Moziban voltam. A szék kényelmes volt. Több jót elmondani nem tudok.

A lányom rángatott el megnézni ezt az emberiség elleni merényletet. Szerencsére elég magasan ültünk hogy a filmvászonról kiömlő nyáltengerbe ne fulladjunk bele. Amennyiben ez a mozi a hollywoodi romantikus film paródiája akart lenni akkor az alábbiakat tekintse mindenki semmisnek. Mi a baj a filmmel?
Elsősorban a sztori. Annyira klisékből felépített lerágott csont hogy India legsoványabb kóbor kutyája sem találna rajta egy molekulányi koncot. Minden filmkockát már hatezerszer láttunk egy másik filmben. Minden epizód minden geg visszaköszön valahonnan. Musicalként hírdetik de ahhoz kevés benne a tánc és az ének, mozifilmhez pedig túl sok. A képi világ, a kosztümök a díszlet egy ötven évvel korábbi Hollywoodot idéz de a hősnő egy mai Toyota Prius-al jár. Ezt lehet rendezői fogásnak, vagy magasabbrendű művészi üzenetnek venni de valójában annyira hiteles mint Staller Ilona orgazmusa valamelyik filmjében.
Mi a sztori?
Adva van két hollywoodi fiatal. Az egyik kávézóban dolgozik de híres színésznő akar lenni, a másik kiváló bárzongorista és jazzbárt akar nyitni megmenteni az autentikus jazzenét. A film első része az ő egymásra találásukról szól, ami úgy kezdődik hogy a férfi főhős az autópályán bemutatja a középső ujját a női főhősnek aki bénázik előtte. Vajon hány filmben láttuk azt a végletekig elcsépelt elemet hogy a nagy szerelem konfliktussal kezdődik? Végig azon drukkoltam hogy "találjatok már egymásra mert mennék haza".
Aztán végre kitört a nagy szerelem és a pár az egekbe emelkedett. Ezt a valóságban is bemutatják a filmvásznon. Na akkor megkezdődött az álmok megvalósítása. A női főhősnek sikerült először, és filmszerepet kapott Európában. Az önmegvalósítás rögös útjain egyvalamit hiányoltam csak. Nem hangzott el minden amerikai film kötelező sablonja a "sikerülni fog" és "meg tudod csinálni" katarzisnövelő mondat.
A film egy ötéves időbeli ugrással folytatódik. látjuk a befutott gazdag színésznőt gyermekével és férjével aki NEM a bárzongorista. Micsoda "váratlan" fordulat. Ezt sem láttuk még. Ötezernél kevesebbszer... Aztán egy spontán séta során betévednek egy jazzbárba. Na ki a tulaj? Na ki? Sose találnátok el. A régi szerelem, a bárzongorista. Meg kell a szívnek hasadni...
Miközben a férfi főhős zongorázik a színpadon a nő újraálmodja az életét de mostani férje helyett a zongoristával. Hínnye micsoda eredeti ötlet. Legalább annyira mint a Lakatos Ronaldó által árult gyémántgyűrű a Keleti aluljárójában.
Aztán hazamennek.
Snitt.
Az egész sztorira azért nem mondom hogy Z kategóriás hollywodi gejl mert nincs az abc-ben annyi betű amivel kellőképpen hátra tudnám sorolni.
Két epizódot azért kiemelnék. Elrettentő példaként. A film elején egy ünnepelt színésznő bemegy a kávézóba és kér egy kávét ahol női főhősünk áll a pult mögött. Persze a Nagy Névnek ajándékba akarják adni a kávét amit az nem fogad el és kifizeti. Öt év múlva az egykori alkalmazott immár befutott sztárként bemegy a kávézóba, kér egy kávét és bár ajándékba akarják neki adni, ő kifizeti. Tökönbököm magam a gyönyörtől.
A másik. A nagy egymásra találás után, a nő tervez egy logót a férfi majdani bárjához. Öt év múlva mikor véletlenül belépnek a bár ajtaján akkor a bejáratnál ez a logó fogadja a régi szerelmet. Eret vágok magamon. A kardomba dőlök. Égbe kiáltok. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Égbe kiáltottam.
Milyen a színészi játék?
A férfi főszereplő feledhető. A nő jobb de nem ájultam el tőle. Egy romantikus musicalhoz képest kicsit túlhangsúlyozza a castingokba belefásult mosolytalan fapina szerepét.
Hogy jót is mondjak.
A zongorajáték egészen kiváló. A főhős dublőr nélküli játékára nyugodtan mondhatom hogy jobb zongorista mint színész. Az éneket is eredetiben adja elő a két főszereplő. Ez teljesen rendben van. Kár hogy nincs mögötte film.
Mindezek ellenére a kritikák egekbe emelik a filmet és szuperlatívuszokban beszélnek róla. Nézzünk belőlük néhány mondatot.
" A Whiplash rendezőjének új alkotásában az a legbátrabb, hogy ebbe a cinizmussal bélelt világba úgy hozza vissza a romantikát, hogy nem émelyeg tőle a gyomrunk. "
Valóban nem émelyeg a gyomrunk. Annál TÖBB történik.
." Anélkül, hogy bármilyen poént lelőnek, csak annyit mondok el, hogy a film végi nagyjelenet az egyik legőszintébb, legelgondolkodtatóbb, legmeglepőbb és legmeghatóbb pillanat, amit idén a moziban ülve átélhetünk."
Ez igaz. Mindössze az a baj hogy kb 3246 hollywoodi nyáltenger filmben láttuk már.
"Minden film alapja maga a történet, s Chazelle forgatókönyv terén is nagyot alkotott: meghökkentő, izgalmas, tartalmas, rendkívül humoros sztori jellemzi épkézláb dialógusokkal, amiről csak szuperlatívuszokban lehet nyilatkozni"
A fenti kritikus valószínűleg nem ezt a filmet látta. Mindent elmondott ami NEM jellemzi a filmet.
Az egész filmben egyetlen dolog volt amit örömmel üdvözöltem. A VÉGÉN A STÁBLISTÁT.

A film címe: Kaliforniai Álom.