Ass blaster

Kicsit távolabbról kell kezdenem. A Newbury retrofesztivál az nekünk az év eseménye ahol ott kell lenni. Tavaly jött a lányom, és az idén is. Most viszont a szombati fesztiválprogram előtt pénteken beiktattunk egy tengerparti kirándulást. Az esemény előtt egy héttel tönkrement az autóm és azonnal kellett venni egy másikat. Ez meg is történt és gondoltuk jó kis próbaút lesz ha meglátogatjuk a tengert. A szomszédtól kaptuk a tippet hogy érdemes megnézni Southend-on Sea városát a Southend Pier-rel. Nagyon jó tipp volt egy csodálatos napot töltöttünk ott. Ezt fogom most megírni és képekkel videókkal bemutatni.

A Pier magyarul móló. Kisebb változata a stég. Egy valamilyen tóba, tengerbe, folyóba belenyúló oszlopokon álló út aminek a végén általában egy kiszélesedett nagyobb tér van. Az út lehet gyalogút, autóút, vasút vagy ezek kombinációja. A hossz néhány métertől kilométerekig változhat ahol mi voltunk az a világ leghosszabb mólója 2 kilométer, és 158 méter hosszú. 1830-ban építették meg az első 600 méteres szakaszt és néhány év múlva elérte a 2100 méteres hosszt. Eddigi története során átépítették favázasról vasvázasra és túlélt néhány tűzvészt.Mikor megérkeztünk éppen apály volt, ami itt jónéhány méteres vízszintkülönbséget jelent. Ilyenkor néhány hajó ideiglenesen szárazra kerül. Ezeket a képeket kb két kilométerről fényképeztem. Azért az ötvenszeres optikai zoom csodákra képes.

A partról deszkapalánkok nyúlnak be a tengerbe valószínűleg hullámtőrés céljából de ezt csak feltételezem. Jól látszik a dagálykori vízszint magassága is.

A palánkon és a parton látható tengeri növények így néznek ki közelről.

Mindjárt ahogy leparkoltunk és kiszálltunk az autóból egy ismerős dologgal találkoztunk. A város magasan fekvő szintjére egy, a Budavári Siklóhoz hasonló felvonóval is fel lehet menni.

Innen fotóztam még ezt a képet a mólóról aztán átadtam a gépet a feleségemnek én meg a videófelvételeket készítettem, megmondom őszintén kevés sikerrel. Sajnos olyan erős a szélzúgás hogy a felvételek java része használhatatlan.

A hely egyik látványossága a part fölé tornyosuló hotel és alatta végeláthatatlan sorban a különböző vendéglátóhelyek.

Közben elmentünk egy főleg gyerekek által használt szabadstrand mellett is. A mármár termálvízi magasságokba hágó 15 fokos vízben pancsoltak jónéhányan.

Aztán megérkeztünk a móló állomásához.

Itt lehetett jegyet venni a vasútra, ami kivisz a móló végére. Egy retúrjegy 5fontba kerül. Gyalog is ki lehet menni, és én akár futva háromszor is megtenném oda-vissza a távot de a kísérő hölgyekre tekintettel természetesen vonattal mentünk. A fülke nem egy pullman kocsi de arra két kilométerre tökéletes.

A vonatablakon kinézve csodálatos volt a tenger. Egy halászhajó horgonyzott félúton aztán máris megérkeztünk a móló végéhez.

Az egész mólóvégi kiszélesedő tér a pihenést szolgálja. Padok mindenütt. Leülsz beszívod a tenger illatát, és nézel a távolba. Nem gondolsz semmire csak pihensz. Csak úgy vagy. Elvagy. Senki nem siettet, hallgatod a sirályok rikoltozását, a szél zúgását. Élvezed a pillanatot és érzed hogy ez jár neked. Ezért megdolgoztál. Jutalmul megkaptad ezt a pillanatot és most elégedett vagy. Ott akkor, a padon meg vagy békélve a világ dolgaival. Megint része vagy valaminek amit soha addig nem éltél át és ki tudja át fogod-e megint élni valaha. Az egész nem nagy dolog szinte szóra sem érdemes. Beülsz az autódba és levezetsz 80kilométert majd kivonatozol egy mólóvégére és leülsz egy padra. Elnézel a távolba ahol felsejlenek a belga és holland partok. Arra gondolsz hogy mekkora utat tettél meg míg leülhettél arra a padra. A magyarországi kisember lázadásától eddig a pillanatig min mentél keresztül. Mekkora különbség van a 80 kilométer és az utolsó hat évben bejárt út  között.

Lássuk mi minden található a móló végén. A központi épület egy kávézó, ami mellett egy minigolfpálya van a gyerekeknek.

Van jónéhány kis fabódé ahol mindenfélét árulnak de jellegzetes vidám festése van mindegyiknek.

Aztán nekem nagyon tetszenek a tenger és az idő által megrágott tárgyak legyenek azok bármiből.

Csodálatos a kilátás minden irányba.

Aztán megvártuk a kisvasutat hogy visszavigyen minket a partra.

Kifelé a vonatból sikerült lefényképezni egy tengeri fúrótorony platformjának a vontatását.

Kiérve a partra egy lifttel felmentünk a város jóval magasabban fekvő szintjére. Gyönyörű képeket lehetett innen csinálni a mólóról az állomásról és a teljesen mediterrán jellegű növényzetről.

A város bevásárlóutcájában kerestünk valamilyen éttermet

Végül beültünk egy PUB-ba és megebédeltünk.

Végül csináltam egy felvételt egy gyönyörű sziklakertről.

Egy jól sikerült nap volt jó időben, egy érdekes látnivalóval . Ajánlani tudom mindenkinek.

Körülbelül két évvel ezelőtt írtam egy posztot. A poszt nem érdekes, nem vagyok rá büszke később bocsánatot is kértem érte. Nem ez a lényeg, hanem hogy a hozzászólások között teret adtam egyik barátomnak akinek, hát hogyis mondjam, elég sajátos világképe van. Több más blogról kitiltották már, de igazából ez sem érdekes. az egésznek az a lényege hogy azon a kommentmezőn összeverődött egy jó kis társaság a világ minden tájáról és bizony sokszor alakultak ki nagyon érdekes és tartalmas beszélgetések. Annyira hogy néhány napja elértük a 100ezredik kommentet. Mindezt úgy hogy az utolsó kétszáz napra esik 50ezer komment ami minden napra átlagban 250-et valószínűsít. Fent említett barátomnak igen nagy szerepe van ebben. Ő ott a bokszzsák, az aktuális hülyegyerek és a megnevelendő rosszfiú, nem mellékesen a bulvár szerepét tölti be. Mitől pörög egy blog? Nyilván a posztoktól. Én havonta 2-3 posztot tettem ki mostmár valahol a 250. környékén járunk és hát tudjuk hogy hol van a Digger blog.

Ugyanakkor váratlan sikert hozott az említett poszt kommenszáma is. Mitől pörög a kommentlista? Egyértelműen attól ha odakattintok és látok ott MINDIG friss hozzászólást.  Ez a lényeg és nem más. Ha felkeresem az oldalt és nem látok friss írást akkor legközelebb később keresem fel és mivel mindenki így tesz szép lassan elhal az egész.

Ezért kell a bulvár, a bokszzsák, a semmiről sem szóló töltelékkommentek hogy alkalomadtán aztán értelmes témáról folyjon a szó. Ezt a köztes időt biztosította fent említett barátom.

Úgy döntöttem hogy onnan a Sötétség birodalmának legmélyéről felhozom a nyilvánosság elé kommentfolyam folytatását. Legalábbis megpróbálom.

Úgy terveztem hogy bezárom azt és kinyitom ezt. Rögtönzött közvéleménykutatásomnak az lett az eredménye hogy nem sokan támogatták. Ezért köztes megoldást választottam. Megnyitom ezt és nyitva hagyom azt.

Aztán vagy feljövünk ide vagy nem.

Rengeteg blog van az internet világában. A többség valamire szakosodott fórum. Főzésre, határátkelőkre, politikára, ufókokra és felsorolni sem lehet mi mindenre. Beszélgetős blog is van biztos ezen kívül. nem tudom mennyire sikeres.

Nem akarok egy blognak sem a konkurrenciája lenni. Nem akarok ÉRTELMES BESZÉD BLOGOT. Az értelmes beszéd blogok mind dögunalmasak. Bulvárblogot akarok ahol nyomokban előfordul értelmes beszéd.

Nem moderálok, nem cenzúrázok, tegye meg ezt mindenki magának. Nem védek meg senkit, védjen meg téged a Nőtanács. Ha idejössz szívesen látunk, ha nem akkor meg kiutálunk. Előre borítékolom hogy lesz néhány sértett ember aki duzzogva elmegy innen. Nyilván van aki nem bír egy társaságot vagy személyt, személyeket és elmegy. Ez természetes. Én is jöttem már el két blogról úgy hogy mindegyik helyen 5 évet kommenteltem. Aztán tele lesz a hócipő és lelépünk.

Azt viszont megtanultam hogy ahhoz hogy valaki megsértődjön nem kell hogy megsértsék. Ez a két dolog nem függ össze. Gyere ide, aztán ha nem érzed jól magad akkor ideológia gyártás nélkül lépj le.

Ha idejössz számolj vele hogy kapni fogsz a pofádra. Akik engem ismernek azok tudják hogy nincs még egy akkora marha aki a barátaitól olyan sokat elvisel mint én. Tény hogy én is adom az ívet rendesen, ritkulnak is mintha ciánoznák őket.

A mi társaságunk elég sokszínű. A jogásztól a munkakerülőig, a bankártól az árokásóig széles a paletta. 

Itt most mindenki tiszta lappal indul, egyetlen embert kivéve aki már alapból ki van tiltva. Igen nehezen tolerálom a frissen regisztrált nicknévvel idehányó trollokat. Általában kibaszom őket mint macskát szarni.

A Gyerekihóra poszt egy nyílt tér mostantól. Rajtatok múlik hogy a hamvába hullik vagy a következő 100ezer kommentet itt éljük meg. A blog természetesen az általam írt posztokkal megy tovább ahogy eddig.

Hogy az egyik általam nagyon tisztelt kommentelőtársam szavait idézzem útjára bocsátva ezt a posztot:

HAJRÁ MARI NÉNI...

Az éttermi tapasztalatainkról szeretnék most írni. Nyilván a vendéglátás az egy olyan nagy és szerteágazó terület hogy az én rálátásom mértékét észlelni sem lehet, ezért most szeretném kihangsúlyozni hogy a saját tapasztalatainkról írok. Amikor otthon éltünk jó esetben évente egy-két alkalommal jutottunk el étterembe. Általában a bicskei Báder Fogadóba. Itt álljunk meg egy percre. Maga a hely és előélete emblematikus helytörténeti érdekesség.

Gyerekkoromban is vendéglő volt ott, a nádtetős Kolomp Csárda. Minden évben mellette rendezték meg a Búcsút. A családdal leballagtunk, felültem néhány ringlispílre meg a kőrhintára aztán betértünk ebédelni a Kolompba. sok emlékem nincs róla de arra e,lékszem hogy középen volt egy nagy akvárium tele pontyokkal és onnan lehetett kiválasztani az ebédnek valót.

Aztán hosszú évek után Báder Antal épített a helyén egy éttermet néhány kiadó szobával. Szóval oda szoktunk lemenni a feleségemmel de volt ott néhány évzáró vállalati buli is. Kiváló hely csodálatos környezet, külön lehet kérni kisebb termeket társaságoknak, mint például a Székelyterem vagy Vadászterem. Az étel nagyon finom, hatalmas adagok elfogadható áron. Kiemelném az erdélyi fatányérost amivel még én is jóllakok pedig azt kevés étterem tudja biztosítani. A Báder egy tök jó hely.

Mostmár hogyha hazalátogatunk megengedhetjük magunknak hogy többször látogassunk étterembe. A vendéglátás színvonala sokat javult az utóbbi években. Mégis vannak ellentmondások. A vendégért vagyunk, és a vendég kívánságát teljesítjük jelmondat nem mindig igaz a valóságban. A halásztelki Hermina vendéglőben történt az alábbi eset.

Általában az éttermek tányérján van valami étteremre jellemző logószerűség valami salátakupac. Biztos van ennek szakszerű neve de mindegy is. Az alábbi párbeszéd zajlott le apósom és a pincér között.

-Elnézést, én nem kérem a salátát -de az jár -én akkor sem kérem -de az akkor is jár -de én meg akkor sem kérem -de nem hozhatom ki anélkül -miért nem? -mert hozzá jár -vegye le róla -nem vehetem.

Ez a párbeszéd folytatódott tíz percig mire megegyeztek hogy mégse hozza a salátát.

Másik eset, Trófea étterem

Rokonaink meghívására tizennyolcan mentünk oda vacsorázni. Ez olyan hely ahol egy bizonyos összeg befizetése után korlátlan fogyasztás jár. Lefoglalták az asztal tizennyolc fő részére. A szabályzatban benne van hogy aki nem tud elmenni annak a részét is ki kell fizetni. Sajnos egészségügyi okokból nem tudott két fő eljönni. Kifizettették az el nem fogyasztott étel árát. Jogosan, hiszen ezt előre közölték, a szabályzat ezt tartalmazza. Mi mégsem megyünk többet a Trófeába. Mert a mi szabályzatunkban meg az van hogy amelyik vendéglő nem tud gesztust tenni oda mi nem megyünk. 

Mindettől függetlenül a magyar vendéglátással meg vagyunk elégedve. A korábbi szinthez képest. 

Londonban

Teljesen más világ. Minden nemzet ezerféle konyhája vendéglátása.

Évekig jártunk Edmontonba, a heti bevásárlást ott ejtettük meg. Minden alkalommal beültünk egy ciprusi török család által üzemeltetett vendéglőbe. Ott már szinte családtagok lettünk. Ha tele volt a terem képesek voltak két másik vendéget összeültetni egy asztalhoz hogy bennünket le tudjanak ültetni. Az étlap az szinte csak irányadó volt mert bárki bármit kérhetett amihez alapanyag volt. Itt minden vendéglőben a lehető legrugalmasabban alkalmazkodnak a vendég kívánságához. A feleségem mondta hogy ő az angol reggelit kolbász nélkül dupla bacon-nal, a tojást a lehető legjobban átsütve kéri. Én mondtam hogy az angol reggelihez gombát kérek és a tojást gyengén átsütve. Természetesen így kaptuk. 

Egyik kedvenc helyünk a közelben lévő Amarettó olasz vendéglő. Az olasz vendéglőkről tudni kell hogy kétszer bemész és már családtag vagy. A kiszolgálás figyelmessége a baráti hangulat az olaszoknál a legjobb. Egyik kedvencünk a milánói makaróni amit hatalmas rántotthús szelettel. Utolsó alkalomnál a feleségem csak a rántotthúst kérte sült krumplival. Úgy kapta. A rizottójuk tenger gyümölcseivel is istenkirályság.

A másik kedvencünk a török éttermek. Itt közel van hozzánk egy meg egy másik Algate-ben ahova járni szoktunk. A törökök mikor leültél azzal kezdik hogy hoznak egy tál salátát egy tál fokhagymás és egy tál paprikás mártást valamint lepényszerű kenyeret.

Ezzel elvagy amíg hozzák a rendelést. Nyugodtan mondhatom hogy az olasz és a török konyha valamint vendéglátás a legjobb, a tapasztalataink szerint.

A kínai vendéglők nagyon népszerűek a világban de mi nem nagyon preferáljuk. Camden-ban van egy jó, hol szintén egy összeg befizetése után korlátlanul fogyaszthatsz és az jó ételeket kínál. Még kettőben voltam ami után három nappal is az a kínai étel böfögött fel úgyhogy inkább mellőzzük őket.

Az angol  éttermek közül a Harvester az amibe járni szoktunk. Udvarias kiszolgálás korlátlan és ingyenes előétel, finom főételek, középkategóriás árak. A karácsonyi partikat is ott tartjuk.

Ezen kívül még vannak a PUB-ok. Ha nem is nagy választékban de nagyon finom ételeket kínálnak kellemes környezetben. Az az extra hideg Guinness csapoltan az mindennek a teteje.

Meg kell még említenem az angol reggelit mint jellegzetességet. Sokféle változatban adják de a tojásrántotta vagy tükörtojás, a sült bacon, a kolbász és a paradicsomos bab alaptartozék. Igazi jó kiadós reggeli.
Indiai vendéglőben egyszer voltunk. Igaz, az a legexkluzívabb helyvolt ahol valaha voltunk. Fúrós Tibi barátom vitt el minket oda és hát nagyon tuti hely volt.

Néha kipróbálunk más nemzeti konyhákat is. Van a Nando's ami egy Portugál Dél Afrikai mix de olyan csípős csirkemájat ettem ott hogy igazán érdemes volt érte betérni.

Most ejtenék néhány keresetlen szót egy bizonyos ételről ami inkább divatba jött mintsem a benne lévő íz vagy tartalom miatt lenne népszerű. 

Előrebocsátom semmi kifogásom a zöldségek ellen. Nagy zöldségfogyasztó vagyok, feltéve ha van alatta fél kiló hús.

Ciklikusan lesz valami felkapott divatos zöldség. Most éppen a rukkola. Bár a lila karfiol most letaszítja a trónról. Manapság a madártejbe is rukkolát raknak már. Éttermi ételeknél kötelező tartozék.

Milyen íze van? Semmilyen. Olyan szép zőőőd. Mint a gyep. Az íze pontosan olyan.

Ugyan nem vendéglátás de külön posztot nem ér meg viszont ide beteszem az angol farmerpiacokról készült képeimet. Tudni kell hogy általában mindenhol minőségi zöldséget gyümölcsöt kapni amit már azt hittem fokozni nem lehet. Pedig de. A farmerpiacok árukínálata minden képzeletet felülmúl. Az áruk is.

Befejezésül lássuk a desszerteket. A török édességek felejtősek. Egy tízdekás süteményükben fél kiló cukor van.

Az olaszok viszont tudják hogyan kell a műfajt előadni. A tiramisu méltán az egyik legnépszerűbb édesség. Ez pedig a Harvester desszertje a hangzatos nevű Rocky Horror Show.

Ebben a szerszámüzletben pedig minden ehető, ugyanis csokiból van.

A poszt zárásaként egy londoni magyar vonatkozású helyről tennék említést. A minap a Frei kávézóban voltunk. Nagyon kellemes hely, remek kávékkal és nagyon stílusos berendezéssel. Én egy nagyon finom jegeskávét ittam.

Tudom hogy vendéglőkről írni kényes téma. Mindenkinek más a tapasztalata más dolgokat lát lényegesnek, más dolgokat vesz észre. Én a fentieket saját élmények alapján írtam minden ami más tapasztalatától eltér az a képzelet műve.

Van egy barátom aki mostanában elkezdett emlegetni egy régi közhelyet amin elgondolkodtam és érdemesnek tartom szélesebb körű megbeszélésre.

Illető barátom aszerint sorolja be az embereket hogy ELÉRTEK VALAMIT vagy nem. Ez egy nagyon érdekes szófordulat. Ősidők óta létezik, mint amikor azt mondják a gyereknek hogy tanulj mert nem lesz belőled semmi.

A fő kérdés itt az hogy mi az ember értékmérője? Aztán meg mihez képest? Hagyományos értelmezés szerint nyilván anyagi javakban mérik az embert. Anyagi javainak nagysága alapján mondják rá hogy elért valamit. Akinek meg nincsen semmije az meg nyilván ANNYIT IS ÉR. mintha ismerős lenne ez a kifejezés.

 A nővérem a férjével felépített egy házat, szült három szép gyereket, csodálatos unokái, dédunokái vannak de anyagi javakat soha nem gyűjtött és boldogan leélte úgy az életét hogy 66éves korára még nem látta a tengert.

Van egy nagyon kedves hölgyismerősöm aki a tenger szerelmese, csak a tengerparton tudják elképzelni a nyaralást és amikor csak tehetik innen Londonból is mennek le a tengerpartra. Anyagi javakat nem gyűjtött ő erre költi a pénzét.

Melyikük az aki elért valamit? A három gyerek az elérés vagy az emlékek? Vagy a bankbetét? Aki kijön külföldre annak mi a kötelező elérés? Munka, lakás, egzisztencia? Kocsi, nyaralás, habostorta?

Barátom szerint a hölgyismerősöm nem ért el semmit. Szerintem meg semmit nem KELL neki elérni. boldog azzal ami van neki és amit el TUD érni.

Szinte mást sem hall az ember mint hogy egy elembertelenedő anyagias világban élünk és még mindig vannak emberek akik ott tartanak hogy ELÉRT VALAMIT.

Diogenész a híres görög filozófus és bölcs egy hordóban élt és mikor Nagy Sándor azt mondta neki hogy kérj bármit megadom akkor azt válaszolta hogy állj arrébb mert eltakarod a napot. Vajon Diogenész az "ELÉRT VALAMIT" emberek közé tartozott? 

Csak és kizárólag anyagi javakkal lehet mérni az embert? Az igazi kérdés nem ez. Az igazi kérdés az, hogy akinek ez számít, aki ezen keresztül mér Ő milyen ember? Ő azt kérdezi MIT ÉRTÉL EL? Én azt mondom a kérdés a kérdezőt minősíti. Maga a kérdés a kérdezőről többet elárul mint egy teljes körű pszichológiai vizsgálat. Miért?

A kérdésben benne vagy egy komplett értékrend. Egy komplett személyiség.

Ez egy végtelenül szomorú történet.

A XXI. században az európai átlagember számára a legtöbb technikai vívmány elérhető és ezen kívül sok egyéb is. Megvehető a lapos TV az okostelefon, a korszerű autó, olyan dolgok amik még 30évvel ezelőtt is álomnak számítottak. A politikai helyzetnek hála oda utazik valaki ahová akar, sőt oda is költözhet. Mindezeknek a fényében végtelenül szomorú hogy még mindig az élére rakott bankók számítanak nem az élet minősége. 

Barátom filozófiájának egy, jól kivehető üzenete van. Tiporj küzdj gyűjts ÉRJ EL VALAMIT. 

Az EMBER nem számít. A bankóid számítanak. Hogy boldogan élsz? Hogy azt csinálod amit szeretnél? Kit érdekel?

Magam részéről a Newbury Retrófesztivál meglátogatása többet ér kétheti tengerparti nyaralásnál. Na de ez ÉN vagyok. Ezek az ÉN preferenciáim. Másnak másmilyen dolgok a fontosak. 

Emberek vagyunk különböző életutakkal, mért kell hogy egy életnek eredménye legyen. Az élet nem egy számtanfeladat hogy összead-kivon-oszt-szoroz és kijön egy pozitív vagy negatív végeredmény. 

Na de a probléma nem ez. Vajon különb az az ember aki gazdag, mondjuk egy hajléktalannál? Diogenésznél?

Lássuk mit ér a vagyon a rang a pozíció. Az alábbi idézet a Népszava 1916 December 1. napján megjelent számból való és Ferenc József temetéséről tudósít.

"Soha nagyobb pompa nagyobb urat nem ki sért. De hiába arany, hiába drágakő, hiába minden egyházi és világi méltóságok tündöklése, végül mégis elérkezik az utolsó stáció — elérkezik a kripta. A spanyol etikett még itt is parancsol. Leemelik a gyászhintóról a hatalmas érckoporsót. Megáll a menet. A főszertartásmester kopog a kapun. Aranybottal kopog, de a kapu nem nyílik meg, csak belülről kérdezi a kapucinus barát:

— Ki az?

— Ferenc József őfelsége, — feleli a ceremóniák nagymestere.

— Ignosco, nem ismerem, — felel a szerzetes és nem nyitja meg a kripta kapuját.

Másodszor is kopognak és most még telibb gőggel jelentkezik a ceremónia:

— Őfelsége Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország apostoli királya.

— Ignosco. Nem ismerem.

A kriptakapu nem nyílik meg és a ceremónia évszázados szavai most fejhajtó alázatosságot parancsolnak. A főszertartásmester újra kopog, a kapucinus barát újra kérdi:

— Ki kér bebocsáttatást?

— Egy szegény, bűnös ember, Ferenc József testvérünk kér bebocsáttatást.

Egy szegény, bűnös ember... íme itt az utolsó pillanatban a spanyol etikett is megengedi, de meg is parancsolja, hogy a királyról, a császárról is észrevegyük, hogy ember, nem több ő sem, csak szegény, bűnös ember. A halál nagy közösségében íme a spanyol ceremónia szerint is szegény, apró emberek vagyunk valamennyien, császárok és parasztok, princek és proletárok egyformán.

Népszava 1916. december 1"

Mások azt mondják hogy én elértem valamit.   Megálltam a helyem egy ismeretlen környezetben, megélhetést biztosítottam a családomnak, sikeres blogot vezetek, szerepelek magyar médiákban, színházban játsszák az életem. Számtalan barátom van akikkel tartom a kapcsolatot. Nyilván álszent lennék ha ezeket elbagatellizálnám.  Természetesen büszke vagyok rá hogy ezek történtek.

Mégis

Mégis azt mondom hogy ami igazán számít az nem ez. Amire LEGbüszkébb vagyok az nem ez. Az mindennél sokkal nagyobb dolog.

Az viszont nem tartozik a nyilvánosságra.

Köszönöm hogy elolvastátok.                                                                                                                                       

Ez egy gasztroposzt. A címe mégis az hogy CSAK. Miért? A gasztronómia szekértáborok sokaságából áll. Ebből következik hogy a leggyakrabban használt szó a CSAK.

A gasztrosznobok számtalanszor kifejtik hogy CSAK a farmermarketből, CSAK az organikus, CSAK a háztáji, CSAK Beethoven kilencedik kantátájának taktusaira kitojt tojást, CSAK Monopoly-t játszó disznók oldalasából hasított szeletet, CSAK Arnod Master kondigépeken kigyúrt marhák bélszínjét hajlandók fogyasztani. Ők azok akik csalhatatlanul felismerik az ocsú között a tiszta búzát.Bármelyik vakteszten megbuknának azt garantálom, megtettem már sokszor. Volt olyan aki jóízűen falatozta a feleségem sütötte pulyka felsőcombot, és közben elmagyarázta hogy ő soha az életben pulykát nem enne és azt már messziről a szagáról felismeri.

Ez a poszt viszont nem erről akar szólni. Inkább arról hogy a hagyományokat sutba dobva unortodox módon is lehet jókat enni. Hogy itt kint kétezer kilométerre az otthontól is meg lehet találni a finomat. Hogy miért akarunk mi magyarok a világ végén is autentikus magyar ételeket enni?

Az életben sokmindent szeretnénk kipróbálni. Nyilván nem mehetünk el minden tengerpartra, nem nézhetünk meg minden Világörökség által védett gyönyörűséget, és nyilván nem próbálhatunk ki minden autómárkát valamint nőt. Törekedni kell rá de attól még hiányos lesz a paletta.

Viszont az ételek terén csak a fantáziánk szabhat határt. Pláne egy olyan városban mint London. Itt minden népcsoport konyhája megtalálható és elérhető.

Akkor csapjunk bele a lecsóba...

Szó szerint. Egyik kedvenc ételem a lecsó. Tény hogy nem hagyományos módon eszem. Hosszú lére eresztve, egy evőkanál cukorral és legalább 6-8 főtt tojás beleszeletelve szeretem. Színes kaliforniai paprikából, nem löttyedtre főzve hanem roppanósra az igazi. Tudom tudom, a lecsó CSAK úgy jó hogy...

Nem érdekel. ÉN így szeretem .

Másik kedvenc a csülök. A csülök a disznó egyik legnemesebb alkatrésze. Van rajta minden, hús, zsír, cupák, bőrke. Mi készen szoktuk venni valamelyik hipermarket grillpultjánál. Nem egyformák, ez például egy Sanisbury's csülök.

Egy ilyen csülök egy evésre simán elég, ha viszont fokozni szeretnénk az élvezeteket akkor némi kelkáposztafőzelékkel párosítva igazi mennyei étel. Itt minden zöldségáru az év minden szakában frissen rendelkezésre áll és megfizethető áron.Szóval egy ilyen főzelék szeletelt sült csülökkel ott van a csúcs közelében.

Nézzünk néhány egzotikumot. Ezeket a család nem nagyon preferálja ezért ha nyáron hazautaznak akkor teret adok mértéktelen élvezetüknek. Gondoltam egyszer hogy én nem halhatok meg addig amíg nem ettem homárt. Nosza a Morrisons-ban vettem egyet és otthon nekiálltam. Való igaz hogy egy erős kombináltfogó kell hozzá de a sikerélmény megéri. 

Ami megmarad utána az is figyelemreméltó.

Szintén az egzotikumok közé tartozik a fekete  kagyló. Mindenhol lehet kapni többféle formában fillérekért. A legjobb az amelyik fokhagyma ízesítésű. Gyakran veszek otthonra de az olasz étteremben is egyik kedvencem ez a kagyló rizottóval tálalva.

Van egy elektromos sütő itt mellettem és múltkor a Morrisons-ban vettem két szelet kardhalat kíváncsiságból. Csodaszép halhús, petrezselymes újkrumplival fejedelmi étel.

Szoktam azért átlagos húst is sütni a platnin. Ez közönséges marhaszelet a la natur tálalva.

A magyar ételikonok között előkelő helyet foglal el a húsleves. Vasárnapi ebédek elmaradhatatlan kelléke. Kevesen tudják igazán jól csinálni. Leginkább azok nem akiknek kőbe vésett receptjük van rá. A "CSAK" konyhát azt mindig fenntartásokkal fogadjuk. A "CSAK" konyha a begyöpösödött konyha. A kőbe vésett  szokások konyhája. Miközben életünk változik, szokásaink változnak, ízlésünk változik. Lehet nosztalgiával visszagondolni nagymamánk aranysárga húslevesére, de én valahogy nem kívánom az ujjnyi vastag zsírt a tetejéről. Nyilván '38-ban aratáskor kellett a kalória, sőt én most sem vagyok ellensége a zsírbevitelnek de az lehetőleg ne a húsleves tetején nyilvánuljon meg. 

Szóval húslevest igyekezzünk minél vénebb állatból főzni. A húsnak és csontnak bele kell főni a levesbe és annak idő kell. Nem véletlen hogy a legjobb húsleves öreg kakasból, tyúkból, marhából van. A marhahúsleves a műfaj királya de vigyázni kell mert ránézésre nem tudjuk megállapítani a korát. Főztünk mi már ököruszálylevest minden marhák öregapjából ami nyolc órai főzést jelentett, igaz hogy kihűlve a kanál megállt benne. A zöldségek örök vita nem is taglalnám csak annyit tennék hozzá hogy sok legyen benne és ne hiányozzon belőle a zellergumó. Főzés közben a levesnek úgymond pöszörögni kell, valahol a forráshatáron innen. A Feleségem a műfaj igazi tudója, nála jobban senki nem tud ilyen aranysárga igazi jó húslevest megalkotni. 

Most pedig egy tipikus, és talán csak a magyar konyhára jellemző ételt mutatok be. Ez az étel szintén egy emblematikus magyar konyhai produktum. Persze biztos lesznek olyan filoszok akik az Ómagyar Mária Siralomból levezetik hogy már a kelták is körömpörkölt szafttal kenték be nyilaik hegyét, de én még nem találkoztam más nemzetek konyhájában a disznókörömmel. Pláne ilyen megbecsültséggel. Kérem szépen, a jól elkészített körömpörkölt az ragad nyúlik és szépen enni képtelenség. Urak, úri módon ne egyék. Hogy átköltsem Woody Allen mondását, undorító-e a körömpörkölt fogyasztása? Igen, ha JÓL csinálják. Járulékos előnye ha néhány drótszerű sörteszál meredezik rajta. Az az igazi torok kéményseprője. Ezen a képen egy tökéletes műgonddal kivitelezett körömpörkölt látható Zoli barátom ajánlásával. Felhívnám a figyelmet a háttérben látható kenyérre. Az igazi friss foszlós fehérkenyeret CSAK így szabad szeletelni. Vastagra, rusztikusra, tépettre olyanra kedves barátaim hogy kedved legyen továbbtépni. Mindazonáltal kíváncsi lennék hogy más nemzetek mit csinálnak a disznókörömmel. Aki tudja írja meg.

Gasztronómiai ámokfutásunk felső régiójából most szálljunk alá a pokol legmélyebb bugyraiba. Azt hiszem hogy a Digger és a Paradicsomos Húsgolyó fogalma ugyanolyan elválaszthatatlan páros mint Bonnie & Clyde volt annak idején. Amikor kijöttünk ide és munkám sem volt meg nem tudtam mikor lesz és takarékoskodni kellett akkor találtunk egymásra. Örömmel jelentem be hogy a gyengéd érzelmek a mai napig tartanak és szinte nincs hét hogy ne tennék magamévá egyet-kettőt. Általában paradicsomos babbal és skót golyóval együtt eszem. A skót golyó az egy nagy fasírt, egy egész főtt tojással a közepén. Elkészítése igen bonyolult. Beleteszem a tányérba a két skót golyót és ráöntőm a paradicsomos húsgolyót, és babot. Beteszem a mikróba három percre.  Fogyasztás előtt rácseppentek két csepp Iguana  en Fuego  kúrva erős paprikaszószt. Összekeverem és betolom arcba az egészet.

Néha szoktam szendvicset is készíteni. Platnin megsütök némi bacont és beillesztem két kenyér közé. Ez ragad a vesére barátaim...

Mármár perverz módon szeretem a halat. Halat eszek hallal. A füstölt hal különösen a gyengém. Bár attól tartok hogy ezt a blogot olvasó úri közönség nem lelkesedne eme apróhalért.

Anorexiás testemnek néha szüksége van tiszta zsírbevitelre is. Természetesen jó sok sóval kombinálva hogy az egészséges táplálkozás látszatát is kerüljük. Szóval a fehér sósszalonna aminek a közepe rózsaszínbe hajlik az igen erős fegyver a kóros soványság ellen. Na de ahogy az a tömény zsír omlik a szájban, friss kenyérrel és paprikával vagy kovászos uborkával... A Kínai Császár sem eszik finomabbat.

Aztán ugye vannak a kolbászok. Itt is lehet enni ugyanazt a jó roppanós fröcsögős sült kolbászt mustárral mint otthon bármelyik kifőzdében. Tény hogy otthon jobb. Nem a kolbász miatt. Nem a mustár miatt. Na de otthon egy piaci talponálló kifőzdében sültkolbászt enni mustárral, fehér kenyérrel...

Utánozhatatlan. Viszont itt is van, meg lehet csinálni csak a kifőzde hangulata hiányzik.

A sült húsok is megérnek néhány szót. Nálunk előkelő helyezésük van a heti menüben. Általában tarja vagy császárhús formájában főtt krumplival. Mondjuk egy tányér sült császárhús fokhagymásan krumplipürével Ramsbury sörrel lenyomatva igencsak fel tudja dobni a jóérzést.

A boltok grillpultjában vett aranysárga oldalasok és egyéb disznóalkatrészek igen finomak, nemcsak szépek. A Morrisons ennek a műfajnak kiváló művelője ezek onnan származnak.
Na de nézzünk valami diétásabb ételt is. A heti menü egyik kiemelkedő vacsorája a párolt zöldség főtt rizzsel és virslivel. Én meg szoktam locsolni édes csili szósszal, attól esz igazán finom. A párolt karfiol, brokkoli nagy kedvencem.Egyébként a virsli gyakori étel nálunk, különböző köretekkel.

A következő étel szintén egy számomra unortodox alkotás. A paprikás krumpliról nekem teljesen más az elképzelésem és az emlékem. Mifelénk ez máshogy készült. Viszont a feleségem meg így csinálja, apróra vágott krumplival, hosszú lében csipetkével és virslivel. Megmondom úgy ahogy van igen hamar megbarátkoztam vele mert fantasztikusan finom. Tudom ez is egy ilyen "CSAK" étel, mindenki jobban tudja de ez azon tényen nem változtat hogy nagyon finom.

Elérkeztünk az egyik legvitatottabb magyar ételhez. A pörkölt kérem szépen nemzetközi viharokat gerjeszt. A külföld a pörköltet gulyásként ismeri. Hogy ez hogy alakult ki nem tudom de a Kárpát medencén kívül a pörköltet gulas-nak nevezik. Ez még hagyján de Magyarországon belül is sok téveszme forog vele kapcsolatban. Tény hogy a magyar háziasszonyok többsége paprikást csinál pörkölt címszó alatt. Ne menjünk ebbe mélyebben bele tény hogy feleségem is gyakran csinál pörköltet ami valójában paprikás. Általában tarjából szokta mert az kicsit szaftosabb mint a karaj. Meg tudok enni hozzá egy vájdling tejfölös uborkasalátát.

Bár én nem vagyok vega, és azt vallom hogy nem azért kapaszkodtam fel néhány millió év alatt a tápláléklánc csúcsára hogy visszatérjek a bokorevők közé, mindezek ellenére szívesen fogyasztok zöldségeket. Feleségem a párolt zöldségek elkészítésének igazi tudora. Akár nyersen, akár párolva, a legváltozatosabb formában képes elkészíteni. Beszéljenek a képek.

A hazai süteményekről sem kell lemondanunk. A magyar süteménypaletta két kiemelt népszerűségű darabját mutatom be. Mindkettő házi készítésű kiváló termék amikről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A mákos kalács Zoli barátom feleségének Juditnak a produktuma a krémes pedig feleségem barátnőjének Anitának a remekműve.

Végezetül bemutatom fiamnak a 12 éves Benedeknek első ételkészítési próbálkozását.Ő vette meg a hozzávalókat, ő keverte ki és a végeredmény egy egészen kiváló kőrözött lett. Jól van Beni büszke vagyok rád.

Miért írtam meg ezt a posztot? Hogy bemutassam miket eszünk itt messze Albionban. Ha kell kitalálunk ételeket, ha kell megtaláljuk a hazai ízeket, egy biztos éhen nem halunk. Szerény testtömegemet nem a hangyák hordták össze. Ebből a posztból kimaradt az éttermi ételkínálat de az már túl hosszú lett volna úgyhogy az egy későbbi poszt témája lesz.

Köszönöm hogy elolvastátok.