
A blogírás egyébként egy hálás dolog. Rengeteg a pozitív visszajelzés és hogy színpadra vitték az ennek a műfajnak a csúcspontja. Szívesen csinálom, jó kiírni magamból az itt szerzett élményeket, tapasztalatokat és jó leírni a régmúlt dolgait. A legnagyobb dicséretet Attilától kaptam valamelyik interjújában mondja hogy úgy írok mint az élő beszéd. Azt hiszem ennél nagyobb elismerést kevesen kapnak.
Ugyanakkor ennek is megvannak az árnyoldalai. Minél sikeresebb a blog annál inkább. Volt olyan barátom aki annyira ellenem fordult hogy saját blogot indított a lejáratásomra. Éjt nappallá téve túrta az internetet és minden szavamba belekötve próbált elhitelteleníteni. Például valamelyik posztomban írtam hogy Újpesten a Meder utcában dolgoztunk. Barátom bloglán a következő fejezet "Diggerdrájver hazudik" címmel jelent meg és arról szól hogy mekkora hazugság részemről hogy Meder utcát véletlenül Újpestre pozicionáltam. Persze az ilyen blog erősen kontraproduktív és a végén annyira megutáltatta magát mindenkivel hogy senki nem állt vele szóba. A másik eset személyesebb jellegű.
Van egy rokonom akivel a családból már mindenki megszakította a kapcsolatot, nem részletezem miért. Én voltam az egyetlen aki mikor hazamentem meglátogattam. Soha semmilyen konfliktusunk nem volt erre az egyik rólam szóló írás után olyan gyalázkodó hozzászólást írt hogy csak néztem ki a fejemből hogy miért.
Mindezt azért írtam le mert ez is én vagyok. Egyetlen hibám hogy nincsenek hibáim, na jó ez vicc volt.
Végezetül annyit hogy ha hazamegyek legközelebb akkor egy sört megihatunk valahol.
