Londonban bemutatták a Diggerdrájvert.
Mielőtt a részletekbe belemennék minden nézőnek szeretném megköszönni hogy megtisztelt jelenlétével. Ahogy megköszönöm a szervezőknek a szereplőknek valamint a háttérembereknek az áldozatos munkáját. Talán nem kell hangsúlyoznom hogy mindez mit jelent nekem.
Majdnem két év telt el a Diggerdrájver magyarországi bemutatója után mire Londonba is sikerült elhozni az előadást.
A magyar premier után a feleségem megkereste a http://stageinlondon.com/ -ból Editet hogy lenne-e kedvük lebonyolítani a szervezést. Edit, aki egyébként egy rendkívül kedves elbűvölő hölgy első szóra beleegyezett és azután sem változott a véleménye hogy végigolvasta a blogomat. Tisztelet érte. Innen kezdve mi semmit nem tudtunk a szervezés állásáról csak mikor karácsonykor beszéltem Mácsai Palival ő mondta hogy sínen van az ügy. Kitűzték az időpontot március 24-re.
Aztán hogy a szervezésből nekem is jusson valami kaptam egy emailt az Index hírportál újságírójától hogy csinálnának velem egy riportot és szeretnék ha egy profi fotós tőlük a munkahelyemtől kezdve fotózna a nap végéig. Ebből a munkahelyi fotózás volt a kemény dió. Egy angol építkezésre nem lehet csak úgy bemenni és fotózni. Ezt elintézni engedélyeztetni óriási dolog. Fogy Frei Tamás szállóigévé vált mondásával éljek ez olyan csak nekem csak most kategória volt.
Na lényeg a lényeg, néhány emailváltás után pontosítottuk hogy pénteken reggel hatkor ott leszek érte South Ealingben a szállásuk előtt. Hatra jött is Timi akinek nagyon nem volt egyszerű napja. A nap forgatókönyve úgy alakult hogy fél tizenkettőig dolgozom azt végigfényképezi majd hazamegyünk ahol csatlakozik hozzánk Bálint az újságíró és átöltözés után irány Aldgate East a Frei kávézó ahol közönségtalálkozó lesz, utána irány a színház bevilágítás, próba és előadás. Majd utána a nap levezetése a legközelebbi PUB-ban. Timi elképesztő munkabírással reggel hattól éjfélig végigfotózta a napomat a tízkilós fotóstáskát cipelve. Nem mondtam neki hogy az előnyös oldalamat fotózza, nem akartam lehetetlen feladat elé állítani. Nem láttam a képeket, ő a profi megbízom benne. Egyébként is le a kalappal előtte, A munkahelyen jó érzékkel kiválasztott egy helyet ahol senkit sem zavar és nincs útban senkinek oda beállt és onnan fotózott végig. Érdekes egyébként hogy az egész idő alatt soha nem éreztem tolakodónak vagy zavarónak ahogy végzi a munkáját. Kösz Timi.
Szóval délre hazaértünk ahol gyors pelenkacsere és öltözködés után metróval mentünk a kávézóba.
Itt ragadjunk le egy kicsit. Egy anekdota és egy epizód erejéig. az angol hozzáállás szemléltetése okán. Valamikor régen a hetvenes években történt hogy egy magyar újságíró Londonban telefonálni akart egy nyilvános telefonnal. Bedobta a pénzt de a gép elnyelte és nem adott vonalat. Próbálkozott még néhányszor de a gép mindannyiszor elnyelte a pénzt. Az újságíró meglátott a közelben egy bobby-t. Odament hozzá és mondta hogy rossz a készülék elnyelte a pénzét hol talál legközelebb telefont. A rendőr kérdezte hogy mennyit dobott be? Mondta az összeget és a bobby zsebébe nyúlva kifizette neki. Kérdezte hogy miért fizeti ki? Azt mondja majd jön a telefontársaság embere aki visszaadja neki a pénzt. Ok, de honnan tudja hogy én bedobtam? Onnan hogy ön MONDTA.
Szóval mentünk a metróállomásra ahol feltöltöttem a bérletemet 10 fonttal. Összesen 16 font lett rajta. A kapun viszont nem akart átengedni. Odajött a metrós mókus és némi húzogatás után kinyílt a kapu. Tény hogy öt éves az oyster kártyám már olyan kopott hogy festék sincs rajta és egy éve nem használtam. Na mindegy, beengedett de Aldgate East-nál már nem engedett ki. Odaintem az ajtónálló embert mutatom hogy nem működik. A saját kártyájával kiengedett majd odamentünk egy ellenőrző géphez és próbálta megnézni hogy mi a baj. beütötte a kártya számát a gép kiírta hogy rossza kártya és 0 font van rajta. Az ember megkérdezte hogy mennyinek kellene lenni rajta. Mondom hogy Golders Green-ben volt 16 font most talán 13. Beüti a gépbe hogy 13 font, megnyom egy gombot és kiesik egy vadonatúj oyster kártya 13 fonttal feltöltve. Mert azt MONDTAM hogy 13 font van rajta. Szóval így működnek a dolgok errefelé.
A Frei kávézó egy kellemes hely, erős késztetést érzek hogy többször felkeressem. Nem azért mert a találkozó alatt fantasztikusan finom kávét ittunk és minderre a kávézó vendégei voltunk, hanem mert tényleg olyan hely ahova vissza kell menni.
Mikorra odaértünk már ott volt Epres Attila és Bagossy Laci. Valamint itt találkoztam először Edittel a szervezővel.
Mivel szűk időkorlátok közé voltunk szorítva péntek délután kettőre tömegeket nem vártunk, mégis jött rajongó Attilához. Itt kaptam az első csodálatos ajándékot. A Diggerdrájver dedikált szövegkönyvét.
Egy óra nagyon kellemes beszélgetés fotózás és kávézás után A stábot autóval átvitték a színházba próbálni mi pedig Bálinttal beültünk egy török étterembe ebédelni és ott csinált riportot velem. Némi Efes török sör elfogyasztása és valami darált bárányhúsos történet magunkévá tétele után mi is elindultunk a színházba.
Ott már folyt a bevilágítás, próba stb...
Mivel a feleségemet és a fiamat két szereposztásban játsszák de én mindkét alkalommal a másik párost láttam itt ismerkedtem meg Ágival és Leóval, akik a családomat alakítják. Ági végtelenül közvetlen barátságos hölgy a fia pedig igazi tőről vágott vagány gyerek. (Na Ági ezt a tőről vágottat fordítsd le angolra, a férjednek:))))))))
Megint életem egyik kiemelkedő élményét éltem át. Láttam Bagossyt rendezni. Elképesztő a figura. Nem mondom hogy akkora tehetség mint ide Lacháza mert keveslem a távolságot. Laci egy csendes könyvelő kinézetű ember akiről azt hinnéd kettőt nem tud szólni. Aztán mikor látod munka közben akkor elképedsz. Mindent észrevesz mindent szóvá tesz és csak a tökéletes szorozva tízzel elég jó neki. Valamint volt ott még valaki. Egy szakállas joviális figura, Tóth Péter. Ő csinálta a bevilágítást és a díszleteket. Kell róla néhány szót ejtenem. Sokszor beszéltem már szakértelemről meg tehetségről. Elvileg ezek kellenek a jó munkához. Ez igaz. Van viszont valami ami még kell hozzá. Ami szavakkal nehezen kifejezhető. Ami összefogja a szakértelmet és a tehetséget egy egésszé amiből megszületik egy kifogástalan MUNKA. Vagy produkció. Vagy nevezzük ahogy akarjuk. Néztem Petit és magamat láttam kívülről munka közben. LÉLEK van benne. SZERETI amit csinál bazmeg... SZERENCSÉS ember. Aki tehetséges jó szakember de kényszerből csinálja amit csinál az látszik a munkán. Vagy produkción. Vagy nevezd ahogy akarod. Peti rokon lélek. Ő is mint én a munkánkkal KISZOLGÁLUNK embereket akiknek ettől KÖNNYEBB. A munkánkból születik valami. Az övéből egy ház, az enyémből egy művészi produkció. Vagy fordítva? Jól van Peti csak vicceltem:)))))))))) Figyu Peti, elmondok egy sztorit. Volt egy nagyon okos egyetemet végzett barátom aki rácsodálkozva a City toronyházaira azt találta mondani hogy EZ az igazi építészet nem az árokásás. Igaza van. Én valóban, te pedig átvitt értelemben de árkot ásunk. Erre viszont, ÉPÜL valami. Mindegy hogy egy épület vagy művészi produkció, de a mi háttérmunkánk nélkül senki nem csodálkozna rá a végeredményre.
"Mert felül a gálya..."
...de ha nincs alatta víz akkor az a gálya egy métert sem megy előre.
Szóval kúrva jó hangulatban telt a délután. A világítás, a díszlet összeállt (a darab egyik főszereplője az asztal, Editék saját étkezőasztala volt a lakásukból). Lacitól megtudtam mi az mikor a színész hátba, vagy mellbe kapja a tapsot, Attilával elnyomtunk néhány vidám sztorit, úgyhogy hamar telt az idő. 
Hét órakor elkezdték beengedni a nézőket. Most láttam harmadszor a darabot de ez a pillanat bennem mindig egy furcsa érzést kelt. Nézem a bejövő embereket akik nekem teljesen idegenek és azért jöttek hogy lássák az életemet. Már otthon amikor álltam a színház előterében és jöttek a nézők, arra gondoltam hogy uramisten ők most az én életemet jöttek megnézni. Furcsa érzés. Persze nagyon sok barát és ismerős is eljött. Köszönöm mindenkinek.
Az előadás.
Nem lehet szavakba önteni. Ha még Bagossy Laci is azt mondja hogy ez volt a legjobb akkor tényleg ez volt a legjobb. Attila lubickolt. Sziporkázott. A gesztikuláció, a mimika, a csendek mind mind a helyén voltak. Néha bevonta a közönséget és a nézők készségesen játszottak alá. Elképesztően jó közönség volt. Mint kivándorolt emberek közel érezték magukhoz a történetet. Leo szépen artikulálva gyönyörűen mondta el a mesét a végén, szinte észrevétlenül csúszott át a szöveg magyarból angolba.
A végén óriási siker óriási vastaps. Négyszer tapsolták vissza a színészeket. Rengetegen gratuláltak nekem is. Aztán valami csodálatos következett. Ajándékot kaptam. Az Örkény színház homlokzatára volt kitéve a Diggerdrájver egy méterszer négyméteres plakátja vászonból. Ezt hozták el nekem.
Valamint egy dobozt amiben Bagossy Levente díszlettervező munkája volt, a Diggerdrájver berendezett színpadának makettje, hihetetlen precíz aprólékos munkával kivitelezve. Örök emlék. Mindig eszembe fogja juttatni hogy csináltam valamit ami örömet okoz az embereknek.
Köszönöm az ajándékokat, és köszönöm ezt a csodálatos estét mindenkinek.
Viszont még nem volt vége a napnak. Az igazi közönségtalálkozó most következett. A stábbal és vagy tíz magyarral beültünk a legközelebbi PUB-ba, Csatlakozott a társasághoz jónéhány pohár Mr Ale és Mrs Cider, úgyhogy a hangulat meg lett alapozva. Olyan igazi jóféle hangzavaros sztorizós kocsmai hangulat.
Valamikor éjfél felé hazakeveredtem és bedőltem az ágyba mert reggel menni kellett dolgozni.
Szóval így telt ez a nap.
