Ez egy lelkizős fejezet akinek nem jön be a műfaj itt hagyja abba.

Mi indított ennek a posztnak a megírására?  Általában évente egyszer megyek haza karácsonykor 1-2 hétre, így Epres Attila barátommal aki a Diggerdrájver színdarabban engem játszik csak olyankor szoktam személyesen találkozni, viszont év közben whatsappon tartjuk a kapcsolatot és szöveges üzenetekben szoktunk beszélgetni. 

Legutóbb küldött egy üzenetet aminek az írója egyik kollégája és érdekes témát vet fel. Attilán keresztül engedélyt kértem a szöveg publikálására és megkapva a beleegyezést kiteszem ide:

Szatmari Atti kollegám nézte az előadást: “Nem akarlak zaklatni a lelkesedésemmel,de az előadásodban az a mondat,hogy "Nincs honvágyam",azt jelenti,hogy "igenis van".És ez ebben az egészben a legfájóbb és legtanulságosabb.Pont olyan,mint amikor Latinovits halála után fű-fa elkezdte mondani,hogy "ő így szerette,-meg úgy szerette L.Z.-t",és akkor Őze azt mondta,hogy "...úgyhogy én úgy döntöttem,hogy én inkább nem szerettem Latinovits Zoltánt..."Nem tudom,hogy az eredeti "diggerdrájver" hogyan értette ezt a mondatot,de színpadon - drága Atti - így kell ezt kitolni,ahogyan Te.Semmiféle kioktatásnak ne vedd ezt,jó kollégám!Ölellek!”

Tökéletes meglátás. Igen ezt így kell előadni ahogy Epres Attila teszi. Indulattal, mert az indulat cáfolja a mondatot. Az egész darab ellentmond ennek a mondatnak. A gyerekkori emlékek, a karácsony családi ünnepe, a disznóvágások élményei, a meghalt kollégára való visszaemlékezés mind mind ezt a mondatot cáfolja. Aki ismer engem, aki a blogot olvasta, aki látta a színdarabot, azok előtt az életem nyitott könyv és nem gondolhatják komolyan hogy nincs honvágyam. 

Egyetlen probléma van. Nem tudom milyen a honvágy mint érzés. Nem tudom mit kéne éreznem és mikor. Hogyan zajlik ez le? Leülök és magamba zuhanva vágyódok haza? Egy depresszióhoz hasonló érzés? Egy negatív hangulat a honvágy? Mi a honvágy? Ha lenne miért ne vállalnám? Az egy természetes dolog nem? Egy 47 éves ember elmegy kétezer kilométerre a családjával és nincs honvágya? Nemár...Azért nem vagyok én olyan kemény legény hogy ezt tudatosan lefojtsam, ne vegyek róla tudomást, és még le is tagadjam. Akkor hol van? 

Szatmári Attila fenti üzenete után kezdtem el gondolkodni hogy mégis mi a honvágy? Merthogy én jól elkülöníthető érzelmi hullámvölgyként nem élem meg. 

Aztán rájöttem. Nálam a honvágy nem az amit érzek hanem amit TESZEK. Ennek a blognak minden sora honvágy. A videóblogom ahol a szakmát mutatom be és az összehasonlítási alap mindig Magyarország. A honvágy az a családom, a barátaim, az egész internetes tevékenységem. A blogon kiírom, a videóblogon kibeszélem magamból a honvágyat. Mindennap elmegyek a Wembley stadion mellett. Mindennap eszembe jut hogy ott zajlott a magyar sporttörténelem legnagyobb pillanata a londoni 6-3. Ha adok egy Negro cukorkát valamelyik kollégámnak elmondom neki hogy ő most egy magyar tradícionális közel száz éves gyár termékét eszi és csak Magyarországon gyártják. Ha kölcsönkér valaki egy golyóstollat akkor mindig hozzáteszem hogy magyar találmány. Ha ezt nevezhetjük honvágynak akkor megtaláltuk mi az én honvágyam.

A színdarabban mindez sűrítve jelenik meg. Ezért üt nagyot az indulattal kiejtett honvágyat tagadó mondat. 

Mi van mögötte? Negyvenhét évesen országot váltottam. Nem hazát, országot. Azt mondják ha Isten becsuk egy kaput akkor kinyit egy másikat. Na énelőttem aztán kinyitotta. Jó szélesre tárta. Megmutatott egy másik világot amibe be kellett Illeszkednem. Mi segített? Bármilyen furcsa erre a kérdésre az a válasz hogy a düh. Dühből hagytam el az országot, mérhetetlen indulattal, és minden hidat felégetve.  Úgy éreztem hogy az ország megalázott semmibe vett és kidobott. Lehet mondani hogy nem így van és túl sokat látok bele. Igaz. Nekem viszont így könnyebb volt a túlélés. Muszáj volt valami kapaszkodót találni. 

Azt mondják idővel csökken a düh, az indulat. Igen. Nálam ez átcsapott egy megfelelési és bizonyítási kényszerbe. Sokszor beszélgettünk már a haza fogalmáról meg az identitásról. Magyar vagyok Magyarország a hazám és magyar az identitásom. Negyvenhét évet éltem ott, otthont teremtettem ahol nekem nőtt a fű és nekem termett a gyümölcs. Bármennyire is kötődöm oda bármennyire is hazámként szeretem az nem jelenti azt hogy az ott kialakult helyzetért amiért el kellett jönnöm ne lehetnék dühös. Sőt annál inkább. 

Sokszor elmondtam már hogy a maradáshoz elég lett volna negyvenezer forint fizetésemelés. HAVONTA.Itt NAPONTA többet keresek de ezt most hagyjuk.  Ez körülbelül 200forint órabéremelést jelentett angol pénzben FÉL font. Tavaly az ügynökség akinek dolgozok EGY fontot emelt a fizetésemen úgy hogy NEM IS KÉRTEM. Egy font órabéremelés itt kétheti komplett nagybevásárlásra elég.

Mindezek után ki meri kétségbe vonni a dühömet? Igen. Meg akarom mutatni hogy többet érek mint amit ott nem adtak meg. Aztán lehet ezekután beszélgetni hazaszeretetről meg "ittélnedhalnodkell"-szózatról.

Csak a pénz számít? Nem. Az én és a családom élete számít. Sajnos ennek a minősége pénzhez van kötve. Ledolgozok harminc évet adófizető állampolgárként Magyarországon és a feleségem azt mondja hogy nem mer a gyerekkel boltba menni nehogy megkívánjon valamit? Én meg állandó éjszakás műszakban nem keresek annyit hogy tisztességes kispolgári életet tudjak biztosítani a családomnak? Svájcifrankos hitelt kell felvennem egy 10éves autóra hogy egyáltalán munkába tudjak járni? Mi vaaan?

Persze hogy dühvel jöttem el. Mivel kellett volna? Sajnálkozással? Nyilván még most is bennem van a düh. A Diggerdrájver színdarabnak a legfőbb üzenete az hogy miért kellett ennek megtörténni? MIÉRT?

Mindennap rácsodálkozok a világra. Mindennap tanulok valami újat. Folyamatosan képzem magam. Olyan szakmai tapasztalatok birtokába jutottam ami egyedülálló ebben a szakmában. Aki Londonban él az egész világból kap ízelítőt. Össze sem tudnám számolni hány nemzet fiai voltak a munkatársaim. 

Véleményem szerint az életnek két alappillére van amire építeni lehet. Ez pedig az alkalmazkodóképesség és a folyamatos önképzés. Az alkalmazkodóképességhez intelligencia kell az önképzéshez pedig nyitott szemmel kell járni a világban. Ennek a két képességnek a birtokában, ha bárkit kiemelnek megszokott lakókörnyezetéből és a világ bármelyik tetszőleges helyén leteszik az boldogulni fog. 

Ugyanakkor a fent leírtak a kötődést nem változtatják meg. Az ott leélt évek nem foszlanak semmivé. Az emlékeket nem felejtjük. Magyarok maradunk. Magyarként élünk idegenben is. A honvágy bármilyen formában is de elkísér. Ott van, ott lesz velünk. Utat tör, felszínre kerül ha akarod ha nem. Nélküle ennek a blognak egyetlen fejezete sem született volna meg. 

Köszönöm Szatmári Attilának hogy inspirációt adott  ennek a posztnak a megírásához, és remélem a választ is megkapta Diggerdrájver honvágyára.