Megint egy kényes témát veszek elő. A eutanáziáról gondolkodom. Tudom az már régen rossz ha én gondolkodom de azért most megpróbálom összeszedni magam.
Elöljáróban hogy mégse legyen olyan komoly a hangulat egy viccel indítanék:

"Tegnap este a feleségem és én a szalonban ültünk és az élet dolgairól beszélgettünk. Beszéltünk az élet és a halál dolgairól is. Azt mondtam neki. „Soha ne engedd meg, hogy vegetatív állapotban éljek, gépektől és üvegekben lévő folyadékoktól való függésben .....ha ilyen állapotban látsz, húzd ki az engem életben tartó berendezéseket az áramforrásból, mert akkor inkább szeretnék meghalni”
Akkor... Ő felállt olyan arccal, ami mély csodálatot tükrözött… és a dög
kihúzta a televíziót, a számítógépet, a playstation-t a konnektorból, kikapcsolta az i-podot és a mobilt…...és elvette a sörömet!!!
......majdnem meghaltam !!!"

Szóval az eutanáziáról mindenkinek van véleménye és szinte csak ellenzői vagy pártolói vannak.
Itt elsősorban az aktív eutanáziáról szeretnék vitát folytatni. A fő kérdés az hogy az élet kinek a tulajdona és szabadon rendelkezhet  felette? Hol végződik az eutanázia és hol kezdődik a gyilkosság?
Joga van  az embernek kérni a halált és ezzel együtt felmenteni a segítőt a következmények alól?
Megilleti  az embert a halál méltósága?
Kínok között születünk vajon muszáj kínok között meghalnunk?
Hihetetlen sok pro és kontra vélemény hangzik el a témában, viszont van egy nagy mulasztás ebben. Mindenki a más életéről próbál dönteni.
Vajon az emberfeletti kínokat kiálló, halál torkában álló embereket megkérdezték ebben a témában?
Ki tudna hitelesebben megszólalni ha nem ők?
Ha az életnek van méltósága a halálnak miért nem lehet? Aki méltósággal leélte az életét miért nem dönthet adott esetben a hozzá méltó halálról?
Miért kell nyomorultul fájdalmak között lekötözve csöveg garmadájával a testben meg... nem, rossz szó az hogy meghalni, KISZENVEDNI. Az már nem halál. Az kiszenvedés.
Ugye néhány országban már engedélyezik az eutanáziát. Itt most nem a törvényi biztosítékokról és a törvényi feltételekről szeretnék beszélni hanem pusztán arról vajon támogassuk magát az eutanázia elvét vagy nem.
Dönthet az ember a saját haláláról vagy nem? Azoknál az embereknél akik gépre kötve tudattalanul de létező agyműködéssel vegetálnak dönthet valaki a halálukról vagy nem?
Ne az anyagi oldalát nézzük.
Aki ott van és gépektől függ az élete de csak néz bele a világba és nem tudjuk hogy érzékel e valamit belőle vagy már beleőrült a plafon bámulásába, őket van e jogunk lekapcsolni a gépről?
Olyankor kinek az érdekét nézzük? Megannyi kérdés és nehéz a válasz.
Egy szülő hogyan dönt ha látja szenvdni végső stádiumban lévő gyermekét? Elnézi hogy tovább szenvedjen míg meghal vagy rábólint hogy ha hamarabb is megy el de ne szenvedjen.
Ne keverjük bele a Jóistent. Ha az élet Isten ajándéka akkor a halál is legyen ajándék ne pedig kínlódás.
Hol a határ az emberi méltóság és a kiszolgáltatottság között?
Én a részemről ott húznám meg a határt hogy amíg az ember maga tud gondoskodni a teste végtermékeinek eltüntetéséről addig méltósággal él. Amikor már úgy kell kiszedni alóla az már a kiszolgáltatottság.
Ez csak szigorúan a magánvéleményem és nem függ össze az eutanáziával de a témához tartozik.
Semmi sem könnyebb mint meghalni és semmi sem nehezebb mint meghalni.
Az ember egy kicsit nem figyel oda és máris halva kel fel. Ez a jobbik eset.
Egy ilyen írás befejezéseként mit mondhatna az ember jókívánságként?
Legyen nektek könnyű a halál.