Amióta aktív blogéletet élek elég sokan megmondták már hogy ki vagyok. Voltam liberálbolsevik SZDSZ fan, voltam szélsőjobboldali fidesznyik,  náci antiszemita és zsidóbérenc egyszerre. Egyéb jelzőket nem is említve.

Való igaz nem szoktam mellébeszélni és nem érdekel kinek a tyúkszemére lépek rá.  Van nekem egy nagyszerű védőpajzsom amit pofátlanul használni is szoktam. Ez pedig az hogy én végül is egy aluliskolázott proli vagyok akinek jogában áll hülyének lenni. Amilyen tudásanyagot életemben összeszedtem és amilyen következtetéseket levonok abból egy jó esetben is félművelt proligyerek képe rajzolódik ki, és ezen nincs mit cáfolni. Úgy vagyok vele mint a csörgősipkás udvari bolondok hogy mindig kimondhatom amit igazságnak gondolok de ha betalál akkor mondhatom azt hogy bocsánat én csak egy hülye(melós) vagyok.

Magyarország a cimkegyártás és a beskatulyázás országa. Aszerint ítélnek meg embereket hogy mit eszik, mit néz a tv-ben, hol vásárol, milyen autóval jár, milyen ruhát hord, és még lehetne sorolni. Ezekből komplett jellemrajzokat állítanak fel. Néhány mondat után már megállapítják hogy Fideszes vagy Szoci, hogy náci vagy liberális. A magyar ember színvak. Csak fekete-fehérben lát. A „Szürke ötven árnyalata” neki ismeretlen fogalom.

Mi van ha én azt mondom hogy támogatom a halálbüntetés visszaállítását, a sorkatonaság újbóli bevezetését, a Makarenkói nevelési elveket és különbséget teszek buzi és meleg között.

Ugyanakkor egyetértek a melegházassággal sőt még jobban azzal hogy a melegek gyerekeket nevelhessenek, egyetértek a könnyűdrogok legalizálásával, az abortusszal és az eutanáziával.

Na most akkor tisztelt közönség , határozzák meg hogy ki vagyok. Melyik táborhoz tartozok?

Mindig arra törekedtem hogy az érem másik oldalát is megmutassam. Hogy próbáljak más oldalról is láttatni dolgokat. Számtalan konfliktus és internetes csörte következett ebből. Nem bánom.

MINDEN HARCOT MEG KELL VÍVNI.

Az egyén nyomot hagy maga után a világban.  Mikor egy régi  százéves csatornát bontunk akkor elgondolkodok rajta hogy vajon kik építették, hogyan éltek, milyen körülmények között dolgoztak?

Mi a sorsuk a kimondott gondolatoknak a leírt szónak? Ha majd egyszer a távoli jövőben mikor egy diggerdriver  bont egy öreg épületet a Madách téren és a romok között kezébe akad egy plakát valami Diggerdrájver előadásról, vajon elgondolkodik rajta hogy kik alkották, kik játszották, ki írta, mi lett velük milyen életet éltek? Esetleg rákeres erre a blogra, és elolvassa ezeket a sorokat, mit fog gondolni? A korszerű adathordozók, a könyv  az újság, a TV, az internet meddig őriz meg bennünket?

Mindez nem lényeges. Az igazán fontos az hogy MOST mit tudunk adni. Bagossy Lacinak email váltásaink közben többször visszatérő mondata hogy ez a színdarab még sokáig örömet fog szerezni az embereknek. Aztán ezen egy kicsit elgondolkodtam. A munkák többségének produktuma általában nem közvetlenül okoz örömet. Ha jól működik egy csatorna aminek építésében résztvettem azért nem fognak engem emlegetni. A szórakoztatóipar más. Az azonnali örömszerzésre épül. A rendező, a stáb, az előadó azonnali reakciókra számíthat. Szellemi terméket adnak elő ami közvetlen kapcsolatban van a közönséggel. A színpad és a nézőtér nem egymástól független egység. Az előadás alatt egy komplett egészet képező közös  organizmus az egész színházterem. A közönség legalább úgy hat az előadókra mint színészek a közönségre. Ugyan semmi köze a fizikának a szórakoztatóiparhoz de nem tudom más szavakkal mondani minthogy a hatás ellenhatás törvénye ott is jelen van.

Ebbe a körbe kerültem én be ezzel a bloggal. Örömet szereztem sok embernek. Jó ezt leírni.

Voltak nehéz pillanataim. Szerencsére  van mellettem valaki aki  hisz bennem és átsegített a nehézségeken. Sokat köszönhetek neki.

A blogírás mostmár az életem részévé vált. Mindenről írok ami érdekel, márpedig sokminden érdekel. Nem mindig a népszerű álláspontot képviselem. Nem akarok elvárásoknak megfelelni. Nem akarok polkorrekt módon írni. Ha megkérdik rasszista vagyok vagy nem akkor azt mondom hogy igen. Holnaptól mondhatnám azt hogy nem. Akkor hazug ember lennék. Viszolygok a homoszexualitástól vagy nem? Igen, viszolygok. Ha mást mondanék hazudnék. Soha nem ártanék egy melegnek sem. Teljes jogú tagjai a társadalomnak és mindenben egyenjogúnak kell lenniük. Soha semmilyen megkülönböztetést nem tennék az irányukba. A viszolygás ettől még megvan.

Ha ez a blog nem generálna vitákat azt kudarcnak élném meg. A vita az egy stratégiai játék mint a sakk. Ugyanolyan lényeges a megnyitás és sok lépéssel előre kell gondolkodni. Lehet konfliktuskerülően is írni. Ismerek ilyen embert, embereket. Jó blogokat írnak de én nem TUDOK olyan lenni. Persze ez baj hiszen rengeteg ellenséget szereztem már magamnak.

Ha viszont nem tudok olyan lenni akkor legalább ezt a konfrontációs stílust próbáljam tökéletesíteni. Nekem elég ha a megmaradt barátaim jó embernek tartanak. Az élet folyamatos kihívás. Az élet művészet. A kompromisszumkötések művészete és a túlélés művészete. Ezekből aztán kinek több, kinek kevesebb jut.

Harcolunk a családunkért, a munkánkért, a baráti kapcsolatainkért, az egészségünkért, az életünkért.

MINDEN HARCOT MEG KELL VÍVNI

Maradjunk ennyiben.

 Köszönöm hogy elolvastátok.