Ass blaster

Állandó félelem van bennem hogy egyszer nem lesz miről írnom. Hogy elfogy a téma. Beköszönt a világbéke. Aztán valakitől mindig kapok inspirációt a folytatásra mint most is. Az előző posztomhoz kapcsolódóan ugyanis kaptam egy emailt. Érdekes témát vet fel. 

Szia Digger,

Olvasom a legújabb blogbejegyzésedet, és megakadt a szemem egy nem túl lényeges részleten. Ha van hozzá kedved, érdekelne, mit gondolsz róla.

Félre ne érts, semmiképp nem akarlak bántani, és direkt nem a bloghoz írok kommentet, mert ott csak felesleges vihart kavarnék.

Szóval, írod, hogy büszke vagy Bíró Józsefre, a golyóstoll feltalálójára, merthogy ö is magyar és te is.
Eddig értem :-)

Az nem zavar téged, hogy Bíró József, amíg Magyarországon élt, addig büdös zsidó volt, és amikor elmenekült, akkor tudott sikeres lenni? Csakúgy, mint Teller Ede, Szilárd Leo, Neumann János, Bartok Béla vagy Gábor Dénes. Gondolom, ismered őket is, nekik szerencséjük volt, el tudtak menekülni.

és akik ezeket az embereket elüldözték, meg még pár tízezret haláltáborba küldtek, vagy a Dunába lőtték, azok is magyar emberek voltak. Akik 200 ezer magyar katonát hajtottak a Don-kanyari vágóhídra, a túlélés esélye nélkül, azok is magyar emberek voltak.
Engem pl ez utóbbiak rettentően zavarnak, miattuk nem szoktam büszkélkedni a magyarságommal. (Szerintem nekem másra is van okom büszkének lenni, mondjuk a szaktudásomra, ez még egy érv).

Még egyszer: nem téged kritizállak, nem akarlak megbántani sem, csak a véleményed érdekel, te hogyan látod ezeket a dolgokat?

Engedélyt kértem és kaptam a levél közzétételére mert egy érdekes témának tartom és szerintem beszélni kell róla. 

Mi a büszkeség? Nem tudom mi a hivatalos megfogalmazása de szerintem valamilyen teljesítmény iránti személyes elégedettség, valamilyen pozitív élmény. Mi kell hogy büszkék legyünk egy teljesítményre? Valamilyen közös szál valamilyen közösségvállalás azzal aki a pozitív élményt okozza. Ez lehet nagyon távoli is. Például büszkék lehetünk emberi mivoltunkra emberi létünkre. Legjobb példa erre hogy büszkék vagyunk az egyik legnagyobb emberi teljesítményre a holdraszállásra.  Ahogy Neil Armstrong mondta az egy nagy lépés az emberiségnek. Ebben az esetben az EMBERRE vagyunk büszkék, az emberi tudásra, és hogy mi is abba a csoportba tartozunk amelyik ezt a tudást birtokolja.

Ugyanakkor vannak dolgok amire nem vagyunk büszkék. Hiszen az ember az is ki kivágja az amazóniai esőerdőket, tönkreteszi a bolygót ahol él. 

Arra akarok rávilágítani hogy büszkeség és az elutasítás nem zárja ki egymást. Az egyikből nem következik a másik. Ha nem szeretem a spenótot attól nem utasítom el a kelkáposztát. 

Ezért vagyok büszke a Nobel díjas magyar tudósokra, és nem vagyok büszke azokra akik miatt el kellett hagyniuk az országot. 

Nem kell hogy a büszkeség mögött valami kiemelkedő teljesítmény legyen. A családjára is büszke lehet valaki. A szüleire, a testvéreire, a gyerekeire, a férjére feleségére. 

A barátom levelében írt gondolatmenetet követni olyan lenne mintha azt mondanám hogy nem vagyok büszke a lányomra mert a fiam tett valami rossz dolgot. 

Semmi baj nincs azzal hogy egyes emberek teljesítményére büszkék vagyunk, mások tetteiért pedig szégyent érzünk. Büszkék vagyunk az olimpiai sikereinkre? Persze. Büszkék vagyunk a londoni 6:3-ra? Persze. Büszkék vagyunk a magyar focira? Lófaszt vagyunk büszkék rá. Na de ettől még a 6:3 az 6:3 marad. 

Legyünk büszkék sikereinkre és tanuljunk hibáinkból. Emberi, nemzeti, családi, és egyéni szinten tudnunk kell kezelni és helyére tenni a dolgokat.

Barátom azt írja hogy ő inkább a szaktudására büszke. Igen, arra is lehet büszkének lenni. Én személy szerint inkább azt emelném ki, arra lennék büszke hogy nálam jobban senki nem népszerűsíti ezt a szakmát. Bizonyíték erre ez a blog valamint a videóblogomra feltett több mint ezer videó ami a munkámról szól.

Itt ragadnám meg az alkalmat hogy egy jelenségről beszéljek. 

Arcidegrángást kapok mikor azt mondják hogy azért vagyok jó abban amit csinálok mert alázattal állok hozzá a szakmámhoz. Mi vaaan? Szó nincs ilyenről. Az alázat szó egy kifordított félreértelmezett használatával állunk itt szemben. Az alázat alá és fölérendeltségi viszonyt jelent. Egy szakma nem lehet fölöttem. Egy szakmát meg kell tanulni és jól csinálni de szó nincs semmiféle alázatról. Művészekkel kapcsolatban számtalanszor mondják hogy alázattal áll hozzá a darabhoz amit játszik. Miről beszélünk? Ha velem kapcsolatban ezt emlegetik mindig felháborodottan utasítom vissza. Nincs semmiféle alázat. 

A gépkezelő az egy csodálatos szakma tudásának a birtokában van. Nem alázatról van szó. Szolgálatról van szó. A gépkezelő KISZOLGÁL  de nem szolgál. A mi munkánkba abban mérik a tudást hogy mennyire tudjuk kiszolgálni a lapáttal dolgozó melóst. A lapátos ember is földmunkát végez és mi is földmunkát végzünk. Igaz hogy a mi kezünkben egy mérnöki remekmű van amit arra KELL használnunk hogy az emberi erő kiváltsuk. Mint a jó pincér aki tudja mikor menjen oda a vendég asztalához hamutartót üríteni vagy a tányérokat leszedni, úgy nekünk gépkezelőknek mindig pontosan kell tudnunk mikor kell felajánlanunk a segítségünket. Látnom kell mikor tudok segíteni. Mint a pincérnek. Kiszolgálunk. De alázatról szó nincs. Ahogy Hobó mondta "le kell menni kutyába, inkább legyél a kutyák királya mint királyok kutyája". Én szívesen lemegyek kutyába ha ezalatt munkát értjük, és szívesen leszek a legjobb a kutyák között ha ezalatt a jó munkát értjük. Prolinak vallottam magam mindig és ma is prolinak vallom magam. Sajnos ezt a szót ledegradálták már olyan szintre hogy a kutya jelző sem sértő, vagy nagyon megkülönböztető jelző a prolitól. 

Köszönöm hogy elolvastátok.

Ez egy lelkizős fejezet akinek nem jön be a műfaj itt hagyja abba.

Mi indított ennek a posztnak a megírására?  Általában évente egyszer megyek haza karácsonykor 1-2 hétre, így Epres Attila barátommal aki a Diggerdrájver színdarabban engem játszik csak olyankor szoktam személyesen találkozni, viszont év közben whatsappon tartjuk a kapcsolatot és szöveges üzenetekben szoktunk beszélgetni. 

Legutóbb küldött egy üzenetet aminek az írója egyik kollégája és érdekes témát vet fel. Attilán keresztül engedélyt kértem a szöveg publikálására és megkapva a beleegyezést kiteszem ide:

Szatmari Atti kollegám nézte az előadást: “Nem akarlak zaklatni a lelkesedésemmel,de az előadásodban az a mondat,hogy "Nincs honvágyam",azt jelenti,hogy "igenis van".És ez ebben az egészben a legfájóbb és legtanulságosabb.Pont olyan,mint amikor Latinovits halála után fű-fa elkezdte mondani,hogy "ő így szerette,-meg úgy szerette L.Z.-t",és akkor Őze azt mondta,hogy "...úgyhogy én úgy döntöttem,hogy én inkább nem szerettem Latinovits Zoltánt..."Nem tudom,hogy az eredeti "diggerdrájver" hogyan értette ezt a mondatot,de színpadon - drága Atti - így kell ezt kitolni,ahogyan Te.Semmiféle kioktatásnak ne vedd ezt,jó kollégám!Ölellek!”

Tökéletes meglátás. Igen ezt így kell előadni ahogy Epres Attila teszi. Indulattal, mert az indulat cáfolja a mondatot. Az egész darab ellentmond ennek a mondatnak. A gyerekkori emlékek, a karácsony családi ünnepe, a disznóvágások élményei, a meghalt kollégára való visszaemlékezés mind mind ezt a mondatot cáfolja. Aki ismer engem, aki a blogot olvasta, aki látta a színdarabot, azok előtt az életem nyitott könyv és nem gondolhatják komolyan hogy nincs honvágyam. 

Egyetlen probléma van. Nem tudom milyen a honvágy mint érzés. Nem tudom mit kéne éreznem és mikor. Hogyan zajlik ez le? Leülök és magamba zuhanva vágyódok haza? Egy depresszióhoz hasonló érzés? Egy negatív hangulat a honvágy? Mi a honvágy? Ha lenne miért ne vállalnám? Az egy természetes dolog nem? Egy 47 éves ember elmegy kétezer kilométerre a családjával és nincs honvágya? Nemár...Azért nem vagyok én olyan kemény legény hogy ezt tudatosan lefojtsam, ne vegyek róla tudomást, és még le is tagadjam. Akkor hol van? 

Szatmári Attila fenti üzenete után kezdtem el gondolkodni hogy mégis mi a honvágy? Merthogy én jól elkülöníthető érzelmi hullámvölgyként nem élem meg. 

Aztán rájöttem. Nálam a honvágy nem az amit érzek hanem amit TESZEK. Ennek a blognak minden sora honvágy. A videóblogom ahol a szakmát mutatom be és az összehasonlítási alap mindig Magyarország. A honvágy az a családom, a barátaim, az egész internetes tevékenységem. A blogon kiírom, a videóblogon kibeszélem magamból a honvágyat. Mindennap elmegyek a Wembley stadion mellett. Mindennap eszembe jut hogy ott zajlott a magyar sporttörténelem legnagyobb pillanata a londoni 6-3. Ha adok egy Negro cukorkát valamelyik kollégámnak elmondom neki hogy ő most egy magyar tradícionális közel száz éves gyár termékét eszi és csak Magyarországon gyártják. Ha kölcsönkér valaki egy golyóstollat akkor mindig hozzáteszem hogy magyar találmány. Ha ezt nevezhetjük honvágynak akkor megtaláltuk mi az én honvágyam.

A színdarabban mindez sűrítve jelenik meg. Ezért üt nagyot az indulattal kiejtett honvágyat tagadó mondat. 

Mi van mögötte? Negyvenhét évesen országot váltottam. Nem hazát, országot. Azt mondják ha Isten becsuk egy kaput akkor kinyit egy másikat. Na énelőttem aztán kinyitotta. Jó szélesre tárta. Megmutatott egy másik világot amibe be kellett Illeszkednem. Mi segített? Bármilyen furcsa erre a kérdésre az a válasz hogy a düh. Dühből hagytam el az országot, mérhetetlen indulattal, és minden hidat felégetve.  Úgy éreztem hogy az ország megalázott semmibe vett és kidobott. Lehet mondani hogy nem így van és túl sokat látok bele. Igaz. Nekem viszont így könnyebb volt a túlélés. Muszáj volt valami kapaszkodót találni. 

Azt mondják idővel csökken a düh, az indulat. Igen. Nálam ez átcsapott egy megfelelési és bizonyítási kényszerbe. Sokszor beszélgettünk már a haza fogalmáról meg az identitásról. Magyar vagyok Magyarország a hazám és magyar az identitásom. Negyvenhét évet éltem ott, otthont teremtettem ahol nekem nőtt a fű és nekem termett a gyümölcs. Bármennyire is kötődöm oda bármennyire is hazámként szeretem az nem jelenti azt hogy az ott kialakult helyzetért amiért el kellett jönnöm ne lehetnék dühös. Sőt annál inkább. 

Sokszor elmondtam már hogy a maradáshoz elég lett volna negyvenezer forint fizetésemelés. HAVONTA.Itt NAPONTA többet keresek de ezt most hagyjuk.  Ez körülbelül 200forint órabéremelést jelentett angol pénzben FÉL font. Tavaly az ügynökség akinek dolgozok EGY fontot emelt a fizetésemen úgy hogy NEM IS KÉRTEM. Egy font órabéremelés itt kétheti komplett nagybevásárlásra elég.

Mindezek után ki meri kétségbe vonni a dühömet? Igen. Meg akarom mutatni hogy többet érek mint amit ott nem adtak meg. Aztán lehet ezekután beszélgetni hazaszeretetről meg "ittélnedhalnodkell"-szózatról.

Csak a pénz számít? Nem. Az én és a családom élete számít. Sajnos ennek a minősége pénzhez van kötve. Ledolgozok harminc évet adófizető állampolgárként Magyarországon és a feleségem azt mondja hogy nem mer a gyerekkel boltba menni nehogy megkívánjon valamit? Én meg állandó éjszakás műszakban nem keresek annyit hogy tisztességes kispolgári életet tudjak biztosítani a családomnak? Svájcifrankos hitelt kell felvennem egy 10éves autóra hogy egyáltalán munkába tudjak járni? Mi vaaan?

Persze hogy dühvel jöttem el. Mivel kellett volna? Sajnálkozással? Nyilván még most is bennem van a düh. A Diggerdrájver színdarabnak a legfőbb üzenete az hogy miért kellett ennek megtörténni? MIÉRT?

Mindennap rácsodálkozok a világra. Mindennap tanulok valami újat. Folyamatosan képzem magam. Olyan szakmai tapasztalatok birtokába jutottam ami egyedülálló ebben a szakmában. Aki Londonban él az egész világból kap ízelítőt. Össze sem tudnám számolni hány nemzet fiai voltak a munkatársaim. 

Véleményem szerint az életnek két alappillére van amire építeni lehet. Ez pedig az alkalmazkodóképesség és a folyamatos önképzés. Az alkalmazkodóképességhez intelligencia kell az önképzéshez pedig nyitott szemmel kell járni a világban. Ennek a két képességnek a birtokában, ha bárkit kiemelnek megszokott lakókörnyezetéből és a világ bármelyik tetszőleges helyén leteszik az boldogulni fog. 

Ugyanakkor a fent leírtak a kötődést nem változtatják meg. Az ott leélt évek nem foszlanak semmivé. Az emlékeket nem felejtjük. Magyarok maradunk. Magyarként élünk idegenben is. A honvágy bármilyen formában is de elkísér. Ott van, ott lesz velünk. Utat tör, felszínre kerül ha akarod ha nem. Nélküle ennek a blognak egyetlen fejezete sem született volna meg. 

Köszönöm Szatmári Attilának hogy inspirációt adott  ennek a posztnak a megírásához, és remélem a választ is megkapta Diggerdrájver honvágyára. 

Karácsonyi otthontartózkodásom alatt Az Örkény színház egy új darabját is volt szerencsém megnézni. A Patika című darab Szép Ernő írásából készült nagyon átdolgozva. Szinte személyre szabva a szereplőknek. Az előadás után beszélgettem Epres Attilával és mondom neki hogy ez a szerep(Borgida a jegyző) nagyon hasonlít rád. Mondja hogy persze mert rám irtuk. Telitalálat. A szurkálódó hátulról beszólogató, a helyzetkomikumot mindig felismerő és kihasználó a proli szlengben oltogatónak nevezett ember szerepe Attila szerepe, ehhez kétség nem fér. 

Az egész darabot ha jellemeznem kéne egy szóval akkor azt mondanám hogy fergeteges. Óriási fizikai és szellemi megterhelést ró minden színészre. Mozgalmas a színpadot szinte mindig kitöltő sodró lendületű előadás.

Miért tetszett? 

Mert imádom a korrajzokat. Könyvben, filmen, színpadon nekem a korrajz a kedvencem. Ezért kedvenc filmem a Sörgyári Capricció és az Én kis falum Menzeltől, valamint a Cinema Paradisó Tonatorétól. Ezek mind korrajzok. Bemutatnak egy adott kort annak minden szépségével és negatívumával együtt. A darab talán a múlt század első felében játszódik egy eldugott vidéki faluban, ahol szinte csak alá és fölérendeltségi viszonyok vannak az ott élők között.  Persze, van cselekmény van történet van dráma van nevetés de azért mégis egy korszak keresztmetszetét látjuk. A közönségnek megadja a szórakozás élményét a savanyúarcú kritikusoknak pedig a mélyebb elemzés lehetőségét. Le lehet írni a kor rasszizmusát a cigányokkal szemben, le lehet írni a nők megalázottságig alárendelt szerepét, akik aztán úgy vesznek elégtételt ahogy a legjobban fáj. Minden szereplő tudja a helyét és nem akar se több se kevesebb lenni mint amit az adott kor társadalmi viszonyai ráróttak. 

Mégis azt mondom hogy nekem a korrajz tetszett. A kiváló színészi munka, az óriási fizikai teljesítmény, a kifinomult jellemábrázolás odarepített abba korba. 

Mi a tanulság? 

Nagyon egyszerű. Bármilyen korba születsz, bármikor éled életed NINCS esélyegyenlőség. Kúrvára nem mindegy hogy gyerekkorodban a fal mellett állva egy Dante kötet esik a fejedre vagy egy lábasfedő. Aki jó helyre született, születik az jól él aki rossz helyre az szarul él. Történelmi korszaktól függetlenül. Kevesek kiváltsága az alacsony sorból való kitörés és ennél többek sorsa a magasból való lecsúszás. Feminizmus? Több kárt okozott mint hasznot. Cigányok? Ott vannak most is mint száz évvel ezelőtt. Rendszerek jönnek, rendszerek mennek és a korrajz mindig ugyanaz. Ülsz a nézőtéren és azt érzed semmi nem változott. A segéd "úr" az mindig csicska marad, a nőket megalázzák és ha besokallnak akkor lelépnek vagy alkoholisták lesznek, a cigány a mindig cigány, az uraknak pedig mindig minden körülmények között mindent szabad. Ismerős? EBBEN élsz barátom. Civilizált világ? Modernitás? Információs forradalom? Fogyasztói társadalom? Lófaszt. Az alapok, a háttér nem változott. MINDIG az erősebb kutya baszik....

Miért nem tetszett?

Úgy álltam fel a székből mint a liba tömés után. Leültem egy asztalhoz éhesen és legszívesebben befaltam volna öt rántotthúst, de elém tettek tízet és mind meg kellett ennem. Olyan hosszú a darab mint a vonatfütty. A vége felé már bántja a füledet. Három óra negyven perc. Majdnem egy fél munkanap. Sok. Kényelmetlenül sok. Három felvonás négy szín. Állítólag ki akarnak venni belőle negyed órát. Kevés lesz. Ha ez az előadás két óra negyven perces lenne még most is ott tapsolnám. Tökéletesen illik rá a mondás hogy kevesebb több lenne. 

Nagyon jó előadás. Tökéletes korrajz, elsőrangú színészi játék, tanulságos történet, nézzétek meg.

Mikor néhány hete otthon jártam fatornyos kisfalumban Bicskén, volt szerencsém egyik barátom jóvoltából megnézni a Fiatalok Házát. Bizony, ilyen is van a faluban és büszkék lehetünk rá. A Fiatalok Háza nem egyéb mint egy bálterem, klubhelység, előadói színpad nézőtérrel és kiszolgáló helységekkel. Valamikor régen a legkisebb faluban is volt bálterem vagy valami közösségi összejöveteleket biztosító épület.  A Fiatalok Házát a Müvelődési Központ működteti, kisebb rendezvényekhez előadásokhoz ideális de nem erről akarok írni. Ezt a létesítményt a régi Mozi épületéből alakították ki. A Moziról írnék most mint gyerekkorom, ifjúkorom emblematikus intézményéről. 

Mert kérem szépen a mozi az egy faluban intézmény. Az életre nevelés és az életre nevelődés hangsúlyos helyszíne. A film az nevel. Ezt mindenki tudja. Nem kicsit, nagyon. Pontosan ezért minden politikai rendszer elsővonalbeli propagandaeszköze. Propagandafilmekből Dunát lehetne rekeszteni. Hogy most a szovjet változat szerinti "Szása a megmaradt pisztolyával legyőzi a hetedik német dandárt" vagy ugyanennek amerikai tükörképe, a "Rambó megmaradt tőrével megnyeri a vietnami háborút" változatot nézzük tök mindegy. A mozivászon mindent elbír. 

A hetvenes években voltam gyerek és mi már beleestünk az iskolamozi korszakába. Időnként áthajtottak minket az iskolából a moziba megnézni a Timur és csapatát vagy a Jégmezők lovagját esetleg más szigorúan szovjet eredetű filmet. Azt hiszem egy bélás volt az ára. Gyengébbek kedvéért két forint. 

Erre az időszakra esik mozilátogató korszakomnak java része. 1975-78-ig szinte minden mozifilmet láttam. Hetente három filmet vetítettek. Két napig egy filmet és szerda volt a szünnap.  Ez azt jelentette hogy heti három napmoziba mentem. Iszonyú szar filmeket láttam és valódi gyöngyszemeket is. Az olyan alapműveket mint a Volt egyszer egy vadnyugat, ahányszor hozták annyiszor néztem. Egy filmet meg kell említenem ami akkor hatalmas durranás volt. A Pillangó. Steve McQueen Dustin Hoffmann. Tolongtak az emberek a jegypénztárnál. Máig emlékezetes ahogy ki volt írva "Dupla helyár duplán". Ha jól emlékszem a legdrágább jegy 34 forint, ami akkor hatalmas pénz volt mozira. Korhatáros film, a bátyám vitt be. Hetekig beszéltünk róla. 

Mielőtt elfelejtem néhány szó az épületről, és az üzemeltetésről. A jegypénztáros Pali bácsi volt, közismertebben Mozis Pali egy halkszavú agglegény aki a mi utcánkban lakott a szülői házunktól a néggyel lejjebb. Nyugodt csendes végtelenül jóindulatú ember volt. Az igazgatót Éva néninek hívták és egy meglehetősen szigorú hölgy volt, aki mindig kellő határozottsággal tett rendet a balhézó kisebbség között. Kellett is a szigor, egy ilyen helyen nem lehet gyengének látszani. A jegyszedő egy alacsony néni, nem emlékszem már a nevére de azt tudom hogy nagyon kedves és jóindulatú volt. A mozigépészek közül én már csak Makofkára emlékszem de szerintem a hetvenes években más volt. Majd a kommentekben kiigazít valaki ha rosszul írok valamit. Az biztos hogy fent említett személyek szinte összenőttek a mozival és évtizedekig dolgoztak ott becsülettel. Örök hála és megbecsülés nekik, aki meghalt nyugodjék békében, aki él az sokáig élvezze még nyugdíját. 

Tizenkilenc sor szék volt a moziteremben és a tizedik sor a legnépszerűbb. Az első kilenc sor a cigánypáholy, oda a helyi péró lakosain kívül nemigen vett más jegyet. Én megmondom őszintén jobban szerettem a feliratos filmeket pont a kisebbség miatt. Feliratos filmre vagy nem jöttek, vagy ha mégis akkor nem zavart a hangoskodásuk. 

Nem véletlenül írtam hogy a mozi az életre nevelődés kiemelt helyszíne is. Az első randevú, az első csók, az első pofon emlékezetes helye. A szerelmesek hideg téli estéken hova ülhettek be néhány órára olcsón meleg helyre ahol még sötét is volt? Persze hogy a moziba. 

A kollégium elvégzése után a baráti társasággal ismét nagy mozilátogató lettem. Ez már a nyolcvanas évekre esett, ha minden filmre nem is de akkor már bátrabban kezdtek nyugati filmeket is hozni így aztán hetente egyen azért ott voltunk. Egy emlékezeteset ebből a korszakból is megemlítenék. Elhozták az AC/DC koncertfilmet. Ugye ez egy ausztrál kemény rock együttes a legnépszerűbbek közül. Persze hogy ott a helyünk mentünk megnézni. A probléma ott volt hogy a mozi vezetősége úgy gondolta nem szabad elszabadítani az indulatokat és a hangerőt beállították olyan 65 decibelre. Hogy mennyi az? Mint mondjuk egy Opel Astra motorzaja az utastérben 80km/órás sebességnél. Amikor valaki elkiabálta magát hogy HANGOT RÁ akkor LEJJEBB vették néhány decibellel. Élvezhetetlen volt az egész. 

Aztán eljött a mozi hanyatlásának korszaka. Első csapást a VHS videó mérte rá. Miért menjen valaki moziba mikor előbb-utóbb a videótékából kölcsönözve vagy feketén másolva megnézheti otthon fotelből.  A videó kivégezte a falusi mozikat. Aztán jött a DVD majd a számítógépes online filmnézés, a torrent letöltés és ez a városi mozikat is megtizedelte. Kár érte. Nincs az a kétméteres átlójú hiperszuper lapostv ami a moziterem hangulatát a hatalmas vetített felület élményét visszaadná. A megmaradt mozilátogató közönség is hogy úgymondjam korszerűsödött. Beülnek fél köbméter pattogatott kukoricával, egy vödör colával(mert az ökröket vödörből itatják) és csörögnek zörögnek telefonálnak, majd egy disznóólat hagynak maguk után. 

Igen, ilyenkor jön a duma hogy régen minden jobb volt. Mert anyag volt benne...

...és tényleg. 

Na szóval...

Tegnap reggel nekiálltam írni. Egész nap a billentyűket vertem, aztán átnéztem és beélesítettem. Elég kemény írásra sikeredett vártam hogy kicsontozzanak vagy a libsik vagy hazaffyak. Vagy mindkettő. Gyanús volt hogy olyan lájtos kommentek jönnek. Mi a fasz? Nézem a posztot a felétől hiányzik. Óhogybazdanyád...Nem vagyok összeesküvés hívő de a cenz ura betette a lábát ide? Azonnal kitettem az 1-es számot hogy még folytatása következik, amit most írok. 

Ott hagytam abba hogy az EU ügyel arra hogy a tej az tej legyen a lófasz pedig mindenkinek lófasz maradjon. Na és ebben az esetben mi a pálya? Vettem kúrva drágán hársmézet a LIDL-ben. Annyi hárs volt benne mint térdkalácsban mazsola. Persze, tudom hogy termelőtől meg piacon meg a Józsi bácsitól. Egyrészt az sem garancia hársmézre, akkor ilyen alapon mehetünk lisztért a molnárhoz, vízért a patakra, húsért az erdőbe. Másrészt meg miért van az EU aki garantálja hogy a hársméz hársméz legyen? 

Térjünk át közérdekűbb témákra. Két politikai esemény volt otthon ami kiverte a biztosítékot. Az egyik Kunhalmi Ágnes "Visszapattanok az ajtóról" művészi előadása.</p>

Ez olyan szánalmas blama volt hogy ennek a nőnek soha az életben nyilvánosság előtt megjelenni nem szabadna. Mindig azt hiszem nincs már lejjebb, pedig van. Például mikor egy szobrot kora hajnalban sötétben bontanak el és visznek máshova.

Basszátok meg csak ennyire telik Fideszéktől? Suttyomban orvul alattomban? Nem az eltávolítást bírálom hanem a módját. Egy tökös kormánynak ezt teljes mellszélességgel vállalni kell vasárnap délben mikor minden ellenzéki birka ráér. Mi volt ez? Milyen kisstílű pitiáner megoldás? Féltek bazmeg? Kitől? ETTŐL az ellenzéktől? Na ez a szégyen. 

Azt kell mondanom hogy amióta innen hazajárok még ilyen rossz közhangulatot nem láttam. Mi történik? Fejlődik az ország. Pörög a gazdaság. Munkaerőhiány van. Nőnek a fizetések. Mindenhol felújított épületek, terek utcák. Tisztaság. Jó adórendszer, jó családpolitika, jó migránspolitika, jó külpolitika. 

Mi a baj?

Az kérem szépen hogy vazallus ország épül. Az hogy Döbrögiek országa épül. A seggnyaló hajlékony gerincű boldogul a többinek kuss van. Ha egy kormányközeli Döbröginek megtetszik Márti néni pincsikutyája akkor holnap az már a Döbrögi portán ugat. Bármelyik Csák Máténak bármi megtetszik bármikor elveheti. Aki pofázik holnaptól nincs munkahelye. A nyugdíjas mamának megsúgják hogy ne nagyon szidja a kormányt a piacon mert van egy gyereke aki közalkalmazott és talán az is akar maradni. 

Persze a magyar rebellis nép. Minél jobban taszigálják egy irányba annál jobban betart és ellenáll. Az egész Kárpát medence egy szótól hangos. TOLVAJOK. Soha annyit nem hallottam ezt a szót mint az utóbbi két hétben.  Tolvajok, tolvajok, tolvajok. Tolvaj Orbán, tolvaj Fidesz, tolvaj Mészáros. Ez hallatszik mindenhonnan. Jobban rájukégett már mint Gyurcsányra Öszöd. A lopás a mérce, az összehasonlítási alap. A fideszes nem azt mondja hogy mit csinál jól a kormány hanem hogy a másikak is loptak. Jön rá a kontra hogy azok tolvajlásban ipari tanulók sem voltak a mostaniakhoz. Kérem szépen Magyarország eljutott oda hogy a lopás MÉRTÉKE alapján ítélnek meg egy politikust. Fel se merül hogy bármelyik becsületes lenne. Az kétségtelen kész tény hogy MIND lop. Ez igen. Ez morál. Ez közerkölcs. Ezért a ló túloldala a poszt címe. Azt hiszik hogyha löknek a népnek némi koncot akkor hálásan megnyalják a kezüket. Nem tudják hogy a felszín alatt iszonyatos indulatok feszülnek.

A kormány minden intézkedése a megalkuvás a behódolás a ne szólj szám nem fáj fejem irányába tereli a népet. Elvették a TAO-t a színházaktól. Jónéhány független színház bezár a többiek kénytelenek lesznek az önkormányzatoknál kuncsorogni. Nyilván kapnak pénzt de "majd kérünk valamit Pelikán elvtárs". Aztán egyszer majd egy irodában elhangzik hogy van az a londoni árokásó akinek nagy sikerrel fut a blogjából készült darab. Nem kell propagálni a nyugatot. Nem kell bemutatni hogy meg lehet ott kapaszkodni. Játsszátok helyette a Timúr és csapatát. 

Azt hinnénk hogy legnehezebb dolguk az egyenes gerincű elveikhez hű embereknek van. Pedig nem. Az egyensúlyozó emberek dolga a legnehezebb. Mit csináljon? Behódoljon vagy ellenálljon? Emberek vannak alá beosztva, családok mindennapi kenyeréért felel. Ér annyit a gerinc, ér annyit az elv hogy emberek, családok életét tegye kockára? Iszonyatosan nehéz kérdés ez.

Nem tudom hogy a fent leírtak mögött van-e valóságtartalom. Hogy valóban olyan sokat lopnak-e, vagy tényleg szankcionálják a bírálatokat. Viszont azt tapasztaltam hogy ott most ERRŐL szól minden. Egy politikus azt mondta egyszer hogy nem csak becsületesnek kell lenni hanem annak is kell látszani. Hogy az első kitétel mennyire érvényes a politikusokra azt nem tudom de a második állításból egy betűt sem tartanak be az biztos. 

Befejezésül még valamit. Az Orbán kormánynál alkalmasabb vezetői nincsenek most Magyarországnak. Sőt azt is állítom hogyha a jelenlegi ellenzék marad akkor Orbán unokájának is biztosított a miniszterelnöki szék. Szeretném hangsúlyozni hogy ez az utolsó bekezdés nem az Orbán kormány dicsérete volt. Csak hogy értsük egymást.