Ez a poszt a Határátkelőn megjelent két év távollét utáni hazalátogatásom írása.
Mindig érdekes, amikor valaki hosszabb távollét után látogat vissza Magyarországra. Ez történt Diggerrel, aki két év Anglia után töltötte az év végi ünnepek idejét Magyarországon. Tapasztalatairól (melyek között akadt ilyen is, olyan is) az alábbiakban számol be.
„Ez az írás tíz napról szól. Tíz rövid napról, amit két év távollét után otthon töltöttem. Nem objektív és nem szubjektív, még kevésbé általánosító írás ez. Nem tudok mihez általánosítani. Leírom, én hogy tapasztaltam, és ebből milyen következtetéseket vontam le. Előrebocsátom, hogy az írás nagy része tömény reklám lesz. Azokban a helyzetekben, amikben Európa megmutatta arcát, én bizony leírom, hogy kiknek köszönhető ez. Mert megérdemlik.
Sajnos a politikát nem kerülhetem el. A politika Magyarország legjelentősebb környezetszennyezése. A levegővel terjed. Beívódik minden sejtbe, megmérgez mindent és alattomos kórként lassan öli meg az emberek lelkét.
De ne szaladjunk ennyire előre.
A tíznapos szabadság legkevésbé sem európai módon kezdődött. Stanstead repülőterén az utasirányítás nem állt a helyzet magaslatán. A sorokat többször átrendezték, ide állítottak, oda állítottak, ha odaálltunk az sem volt jó, hogyan állunk szóval káosz a köbön.
Az utazás eseménytelen volt, én imádok repülni, különösen a felszállás nagy élmény. Apósom várt Ferihegyen (igen, Ferihegyen) és ahogy ültem az autóban, valami csodálatos jó érzés szállt meg. Furcsa volt a jobboldali közlekedés, de minden ismerős volt.
A Ferihegyi reptér kettes termináljának bővítésén dolgoztam valamikor, és szinte minden utcáját ismerem Budapestnek. Nagyon jó érzés volt otthon lenni. Londonhoz képest feltűnő volt a tisztaság, ráadásul az utak is jobbnak tűntek, mint amire emlékeztem.
Ez nem Európa, ez Kamcsatka
December 23.-án érkeztem és másnap mindjárt intézni kellett az első hivatalos ügyet. Volt nekem otthon egy leharcolt Nissan Primerám, amit le kellett adni az autóbontóban. Két éve mozdulatlanul állt apósom garázsában egy lakótelepi sorház aljában. Apósom nem ott lakik, de van ott egy garázsa.
Szóval 24.-én megyünk oda, hogy visszük az autót. Ha beindul, akkor a lábán, ha nem, akkor húzzuk. Az autó egy 20 éves, első generációs dízel Primera, 470 ezer kilométerrel az órájában két év állás után. Tettünk bele egy kiszolgált akkumulátort és próba szerencse, indítottam. Fél, mondom FÉL fordulatra elindult és vígan járt a motorja. Döbbenet.
Mégsem tudtuk elvinni a bontóba. Ugyanis a lakótelepről valami tahófalvi odaparkolt a garázs ajtaja elé. Az épület alatt van vagy öt garázs. Apósom ajtaján van egyedül tábla, hogy ne állj oda, mert az autókijárat. Én szereltem fel tíz éve. Na most csak ez előtt a garázs előtt állt autó.
Az, hogy erőteljesen anyáztam, az nem fedi teljes egészében felháborodásom csomolungmai magasságait. Becsöngettem mindenhova, természetesen eredmény nélkül.
Kénytelenek voltunk dolgunk végezetlenül hazamenni. A feleségem mondja, miért nem hagytam a szélvédőn egy cetlit, hogy álljon el onnan. Jobb, hogy nem hagytam cetlit. Ha írok néhány sort, abban a becsületsértés súlyosan minősített esetei egymást múlták volna felül és odaszegeztem volna a szélvédőre. Szóval első kör totál csőd. Ez nem Európa, ez Kamcsatka.
Az este Szenteste. Az ünnepkörről nem írok, már megírtam. Evés, ajándékozás, evés, ajándékozás, evés, családlátogatás, evés, még családlátogatás, ja és ha nem mondtam volna, akkor evés, evés, evés...
Barátok látogatása, volt munkatársak látogatása, szomszédokkal néhány szó váltása, szóval ahogy ez lenni szokott.
A lakásom rendben tartva, mindig szebb mikor hazajövök. Lányom kitett magáért, finomabbnál finomabb ételekkel várt. Szerencsés ember vagyok, hogy ilyen lányom van.
Közvilágítás semmi, kutya ellenben…
A közeli rokonokhoz esténként gyalog mentünk. Ezek az esti séták voltak a legkevésbé európaiak. Először is, a vidéki Magyarország sötét. Nagyon sötét. A közvilágítás nem áll a helyzet magaslatán. Minden második oszlopon egy gyenge gyertyafény.
Ami még ennél is felháborítóbb, a kutyák viselkedése. Az ember megy az utcán és minden házban a kutyák őrjöngve rohannak a kerítésnek. Utcaszerte, faluszerte ugató kutyák. Éjjel-nappal minden évszakban kutyáktól zeng a város. Nem mellesleg akárkit kérdeztem, erre panaszkodott. Balkáni hangulat.
Szombat. Második kör. Gyökér Úr elállt a garázs elől. Autót elvittük a Szigetszentmiklósi bontóba (reklám1). Volt ott egy fiatal srác, mondta, hogy papírmunkát nem tudnak intézni csak január 5.-étől, de vigyük el az autót, legyen ott, aztán majd apósom meghatalmazással mindent elintéz.
A törzskönyvet nem tudtuk leadni, mert még a postán körözött valahol, de mindenhez a legkészségesebben, a legsegítőkészebben álltak hozzá. Udvarias, készséges, gördülékeny ügyintézés. Kezdtem magam Európában érezni.
Ezután családom autóba pakolása, és irány fatornyos kisfalum. Karácsony után vagyunk, első út a pénzváltó a Tescóban, aztán a hentes némi sós fehérszalonna megvásárlásának eszközlése céljából.
Londoni árak
Három év alatt „csak” 33%-ot romlott a forint, de vessetek meg érte, ezt valahogy nem bántam. A Tescóban, a hentesnél, majd a LIDL-ben mellbevágó árak. Van, ami olcsóbb, van, ami drágább, van, ami ugyanannyi, mint Londonban, de az átlag mindenképp londoni árszínvonal. Na de a fizetések azok negyede, ötöde a londoninak.
Két pár lókolbász 3200ft. Londonban ennyiért a Királyi Lovastestőrség legszebb paripáját a jelenlétemben töltik be kolbásznak. Mi só helyett Mikádó ételízesítőt (nemérdekelnekakommentek) használunk. Ez három évvel ezelőtt valami 400-500 forint volt. Most 1100.
Persze. Lehet fanyalogni, hogy mit dumálok én kemény angol fonttal megtámogatva. Na de hát az embernek csak itt él a családja. Ott akkor nem tudtam örülni az európai színvonalnak. Árszínvonalnak.
Epizód. LIDL (reklám2).
Nem találtam az ételízesítőt. Egy fiatal eladó valami állványon állva pakolt ki árut a polcokra. Gondoltam, megkérem, segítsen. Fel voltam rá készülve hogy valahogy leráz. Ehelyett lemászott az állványról, nagyon udvariasan odavezetett a keresett árucikkhez és megmutatta hol van. Végül is... Ha már az árak európaiak, a kiszolgálás is legyen olyan.
Dallas
Lányom meghívott minket a Dallas (reklám3) étterembe Óbudára. Az, hogy a környezet, a miliő dallasi, az rendben van. Viszont a vendéglátás színvonala, az ételek mennyisége és minősége, mindez egyveleget alkotva a hely hangulatával, a kiszolgálás figyelmességével, valami olyan egyedi élménnyel ajándékozott meg hogy lányom meghívása megint egy látogatás volt Európába.
A Határátkelő-találkozó…
Ilyen előzmények után eljött a hétfő. A Nagy Nap. Határátkelő-találkozó.
Nagyon nagy köszönet Orsinak, a szervezőnek. A helyszín, az időpont és minden kísérő feltétel tökéletesen lett kiválasztva. Ennél csak én tudok jobban találkozót szervezni, de abba most ne mélyedjünk bele. :)))))))
Mit mondhatnék a találkozóról?
„A kongresszus építő jellegű iránymutatásai az elkövetkező ötéves terv megvalósításának zálogaként kihatnak a szocializmus eszméjének magasabb rendű, ideológiai tanításait a kommunizmus mihamarabbi eljövetelének és szolgálatba állításának első számú letéteményeseként üzenje a hanyatló kapitalizmusnak, a kólamámorban fetrengő londoni mosogatóknak, hogy NO PASARAN." :)))))))))
Öt órától éjfélig tartottuk a frontot. Becsülettel, és maradéktalanul kibeszéltünk mindenkit, aki nem volt jelen. Volt, aki később jött, volt, aki előbb ment, volt, aki csak beugrott néhány percre, hogy arcokat társítson nicknevekhez (csakviccvoltbabette), volt, aki öttől éjfélig evett (neménvoltam) egyébként meg móka-kacagás-vigadalom minden fronton.
Epizód2.
Mimi magával hozta barátnőjét, az újdonsült Határátkelő-tagot. Lovaly egy kedves, jóhumorú hölgy, aki mellesleg kamionos és Angliába készül. Olyan 10 óra körül elbúcsúztak, hogy mennek haza, mert messze laknak. Mimi jön vissza néhány perc múlva, hogy segítsünk, mert lemerült az akkumulátor.
Semmi gond, betoljuk. Az én filigrán alkatom, valamint Herr Géza szilfid kiterjedése azt feltételezte, hogy kell még két kevésbé csöcsvesztett ember, úgymint a bepunnyadt Rezsőfater, és a rasztahajú Shanarey.
Kimegyünk a Körútra, két autó közül kitologatjuk a Puntót, már csak be kéne tolni, mikor Rezsőfater megszólal, hogy talán férfinak kéne beülni az autóba, mert az mégis jobban tudja, mit kell csinálni.
A kormánynál ülő Lovaly valami porig sújtó, megsemmisítő pillantással ránéz Faterre és megszólal: „Figyelj, KAMIONsofőr vagyok, tudom, mit kell csinálni". Kész. Faterra ráolvadt a reverenda... :)))))))))))))))))))))))
Szóval minden jól sikerült, minden nagyon jó volt, mindennel meg voltunk elégedve.
…és még egy kis gasztronómia
Másnap a feleségem családjával voltunk össznépi habzsi-dőzsin a Szerémi úti Trófea étteremben (reklám4). Ott fejenként be kell fizetni egy összeget és korlátlan étel-italfogyasztás. Elképzelhetetlen mennyiségű étel minden igényt kielégítve. Cipóban sült csülök, szarvaspörkölt és egyéb ínyencségek.
Nem vagyok egy egyszálbélű ember, ha enni kell, akkor mindent mindennel, természetesen mértékkel. Mérték a köbméter. Szóval miután háromszor végigettem a palettát oda-vissza, akkor lehorgonyoztam a Töltött Káposzta Ökörpörkölt duónál és a végén mindezt szétcsapattam egy szekérderéknyi Somlói Galuskával, majd lefojtottam két liter bodzaszörppel, üveges szódából. Olyan bodzaszörp volt, hogy sör helyett is azt ittam. Azért ez már elmond róla valamit.
Kiszolgálás, udvariasság, figyelmesség, ételek, italok minősége, ár-érték arány csillagos ötös. Ha én osztanám a Michelin-csillagot, ez az étterem tuti befutó lenne rá. A Trófea étterem Európa, kérem szépen.
Ügyintézések
Mikor vége volt az ebédnek, hazafelé útba ejtettük a Budafoki úti Újbuda Center bevásárlóközpontot, mert el kellett intéznem a dolgaimat a bankommal. Mikor kiköltöztem, egyetlen számlát hagytam meg az Unicredit (reklám5) banknál amin minden otthoni pénzátutalást intéztem.
Bementem, kérdezte egy fiatal ügyintéző, hogy mi járatban vagyok, mondom két éve nem voltam itthon, a számlámat szeretném rendbe tenni. Leültetett egy asztalhoz és kérte a személyimet. Mondom csak egy angol jogosítvány van nálam. Nem probléma, kérdez néhány személyeset és azonosíthatom magam.
Hihetetlen barátságos, segítőkész, és nem utolsósorban rugalmas ügyintéző volt. Mindent el tudunk intézni, amit nem, azt emailban, amihez személyesen kellek, azokat a papírokat előre megírja, odaadja az email-címét, telefonszámát és mindent el tudunk intézni. Európa megint kezet fogott velem.
Ez 30.-án történt és még mindig volt elintézendő ügyem. Van nekem lakásfelújítási megtakarításom a Fundamentánál (reklám6). A nyáron lejárt a négyéves futamidő, és el kellett dönteni a továbbiakat.
Harmincadikán este felhívtam az ügyintéző srácot, hogy mikor tudunk találkozni. A legkészségesebben mondta, hogy holnap felkeres a lakásomon, délelőtt 10 óra megfelel? Tökéletes.
Másnap jön, mondja hogy mivel online kapcsolat 31.-én nincs a cégével, de ő kiírt minden fontos számot, adatot, ami a továbblépéshez kell, és már mondta is hogy mennyit fizettem be, ehhez mennyi állami támogatás jár, és mikor kaphatom meg a pénzt, valamint mire fordíthatom.
Kiderült, hogy a legmagasabb betéti kamatnál is sokkal jobban jövedelmezett és a felhasználáshoz nem kellek személyesen. Megbízok valakit a felújítás lebonyolításával, és ők mindenben partnerek lesznek. A lányom a barátjával már megegyezett abban, hogy a fürdőszobát és a fűtést fel kell újítani. Ez a pénz fedez mindent, a lányom barátja lebonyolít mindent, és elszámol a számlákkal a Fundamentának.
Mondom az ügyintézőnek, hogy jó-jó, de én folytatni szeretném a megtakarítást, ha kivették a pénzt, mert négyévente azért legalább ennyit mindig rá lehet költeni egy házra, és ahhoz kéne új szerződés, de én személyesen nem leszek itthon. Nem probléma online és levélben mindent el tudunk intézni. Mit lehet erre mondani? Európa szeret engem.
Innen már csak a szilveszteri hangulat és a másnapi pihenés volt aztán 2.-án hajnalban haza. A feleségemnek volt annyi esze, hogy három nap igazi pihenőt kiutalt munkakezdés előtt itthon is.
Mi a konklúzió?
A konklúzió egy ordas nagy közhely. Magyarország élhető ország, ha van pénzed.
Igaz ez? Nem, nem igaz. A pénz mellé még kell néhány feltétel. Kizárni a külvilágot az életedből vagy legalább remetének elvonulni a Bakony sűrűjébe.
Mit tapasztaltam? (Kéretik figyelembe venni, hogy kétévi távollét utáni egyszeri tapasztalat tehát nem kőbe vésett törvény.)
Hivatalok
A hivatalok ügyintézési gyakorlata magasan az európai nívó felett van. Az ügyintézés udvariassága, a segítőkészség európai, de a rugalmasság, a „semmi sem probléma, mindent elintézünk, ahogy az ügyfél kívánja” az mindenképpen fölötte áll a legsegítőkészebb nyugati hozzáállásnak is.
Jó, én kormányhivatallal nem kerültem kapcsolatba, de akikkel igen, azok számára nem volt akadály. Mindenre találtak megoldást. Három különböző ügyben három különböző elintézési mód, de mindegyikről csak felsőfokokban tudok beszélni.
Vendéglátás
Három különböző vendéglőben voltam, mindegyik európai szinten teljesített, fele vagy harmada árszinten. Egyszerűen kifogástalan kiszolgálást kaptunk, ha akarnék, sem tudnék belekötni semmibe. Tökéletes. Európai.
Boltok
Európai árak, afrikai fizetések. A két év alatt elképesztő áremelkedés történt. Áruválaszték van, üzletek tiszták, eladók udvariasak, árak az egekben. Nem tudok mit mondani. Szomorú.
Közélet
Sajnos ez a legnagyobb negatívum. Ami elsőre feltűnt, a mérhetetlen mennyiségű kormányreklám mindenhol, TV-ben, óriásplakátokon, újságokban, rádiókban. Egyre csak ömlik-ömlik a kormánypropaganda. A sikerpropaganda.
Kérem szépen, felnőtt ember vagyok, engedtessék meg nekem, hogy én döntsem el, hogy hogyan élek. Jól vagy rosszul. A TV-ben olyan hiteltelen, arcukat vesztet embereket látok műsorvezető vagy meghívott vendég szerepben, akiknek már rég el kellett volna tűnni a süllyesztőben. Olyan műsorok mennek, amik még mindig a Kádár rendszert elemzik.
A magyarság, a magyar öntudat erőszakos beletuszkolása folyik az emberek lelkébe. Ha éppen nem film megy, akkor nem lehet úgy odanézni a képernyőre, hogy ne legyen ott a piros-fehér-zöld szín. Nem lehet nem észrevenni az agymosást. Két év távollét után ez azonnal mellbe vágja az embert. Az a baj hogy ilyen háttérrel a valódi eredmények is hitelüket vesztik.
A családok túlélnek. Fásultak. Nem lehet őket meglepni semmi agyament áremeléssel. Harmincegyedikén ülök a TV előtt, és döbbenten hallgatom az utak fizetőssé tételét. Teljesen előkészületlenül, senki sem tudja, hol hogyan mennyit kell fizetni, egyáltalán mire kell fizetni. Nézek ki a fejemből, és azt mondom, ez Észak-Korea. Nem kellett az internetadó? Nem probléma. Odabasszuk az útadót. Óvatosan kérdem: fingani még ingyen lehet?
Nem tudom, hova tart Magyarország. Nem tudom, mi lesz a vége. Meggyőződésem, hogy az ottani jó élethez már kevés a pénz önmagában. Vagy kormánypártinak kell lenni, vagy vaknak és süketnek.
Jó volt ez a tíz nap. Tanulságos volt. Még mindig jó döntés volt eljönni onnan.”
