HTML

Ass blaster

Friss topikok

  • seepheerd: Félelmetes, hogy még mind akad olyan, nem is kevés, aki ezeknek az aljas, hazaáruló mocskoknak iga... (2025.03.04. 14:15) Elkúrtátok. Nem kicsit, nagyon.
  • Hejira: Fityesz himnusz: Most múlik pontosan (2024.03.28. 15:49) Gyerekiahóra...
  • diggerdriver: @Ferenczi Krisztián: Gratulálok a háthoz. A faváz sokszáz évig kitart és egybentart. A legöregebb ... (2023.12.17. 20:44) Házépítés itt és ott...

Címkék

Néplélek

2017.03.09. 19:18 diggerdriver

Ez a poszt egy érdekes témáról fog szólni. az a bajom hogy nem tudom minek nevezzem amiről írni fogok. Először a nemzettudat szóra gondoltam de ezt sok ember félreértelmezi, és elviszi politikai vonalra. A néplélek sem igazán jó szó de közelít legalább. Arról akarok írni hogy az általam megismert nemzetek fiainak milyen a gondolkodásmódja a hazájukhoz való viszonya, és hogy ez mennyiben különbözik tőlünk magyaroktól.

Először az általam csak Ír szindrómának nevezett jelenségről írnék. Állítólag hatvanmillió Ír él a világban, de ebből csak 4,6 millió az anyaországban. A többi büszkén vallja írnek magát és büszkén őrzi ír dentitását. Jaaa hogy hazaköltözni... Na azt nem. TÁVOLRÓL imádják szeretik Írországot de haza nem mennének ha ütnék öket se. Sokáig dolgoztam együtt Garry-vel aki jó írnek megfelelően mélységesen utálta az angolokat de ő 30 éve Londonban él. Megszületett az unokája és a gratuláció után megkérdeztem mi a neve. Elborult az arca és szomorúan mondott valami nevet majd hozzátette, nem ír név. Itt él 30 éve, a lánya itt született a veje angol és sérelmezi hogy a gyereknek nem ír neve van. Angliában van a világ egyik legnagyobb munkagép gyártó vállalata a JCB. Mégis meglepően kevés JCB markoló van az építkezéseken. Én az öt év alatt talán hárommal dolgoztam. Nem értettem hogy miért, aztán megtudtam hogy a nagy építőipari cégek 90%-a ír cég. Aha. Cserébe a fővállalkozó cégek angolok és ott tesznek keresztbe az alvállakozó íreknek ahol tudnak.
Egyébként én a munkaterületen nem tudtam különbséget tenni ír és angol között. Az angol hozzáállás is érdekes. Ha felmerül egy probléma amit a tervtől eltérően könnyebben meg lehet oldani akkor is az van hogy szuronyt szegezz és előre ahogy le van írva, tűzön vízen keresztül.
A közhiedelemmel ellentétben az építőiparban, keményen dolgozó angolokkal és írekkel találkoztam. Azt is az előnyükre kell írnom hogy minden hibán hamar túllépnek és sohasem hivatkoznak elmúlt dolgokra. Óriási különbség ez a magyar mentalitással szemben. A magyar beskatulyáz az angol bizalmat ad. Mondok egy példát. Ha magyarországon például gyilkossággal vádolnak valakit az a közösség aki ismeri, akkor is gyilkosnak bélyegzi haláláig ha felmentik és kiderül köze sem volt bűncslekményhez. Az angol az ugyanúgy tekint rá mint bármelyik másik ártatlan emberre. Felmentették akkor ártatlan. Ennyi.
Az albánok érdekesebb náció. Gondolkodásmódban talán ők állnak legközelebb a magyarokhoz. Kreatívak és előre gondolkodnak. Az albánok jó melósok de ennek ára van. Az érdekérvényesítő erejük a legmagasabb. Többet tesznek le az asztalra mint más de ezért többet is ki tudnak harcolni. Ezért van talán hogy a legtöbbet az évek során albánokkal dolgoztam. Mindig kiharcolták hogy én dolgozzak velük. Büszkék a hazájukra de a többi migránsnál kevesebben tervezik a hazaköltözést.
Kezdetektől fogva mindig megkérdeztem a munkatársaimat hogy itt maradnak végleg vagy hazamennek valamikor. A legnagyobb számú hazaköltözni szándékozók azok a lengyelek és románok. Érdekes hogy minden volt szocialista ország melósa ugyanazt válaszolta arra a kérdésre hogy mi a legrosszabb a hazájában. A korrupció. Ebben mind ugyanazt mondta.
A románok nagyon jóindulatú nép. Mindig kiemelt segítőkészséggel álltak hozzám mikor kiderült hogy magyar vagyok és alig beszélek angolul. Sokat köszönhetek nekik. Teljesen más emberek mint aminek a politika beállítja őket. Szinte mind haza akar költözni.
A románok és lengyelek között megindult egy nagyarányú visszavándorlás. Ennek több oka van. egyrészt elég régen vannak itt hogy összegyűjtsenek egy kis pénzt, másrészt a hazájuk gazdasága tényleg megindult felfelé, harmadrészt megadta a lökést nekik a Brexit vagyis úgy érzik nem szívesen látott vendégek itt.
Az írekben nagy a hazafi öntudat de csak a szájuk nagy valójában eszük ágában nincs hazamenni. A lengyelek románok egészen más indíttatásból mennek haza. Van bennük egy erős csordaszellem vagyis csak az övéik között érzik magukat jól. Aki ismeri itt a fenti nemzetek polgárait az pontosan tudja miről beszélek. Amíg két magyar egy munkahelyen megöli egymást addig a lengyelek addig mesterkednek míg mindenki lengyel lesz ott. Nem összetartók , hanem kell nekik egy saját közeg ahol jól érzik magukat.
Az én ismeretségi körömben nincs magyar aki a hazaköltözést fontolgatja. Tudom minden propagandaszöveg azt sulykolja hogy özönlenek haza a magyarok. Nem így van. A magyar nehezen mozdul de ha kicsit is gyökeret ver valahol akkor onnan is nehezen mozdul. A magyar indulatból hagyja el a hazáját és az országot hibáztatja amiért mennie kellett. Más ország más mentalitás. A magyarban nincs csordaszellem inkább kerüli a másik magyar társaságát. Viszont a munkahelyén kiválóan megállja a helyét. Az előre gondolkodás képessége legjobban a magyarokra jellemző.
A fentiekben leírtakkal sokan fognak vitatkozni de én a saját tapasztalataimat írtam le, másnak természetesen lehetnek más tapasztalatai.
Még egy jellemző dologról szeretnék írni. Az itteni társadalom egy kis szeletéről ami független nemtől, kortól, országtól, nációtól.
Az egybites emberekről írnék. Magyarul a hülyékről. Az olyan hülyékről akiknek fülhalgatón súgja egy gép hogy beszív kifúj, beszív kifúj....Akik segítség nélkül elfelejtenének levegőt venni. Akik agy nélkül élnek bele a világba és az ostobaság olyan fokát produkálják ami egy magyar ember számára elképzelhetetlen. Amikor ilyennel találkozok mindig ledermedek és nézek ki a fejemből hogy ez az ember hogy tudta a saját születését túlélni.
Mondok egy példát. A gépekkel gyakran emelünk súlyt. Ezt egy méteres kampós lánc segítségével tesszük amit egy úgynevezett schakle-vel(sekli) kapcsolunk hozzá a géphez. Így néz ki a lánc schakle-vel.1.png

Így néz ki a schakle...2.png
...és így néz ki összerakva.3_1.png

Na most ez egy olyan egyszerű feladat amit egy háromhónapos pávián gondolkodás nélkül el tud végezni. Akárki ránéz AZONNAL tudja hogy kell összerakni. Na most mit mondjak arra az angol épületgépész művezetőre aki így akarta összerakni? 4_1.png
Kintlétem alatt három emberel találkoztam aki a menetes felébe csavarta először a zárórudat. Ilyenkor azért megkérdezném hogy mit gondolt? Mi fog történni? Hirtelen végigmenetes lesz a rúd? Vagy mi van?
Másik eset. Albán kolléga mondja hogy vigyem magammal a méter széles meg a fél méter széles kanalakat. Mondom mit fogunk csinálni? MÁSFÉL méter széles árkot kell ásni. Kész. Itt dobta le az agyam az ékszíjat. Ez az ember tizenöt éve a brit építőiparban dolgozik és azt hiszi hogy a másfél méteres árkot két kanállal ássuk.
Harmadik eset. Az autósok körében egy érdekes szokás dívik itt. Ha valakinek lerobban az autója az meg sem kísérli eltávolítani az útról. Amíg ő segítséget nem kap addig az autója ott ahol rerobbant feltartja a forgalmat. Ez városban sem egy vidám dolog na de autópályán? Jövök haza munkából Welwynből és az A1-es autópályán 6 kilométeres torlódás. Gondoltam biztos baleset történt. Egy óra múlva araszolva elértem a probléma helyére. A BELSŐ sávban egy Ford Focus ott állt lerobbanva két ember meg benne ült. Kétsávos az autópálya plusz leállósáv. Ez a két ember meg sem kísérelte eltávolítani az autót az útból. Tőlük négy méterre ott volt a leállósáv. Mégis mit gondoltak?
Az itt élők számtalan ilyen esetet tudnának felsorolni. A butaság olyan mértékben van jelen hogy az egy magyarnak sokkoló.
Beszéljünk másról.
A világ változik és kialakulóban az új embertípus, a világpolgár. Mi régivágású földhözragadtak ezt gyökértelenségnek nevezzük holott közel sem erről van szó. Vegyünk egy egységnyi tudásanyagot amit egy ember fel tud venni. Ebből mondjuk 20% a lakóhellyel az országgal a történelemmel a kultúrával kapcsolatos tudásanyag. A világpolgárnak ugyanúgy megvan ez csak több országból szélesebb látókörben de nem olyan mélyen mint aki egy helyen leéli az életét.
Mi ezzel a baj?
Az hogy mi nem értjük az egy dolog, de miért kell alacsonyabbrendűnek tartani? Merthogy akinek gyökerei vannak az már egyből feljebb pozicionálja magát, hiszen HAZÁJA van. Tudja ki volt Koppány. A legtöbb ilyen aztán annyi gyökeret ereszt hogy törzse és lombja már nem is lesz.
Rendkívül találó és jó kifejezés a kulturális intelligencia. Mit takar ez? Az alkalmazkodás képességét, hogy befogadjanak és ennek reciprokát a befogadás tehetségét. Igen jól értettétek a befogadás tehetségét. Ehhez kell a kulturális intelligencia.
A világpolgároknak az alkalmazkodás és befogadás tehetsége gyerekkortól tanult és kialakult viselkedésforma.
Egy világpolgár az mindenhol jól érzi magát a bőrében és nem keresi önmagát meg nem akarja feldolgozni a múltat meg nem nyomasztja Trianon traumája hanem ÉL.
Na ez az ami a legtöbb emberből irígységet vált ki.
Ez az irígység legtöbbször úgy tör a felszínre hogy azt mondják a világpolgárokra, otthontalanok. Én meg azt mondom mindenhol otthon vannak.
Az élet értelme hogy elégedetten és boldogan éljünk a világban. Hogy ezt egy országban tesszük vagy húszban nem mindegy? Boldogabb az az ember aki elmondhatja hogy olyan országban él aminek földjét ősei vére öntözte? A magyar ember legnagyobb problémája hogy összekeveri a patriotizmust a nacionalizmussal. A patrióta azt mondja hogy ahol él ahol született az mindenben a legjobb. A nacionalista azt mondja hogy ahol él és ahol született, azon kívül minden szar. A parióta elfogadja hogy valakinek több otthona lehet, míg a nacionalista otthontalannak nevezi.
Lehet bármit mondani de az új embertípus kialakulóban van és egyre több lesz belőle. A világ kinyílt. Ősi dogmák dőlnek meg. A föld, a haza dogmái. Hogy ez jó vagy nem az idő majd eldönti de az tény hogy létezik a jelenség. A röghözkötöttség egyre lazul. Az új generációt már nem lehet lózungokkal jelszavakkal otthon tartani.
Az új generáció romlott erkölcstelen és lusta. Pontosan annyira mint mi voltunk apáink generációja szerint, és volt apáink generációja a nagyapáink szerint. Aztán a világ továbbgördül és ad. Mondom AD. Ad környezetbarát elektromos autókat, ad utazási lehetőségeket, ad internetet, ad nemzetközi konyhát, ad okostelefonokat. Mindezeket a romlott erkölcstelen lusta generációk teremtik meg.
A fenti írás csak egy árokásó eszmefuttatása volt a semmiről. Ne vegyétek komolyan.

74 komment

Itthon vagy otthon?

2017.02.17. 21:10 diggerdriver

 

 

Ez a poszt nem a hazáról szól. Nem a családról és nem a barátokról. Egy megfoghatatlan érzésről szól, az otthon fogalmáról.  Hol vagyunk otthon? Persze tudom a standard válaszokat hogy ahol élünk, ahol jól érezzük magunkat, ahol a barátaink vannak...

Ássunk egy kicsit mélyebbre, Ha hazát váltunk, az nyilvánvalóan azt jelenti hogy másik országba költözünk. Otthont viszont bármelyik országban válthatunk úgy hogy át sem lépjük a határt. Sőt ha a szomszéd lakásba költözünk már az is otthonváltás. Annak a külföldre költözöttnek akinek Magyarországon is van háza vagy lakása egy érdekes kettős helyzet áll fenn. Ha Londonból megérkezek magyarországi házamba akkor azt mondom itthon vagyok. Ha visszamegyek Londonba ahogy átlépem a küszöböt, azt mondom itthon vagyok. Mi határozza meg az otthonosság érzetét? A környezet, az utca, a lakás, netán az ország? Nyilvánvaló hogyha Magyarországon vagyok akkor az egész országra mondhatom hogy otthon vagyok. Ugyanakkor Angliára nem mondhatom ezt legfeljebb a kerületre   ahol lakok. Ebből az következik hogy a környezet ISMERETE az ami otthonná tesz egy helyet. 

 Ugyanakkor az egyik leglényegesebb kérdés az hogy mikortól érzünk otthonnak egy helyet. Mikor jön el az otthonosság felismerése? Folyamatos történés vagy egy hirtelen megvilágosodás? Egy utcakép mikor befordulunk a sarkon vagy egy íz, egy illat, egy hangulat?  Igen vannak olyan hangulati elemek amik előhozzák az otthon varázsát. Képzeljük el a következő élethelyzetet. 

 Egy szép napfényes tavaszi napon a '80-as években végigsétálunk fatornyos kis falunk egyik utcáján. Legyen ez mondjuk a Csokonai utca Bicskén. Vasárnap délelőtt van, a fákról madárdal hallatszik, pontosabban hallatszana mert elnyomja a kertekből kiszűrődő "Csipkés kombiné" népszerű sláger hangja ami decibelversenyben van a szomszéd teraszáról üvöltő "Van nekem egy csíkos gatyám" című örökbecsűvel. Az utcában olyan vastagon van jelen a sülő rántotthús szaga hogy rá lehet könyökölni. A férfiak zöme a kertet ássa az ágyás végén a kazettás magnó segedelmével de egyéb zajok is vegyülnek a kulturális élvezetbe. Valaki éppen teraszkorlátot hegeszt és flexel csiszolja a varratot hogy ki is nézzen valahogy, míg más a kutyaól szétrágott tetejére szögel másik deszkát, de igen gyakori tevékenység a Trabant, Zsiguli, Skoda mosása, takarítása, szerelése baszkurálása. Lényeg hogy a férfiemberek a szabadban, az asszonynép a konyhában. Vasárnapi ebéd kötelezően húsleves, rántott csirke petrezselymes krumplival uborkasalátával. Abban a korban Magyarországon bárhová vetett a sors valakit nagyjából ugyanezt a hangulatot találta. Aztán ha jósorsa a világ valamelyik szegletébe vetette és ezekből a hangulati elemekből felfedezett valamit az máris az otthonosság érzetét hozta el. Volt olyan hogy itt Golders Greenben beültünk egy olasz étterembe és pontosan olyan ízű tésztát raktak elém mint amilyet anyám kézzel gyúrt és szeletelt majd főzött ki otthon a hetvenes években. 

 (Milyen kicsi a világ. Most hogy ezeket a sorokat írom a lányom telefonon küldött egy képet egy tányér aranysárga marhahúslevesről. Egy perccel előbb írtam róla.)

 Az otthon hangulatával, az otthonosság érzetével minden ember máshogy találkozik. Míg a haza az emlékeink, úgy az otthon a tulajdonunk. Minden amit magunkénak érzünk. A személyes tárgyaink, a fakacsa gyűjtemény a polcon, de az otthont jelenti a káromkodás is mikor mezítláb rálépek a gyerek legójára. Az otthon a miénk. A tulajdonunk. A tárgyaink. Mikor kijöttünk ide két bőröndöt hoztunk. Három hónap múlva már hat bőröndnyi cuccal költöztünk első bérelt lakásunkba. Másfél év múlva a Nissan Primera kombival, lehajtott ülésekkel tetőig pakolva ötször fordultunk mikor nagyobb lakásba költöztünk. Mostmár egy teherautó is megtelne a motyóval. 

 Minél több időt töltünk egy helyen annál jobban otthon érezzük magunkat. A környezetünk megismerésével egyenesen arányosan érezzük magunkat otthonosabban. Ez is egyfajta tulajdonszerzés. Vizuális tulajdonszerzés. Csakhogy ehhez az kell hogy napi szinten lássuk. Hogy minden nap benne éljünk. Minden kirándulás, minden nyaralás ugyanúgy egy vizuális tulajdonszerzés mégsem érezzük otthon magunkat például Firenzében.

Otthon lenni valahol nagyon jó érzés. Embere válogatja ki mennyi idő alatt képes életterének tekinteni a helyet ahol él. Az embernek legbelül, magában kell felépíteni az otthonát. Rengeteg befolyásoló körülmény akadályozhatja ezt. Anyagi gondok, családi problémák, munkahelyi stressz mind mind romboló tényezők. Egy új országot választva otthonnak, a közös küzdés a problémák legyűrése és egy biztos vágyott légkör kialakulása nagymértékben segít felépíteni egy nyugodt életet. 

Egy dolgot tudni kell. Az otthon az ÉLETÜNK. Az ember nem élhet biztonság nélkül és ezt a biztonságot az otthon adja meg. Belekeverhetném a családot is de nem teszem mert ez a poszt az otthonról szól és minden sora érvényes olyanokra is akik egyedül élnek.  Valamikor az ántivilágban az emberek felépítették a maguk Kádárkockáját és ha nem váltak el akkor leélték benne az életüket. Rántott csirke rizibizi koviubi...

Ma már az otthonteremtés szinte mindennapi rutinná vált. Kinyílt a világ költözik boldog boldogtalan.  Ez jó. Nevezhetjük multikultúrának vagy globalizmusnak de tőlem akár mézes mackónak is, a lényeg hogy aki teheti éljen a lehetőséggel. Persze tudom, vannak ennek hátrányai is. A minap a feleségem csinált egy egyébként kiváló rakott tésztát. Mondom neki hogy finom volt de egy kicsit angolos. Azonnal visszakérdezett hogy sótlan volt? Az. Az angolok sótlanul főznek. 

Az ember egyéniségétől függ mennyire képes beépülni egy kultúrába és milyen hamar talál ott otthonra. Aki az új helyen is az előző otthonát keresi minden fűszálban annak nehezebb. Vannak alapvetések persze amiből nem engedünk. "A krumplileves legyen krumplileves". Alapvető tévedés az hogy a beilleszkedés az új országba az az otthonteremtés feltétele. Mondok egy példát. Nekem a karácsony az december 24.-én este kezdődik. Az nekem a szenteste az nekem a fadíszítés ideje. Ha beilleszkedett bevándorló létemre már december elején ott virítana a feldíszitett fa a lakásomban attól kifejezetten idegennek és otthontalannak érezném a környezetem. Lehet átvenni szokásokat. Látjuk hogyan terjed a Valentin nap vagy a Halloween angol hagyománya világszerte. Viszont a karácsony meghittségét a szenteste varázsát nem hagyom elvenni. Az az enyém, attól IS vagyok magyar és annak magyar hagyományok szerinti megünneplése az OTTHONOM RÉSZE. 

Azt szokták mondani hogy az otthont meg kell teremteni. Igaz. A személyes tárgyak az asztalomon, a bátyám képe a falon, mind mind az otthonteremtés része. Mégis azt mondom hogy az otthonosság érzete, az valahogy bekúszik az ember bőre alá. Valahogy kialakul. Ha tizedszerre látom a nagycsöcsű eladó csajt a török boltban az is az otthonosságot erősíti, meg ha este nem találok parkolóhelyet az is. 

Hiányzik a magyarországi otthon? Persze. Ha ott élnék hiányozna Golders Green? Persze. Hiányzik a gyerekkorunk, a fiatalságunk? Igen. A hiányérzet az ember életéhez ugyanúgy hozzátartozik mint az elégedettség érzése. Hiányzik a magyar otthonom de elégedett vagyok az itteni életemmel. Ez így van jól. Ezzel semmi baj nincs. 

Na jó, azt hiszem eleget rágtam a gittet, azt kívánom minden olvasómnak hogy bárhol van a világban érezze otthon magát mindenhol.

13 komment

Ez itt a reklám helye.

2017.02.09. 06:23 diggerdriver

2017-02-08_183447.png

7 komment

Nyílt levél.

2017.01.25. 23:39 diggerdriver

 A minap kaptam egy emailt. Mint írtam már a Diggerdrájver decemberi előadásán mikor leültem a második sorba az előttem ülő fiatalember hátrafordult és megkérdezte hogyhogy a szerző nem az első sorban ül átadja-e a helyét. Megköszöntem és mondtam hogy látok innen is jól, na de honnan ismer? Mondja hogy rendszeres olvasója ennek a blognak és ebből kiindulva kellemesen elbeszélgettünk az előadás kezdetéig.

Majd kaptam egy emailt:

"Kedves Diggerdrájver, Dear My,

Megtiszteltetés, hogy felismerhettelek és kivételes szerencse, hogy láthattam a darabot, ami nagy hatással volt rám és életemben először elementáris erővel törtek fel belőlem az érzelmek a színházból hazafele: zokogtam, mint egy taknyos gyerek. Hálás vagyok érte!

Az előadáson már ejtettünk pár szót, :-) remélem szerencsésen és amennyire lehet kipihenten érkeztél haza.
Köszönet az estéért!!! Olyan volt, mintha ezer éve ismernélek (már bocsánat) és öröm volt érezni és kihallani a sorokból, amit szintén magaménak érzek: "Élni, és élni hagyni!"
A nézőkkel, velünk együtt élt, lüktetett minden gondolatod, kivételes iróniád, minden perce a darabnak, Attila minden gesztusa, elharapott szava hazavitt nagyszüleimhez a vidéki nyaralásokra - boldog gyermekkoromba. 
Különleges élmény volt, hogy élőben is találkoztunk Veled, a szerzővel. Ugyanezt mondjuk Molnár Ferenccel sajnos már nem tudom megtenni :-D"
                                                 
Erre válaszolnék most.
Szia Zoli
Részemről a megtiszteltetés hogy felismertél és hogy olvasod a blogot. Nekem is nagyot ütött a darab pedig minden sorát ismerem. Elárulok neked néhány műhelytitkot. Bizony vannak posztok amik könnyek között születtek. Lehet hogy ahogy öregszem egyre szentimentálisabb leszek vagy csak egyszerűen emberből vagyok én is.
Ilyen poszt például az "Elek úr"-ról írt bejegyzés aki különösen jó barátom volt és egy fantasztikusan jóindulatú ember.
Ide tartozik "A Haza az emlékeink" írás ami tulajdonképpen egy rekviem az otthon hagyott életemért.
Aztán a bátyámról írt poszt. Tudtuk hogy súlyos beteg, hogy nincs remény. Aztán kaptam egy reggeli telefonhívást hogy elment. Akkor leültem a gép elé és patakzó könnyekkel írtam meg "A Feri" emlékposztot. 
Nem szégyellem leírni hogy ha újraolvasom ezeket az írásokat bizony sűrűn kell törölgetni a szemem. 
Apánk korán meghalt. Huszonöt éves voltam. Meggyőződéses ateista és istentagadó vagyok. Viszont nem tartom magam hitetlennek. Az egy másik dolog hogy nekem ehhez nem kell liturgia és nem kellenek papok. Elintézem én ezt önmagammal ott legbelül. Bizony életem nehéz pillanataiban elhangzott magamban az hogy "most segíts Fater".. A darab legütősebb része, számomra a csúcspont Attila utolsó mondata amikor azt mondja hogy " Nem tudom segített-e Apám, de HISZEM hogy igen".
Karácsony után nővéremmel kimentünk a temetőbe gyertyát gyújtani a sírokon. Mikor jöttünk kifelé akkor a temető kapujában mondtam neki hogy egyre többen vannak ODAÁT és egyre kevesebben vagyunk IDEÁT.
Ez egyébként szigorúan személyesen véve igaz. A család egészét véve már nem. Hiszen folyamatosan jönnek új jövevények a családba. A nővéremnek van öt unokája és két dédunokája. Az én 1964-es születésem óta maximum hat év telt el gyerek születése nélkül de általában kevesebb. Így kell ennek lenni.
  
Evezzünk vidámabb vizekre. 
Én sem vagyok hibátlan és tévedhetetlen. A darabban van egy rész ami szinte már szlogenné vált. A Helló Máj. Mikor azt írtam hogy a My Friend-ből, azaz az "én barátom"-ból származik azt én magamtól következtettem ki és tévedtem. A "Máj" az a MATE, vagyis haver szó angol kiejtése. Elvileg úgy ejtik hogy "májt", De az angol semmilyen kemény mássalhangzót nem ejt ki pláne a szó végén, így marad a "máj" mint haver. 
  
Van még egy momentum ami csak engem zavar és elfelejtettem mondani Attilának. Na de most majd olvassa és tudni fogja. A disznó leszúrásáról van szó. A szúrókést mikor megfogjuk akkor a penge FELFELÉ áll. Ez azért zavaró nekem mert mai napig előttem van hogy apám egyszer próbálta rávenni a sógoromat hogy szúrja le a disznót. Sógorom a kést pengével lefelé tartotta és fater mondta neki hogy úgy a gyilkosok tartják a kést. Na nem is szúrt le egy disznót sem a sógorom:)))))
  
Örülök hogy ilyen sikeres a blogom és sokan úgy tartják hogy jól írok. Viszont nekem is vannak érzelmeim és én sem tudom magam ezektől függetleníteni. Jó példa erre a migránsokról írt három posztom. Az első kettőben elfogadó és befogadáspárti voltam. Aztán ahogy telt az idő és tudjuk mi történt Európában migránsügyileg, felül kellett vizsgálni álláspontomat és akkor írtam a "Bocsánat, tévedtem" posztomat. Én gyűlölöm az erőszakot és nekem egyetlen erőszakos cselekmény elég ahhoz hogy az egész bagázst kitoljam Európából. Ez az én hibám, ide lőjetek de részemről ebben a kérdésben nincs bocsánat és nincs tolerancia. Az nem érv hogy de a migránsok nélkül is erőszakoltak meg nőket. Ez elfogadhatatlan. Mindegy, ez is én vagyok. Nem felelhetek meg mindenkinek.
  
A blogírás egyébként egy hálás dolog. Rengeteg a pozitív visszajelzés és hogy színpadra vitték az ennek a műfajnak a csúcspontja. Szívesen csinálom, jó kiírni magamból az itt szerzett élményeket, tapasztalatokat és jó leírni a régmúlt dolgait. A legnagyobb dicséretet Attilától kaptam valamelyik interjújában mondja hogy úgy írok mint az élő beszéd. Azt hiszem ennél nagyobb elismerést kevesen kapnak. 
 Ugyanakkor ennek is megvannak az árnyoldalai. Minél sikeresebb a blog annál inkább. Volt olyan barátom aki annyira ellenem fordult hogy saját blogot indított a lejáratásomra. Éjt nappallá téve túrta az internetet és minden szavamba belekötve próbált elhitelteleníteni. Például valamelyik posztomban írtam hogy Újpesten a Meder utcában dolgoztunk. Barátom bloglán a következő fejezet "Diggerdrájver hazudik" címmel jelent meg és arról szól hogy mekkora hazugság részemről hogy Meder utcát véletlenül Újpestre pozicionáltam. Persze az ilyen blog erősen kontraproduktív és a végén annyira megutáltatta magát mindenkivel hogy senki nem állt vele szóba. A másik eset személyesebb jellegű.
Van egy rokonom akivel a családból már mindenki megszakította a kapcsolatot, nem részletezem miért. Én voltam az egyetlen aki mikor hazamentem meglátogattam. Soha semmilyen konfliktusunk nem volt erre az egyik rólam szóló írás után olyan gyalázkodó hozzászólást írt hogy csak néztem ki a fejemből hogy miért.
Mindezt azért írtam le mert ez is én vagyok. Egyetlen hibám hogy nincsenek hibáim, na jó ez vicc volt.
  
Végezetül annyit hogy ha hazamegyek legközelebb akkor egy sört megihatunk valahol.

8 komment

Jegyvásárás

2017.01.16. 23:30 diggerdriver

http://stageinlondon.com/jegyvasarlas

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása