Néhány hete családostul hazautaztunk hogy megnézzük a Vadászati Világkiállítást. Mindenképpen látni akartam mert én hét évesen ott voltam az 1971- ben rendezett kiállításon is.
Összességében nem bántuk meg hogy hazautaztunk, hogy megnéztük bár jót szinte semmit nem tudok mondani.
Kezdjük az elejétől. Érthetetlen módon lezárták a Hungexpót körülvevő parkolókkal teli Albertirsai utat. Embertömegek gyalogoltak a járdán a főkapuig. Ott várt a következő meglepetés a száz méteres hoszú tömött sor a beléptető fémérzékelő kapukig. Egy órát vártunk mire sorra kerültünk, de legalább megcsodálhattuk a monumentális agancskaput ami tényleg csodálatosan megalkotott művészi remekmű. Végül bejutottunk. Nem, nem a kiállításra hanem a jegypénztárakhoz és a jegyellenőrző kapukhoz. Itt várt az újabb meglepetés, az online megvásárolt jegy vonalkódja nem nyitotta a kaput. Nemcsak a miénket hanem rengeteg ember járt ügyanúgy mint mi. Rendező, segítő, felvigyázó, levigyázó, biztonsági őr sehol a láthatáron. Kérem szépen mi és mások szabályosan beszöktünk azok mögött akiknek a jegye nyitotta a kaput.
Szervezésből óriási bukta.
Na de végül bent voltunk. Egyetlen probléma volt. Nem találtunk sem vadászati, sem világkiállítást. Egy preparátum és trófeakiállítást láttunk amiből sugárzott a szegényszag a hozzánemértés a koncepciótlanság.
Elvártam volna hogy a csarnokok vasgerenda mennyezetét eltakarják valami zöldleveles álcahálóval. A tartóoszlopokat beburkolják fűvel fával náddal nádihegedűvel.
A magyar csarnok volt az ami legjobban megközelítette azt amiről a kiállításnak szólnia kellett volna. Körben a falakon a régi nagy vadászok képei, szobrai, a terem közepén egy kör alakú pult futott végig rajta a magyar erdők vadállományának preparátumai. Ez egy jól sikerült bemutatócsarnok lett volna ha nem ordított volna minden preparátumról a mérhetetlen igénytelenség és hozzánemértés. Az egymással játszadozó kitömött rókakölykök a preparátoriskola legtehetségtelenebb tagjának első produktuma lehetett.
Nem Vadászati Világkiállítás az ahonnan a legnagyobb vadász vagy vadásztató országok hiányzanak. Olyanok mint az USA, Kanada, Oroszország, Mongólia, és az afrikai szafarivadászatokat eladó országok. A külföldi kiállítók csarnoka félig üres volt. Lehangoló és méltatlan látvány egy világkiállításhoz. A szerb, román, szlovák stand szépen bemutatta MAGYARORSZÁG (egykori)vadállományát.
Talán a legérdekesebb pavilon a profi preparátumok díjazott alkotásai voltak. Az tényleg profi munka, tényleg élethű preparátumok kiállítása volt. Éles és megdöbbentő volt a kontraszt mikor onnan beléptünk a kontinensek szigetszerűen kiállított diorámáihoz. Igénytelen hungarocell sziklák valamint vidéki iskolák szertáraiban időtlen idők óta porosodó molyrágta preparátumok bemutatóját láthattuk. Mindenhonnan az igénytelenség köszönt vissza. Ha véleményeznem kéne akkor azt mondanám hogy giccses pózba dermedt medvék gagyi módon kivitelezett környezetben, és egyéb c kategóriás preparátumok.
A trófeafal valóban impozáns volt de itt azért szögezzünk le néhány alapvetést. A trófeák garmadája nem vadászat. A kitömött állatok természetes környezetüket utánzó körítésben nem a természet.
A trófea a vadászat beteljesülése. A vadászat nem más mint út a trófeáig. Na ennek az útnak a bemutatására kellett volna hangolni a kiállítást. Nem tudom hogyan, de nem az én dolgom kitalálni a mikéntjét. A vadászat szertartás. A vadászat hangulat. Magyarország szerencsés mert nincs az az adrenalinnal megspékelt afrikai elefántvadász szafari ami felvenné a versenyt az őszi erdőben a teheneit terelgető bőgő szarvasbikával. Ez adja a vadászat esszenciáját. Páratlan sportteljesítmény begyűjteni a világ számos hegyikecske és hegyijuh trófeáit. Kafferbivalyok után menni Tanzániában. A vadászat koronája mégiscsak a magyar bőgő szarvasbika elejtése.
Ez a kiállítás méltatlan volt a vadászat és a természet világünnepéhez. Amit láttunk az a Természettudományi Múzeum kihelyezett bemutatója volt néhány száz aganccsal megtoldva. Még azt sem mondhatom rá hogy olyan mint a magyar narancs. Ez nem a miénk. Ez nem a vadászat, mégkevésbé a magyar vadászat. Egy tökéletesen elhibázott koncepciót láttunk. Aki az egész látványstratégiát megtervezte az életében nem vadászott. Egy fogalmatlan ember volt aki nem ért ahhoz amit csinál. A szervezés a látvány a mondanivaló sugározta a koncepciótlanságot a fogalmatlanságot. Az egyik kitűzős segítőt megkérdeztem hogy a következő csarnokba hogyan jutok el, keresztül tudok menni ahol vagyunk vagy kerüljem meg kívülről. Elővette a térképet és elkezdte böngészni. Kösz Csoki sokat segítettél térképem nekem is van csak azt kérdeztem van-e a csarnokon hátul kijárat.
Nem firtatom az árát. Biztos vagyok benne hogyha a másik oldal rendezte volna akkor emez oldal sokallaná. Ha nyereséges lett volna az sem lett volna jó. Ilyen a politika nem megyek bele jobban. Az viszont biztos hogy a ráfordított összeg nem érte meg. Nagyon messze volt a világkiállítástól, köze nem volt a vadászathoz és semmit nem láttunk a természetből.
Sajnálom hogy nem mondhatok mást.